Ugrás a tartalomhoz

Tükörcserepek

Tükörcserepek VII. – Lordok háza Szentendrén

Weszelits András sorozata

A lordok házában laktunk, amit ma már inkább a Duna-korzóra (Somogyi-Bacsó part 14 – 15) eső részén lévő halfejes kút miatt „halas ház” néven ismernek. A lordok háza nevet az akkor ott lakó nobilitások, mint például Sziráki Ferenc tanácselnök, Pap Lajos bácsi, a betongyár igazgatója, vagy a Gyurcsics János, a Pestmegyei Kishajózási Vállalat igazgatója nyomán kapta. Pedig tulajdonképpen egy tanácsi bérházról beszélünk. Itt nőttem fel. Az udvar volt a mi „grundunk”, itt bújócskáztunk, bicikliztünk, játszottunk.

A Tükörcserepek Weszelits András sorozata. A fotói egy-egy számára fontos szentendrei helyszínt örökítenek meg, és röviden azt is elmeséli, miért. A sorozatot ITT követheti nyomon.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a A rózsák atyja            című bejegyzéshez

A rózsák atyja           

Boromisza Tibor festőművész a Függetlenség című lap 1936. január 19-i számában megjelent írásában örökíti meg a sok szentendrei rózsakertész egyikét, Sausek Sándor alakját.

Kiemelt kép a Szentendre legendás jótevője című bejegyzéshez

Szentendre legendás jótevője

Dumtsa Jenőre és feleségére Blazsity Petronellára emlékezünk, akiknek a nevéhez sok jótékonysági adakozás, alapítványok létrehozása fűződik.