kerékpárút

Indul az EuroVelo 6, a Dunamenti kerékpárút fejlesztése

2019. augusztus. 29. 23:00
Ünnepélyes alapkőletétellel indult el 2019. augusztus 29-én az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal Szentendre–Budapest szakaszának kivitelezése. A Postás strandon Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa, Hadházy Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere és Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese mondott beszédet, majd elhelyezték a beruházás alapkövét. Ugyanezen a napon, délután lakossági tájékoztatót tartott a beruházásról a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező a Városházán. A most induló beruházás Budapest és Szentendre között mintegy 5,61 km hosszú kerékpáros útvonal szakaszt érint, részben a meglévő nyomvonalat felhasználva, részben új nyomvonalon vezetve. 

Közlekedésfejlesztés: városi összekötő kerékpárút

2018. szeptember. 06. 07:57
Városi összekötő kerékpárút fejlesztési beruházás indul Szentendrén. A város önkormányzata uniós támogatással összefüggő kerékpáros-útvonalat valósít meg több ütemben a városi intézményrendszer és a HÉV-végállomás között. A beruházáshoz kapcsolódva kerékpártámaszok, pihenők, B+R parkoló kiépítése is megvalósul. A „Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében” VEKOP 5.3.2-15 pályázat keretében történő projekt támogatására elnyert összeg: bruttó 244.894.100 Ft, önkormányzati forrás: 29.972.000 Ft.