veszélyhelyzet

Szentendrei körkép a járványveszély idején

2020. március. 16. 12:50
Március 11-től veszélyhelyzet van Magyarországon, és sok óvintézkedést vezettek be országos szinten a járvány megfékezésére. A korlátozó intézkedések elsősorban a tömegrendezvényeket, a mozik, színházak életét érintette, és sok helyen bevezették az otthonról való munkavégzést, illetve az egyetemek áttértek a távoktatásra. Március 16-tól kihirdették az összes általános és középiskola bezárását, az óvodák és a bölcsődék bezárása a helyi önkormányzatok hatáskörébe került. Szentendrén is kicsit megállt az élet: bár vasárnap még sok turista volt városunkban, és nem érződött a járványveszély-hangulat, de ez napról napra változik, hétfőtől jelentősen csökkent a gyalogos- és a járműforgalom is. Végigvettük a helyi intézményeket, hogy milyen változások léptek életbe március 16-tól.

Önkormányzati intézkedések a járványveszély miatt

2020. március. 13. 18:06
A Kormány 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett ki a koronavírus tömeges terjedésének megelőzésére. A kihirdetést követően a Városházán egyeztetést tartottak az önkormányzat és a veszélyhelyzeti eljárásrendben érintett szervezetek, intézmények vezetői. Fülöp Zsolt polgármestere az alábbi veszélyhelyzeti intézkedésekről döntött 2020. március 13-án: