Színház, zene, Szentendre

Az idei Szentendrei Teátrum programjainak érdekes keretet ad, hogy a nyitóelőadás egyik szereplője, Péter Kata és a Teátrum zárókoncertjének fellépője, Eredics Salamon nemcsak a szentendrei nyárhoz fűznek gyengéd érzelmeket. Színházról, családról, zenéről és Szentendréről beszélgettünk a házaspárral.

Idén Dan Gordon Becéző szavak című drámájával nyit a Teátrum július 5-én. Ebben a darabban Auróra lányát alakítod. Mitől válik szórakoztatóvá ez az alapvetően megrázó történet?

Péter Kata: A szöveg nagyon humoros, gyakran cinikus, a szereplők állandóan önmagukra reflektálnak. A darab karaktereinek érzelmei nem egyenes úton jutnak el egymáshoz. Nem mondják ki, hogy szeretlek, vagy gyűlöllek, hanem mindig becsomagolják szellemes, vicces szavakba az érzelmeiket. Még egy veszekedésben is úgy vágnak oda egymásnak, hogy abban van gondolat, fricska. Arra törekszünk, hogy a történet vége, ahol nem lehet megúszni az érzelmek áradását, ízléses és igaz legyen, ne csapjon át melodrámába. A történet szereplői is humorral segítik egymást az utolsó pillanatig. Ahogy az életben is. Ha bizonyos dolgokat túl kell élni, a legjobb, ha nevetünk rajta.

A felkészülési időszakban, a szövegtanulás előtt megnézted az 5 Oscart nyert filmadaptációt, vagy szándékosan nem?

P.K.: Megnéztem. Sosem félek attól, hogy nem tudok majd elvonatkoztatni tőle. Egy film úgyis teljesen más, mint egy színházi előadás, más szabályok érvényesek, másképp működik, más emberek játsszák, más rendezi, más a szövegkönyv. Úgysem fog befolyásolni. Elkezdünk játszani, van egy partner velem szemben, és akkor jó, hogyha egymásból indítunk. Itt és most vagyunk. Hernádi Judit játssza az anyámat, én játszom a lányát. Nagyon jókat mond hozzá a rendező, Kocsis Gergő, akinek az ízlésében maximálisan meg lehet bízni.

Hogy érzed magad a próbák alatt?

P.K.: Nagyon jók a partnereim, felszabadultan telnek a próbák Hernádi Judit, Gyabronka József, Horváth Illés és Cseh Judit társaságában. Kíváncsi voltam, milyen Hernádi Judittal játszani. Nagyon nyitott, nagyon kedves és nagyon jó vele dolgozni. Az ízlésünk és a humorunk egy tőről fakad, nagyon jó partner, nagy élmény a közös munka.

Szentendrén milyen darabokban játszottál korábban?

P.K.: Még főiskolás koromban, Orbán János Dénes verseiből adtunk elő az osztályommal a Malomban, de játszottuk a Platonovot is, ami Slussz címen ment a Városháza udvarán. Esterházy Péter Egy nő című darabját is játszottuk itt.

Ezer szállal kötődtök mindketten Szentendréhez. Melyik az, ami különösen fontos számotokra?

Eredics Salamon: Nem is tudom, lehet-e jobban kötődni egy városhoz… Még ma is, minden második nap a szentendrei házunkkal álmodok. Nagyon élvezetes volt Szentendrén felnőni. Gyalog jártunk az iskolába, nekem különösen könnyű volt, mert bátyáimmal egy iskolába jártunk, együtt sétáltunk föl a Templomdombiba. Jártam persze a zenesuliba, Agy Tanodába. Itt történt az első zenélés, az első furulyaóra, az első bulik. Katával egyébként speciális ez a hely, ahol most vagyunk (DMH udvara), mert ő itt hallotta először a Söndörgőt, és itt ismerkedett meg a famíliával.

P.K.: Gyerekként hatalmas élmény volt nekem a Skanzen, ahol több falut be lehet járni. Nagyon örültem, hogy később ott forgattuk Esztergályos Károllyal az Ebéd című tévéfilmet, amiben parasztlányka voltam sok szoknyában, copffal, és az úri fiú nekem udvarolt. Amikor helyszínt kerestünk az esküvőnkhöz, több hely is felmerült, aztán Sali anyukája, Zita ötlete alapján a Skanzent választottuk.

Zenés esküvő volt?

E.S.: Minden volt! Sokféle szertartással. Volt katolikus pap, egy rabbi és egy ortodox kórus.

P.K.: Fúvós zenekarra vonultam…

E.S.: Családi fúvószenekar alakult, mert sokaknak van rezes múltja: apu (Eredics Kálmán) tenor-, Áron (Eredics Áron) vadászkürt, Benji (Eredics Benjámin) trombita, Dávid (Eredics Dávid) klarinét, Gábor (Eredics Gábor) harmonika – végül is, ez is valamennyire fúvós… Bundi (Buzás Attila) cintányérozott, talán dobolt is. Volt zenekar még, a mohácsi srácok, a Poklade, meg dj.

P.K.: A pajtánál, a Kisalföld tájegységnél történt mindez. Életem legjobb bulija volt. Hogyha valaki megkérdezné, hogy melyik napot szeretném újraélni az eddigi életemben, biztosan ez lenne az.

A mindennapokban könnyebbség vagy bonyolultabb, hogy mindketten színpadi emberek vagytok?

P.K.: Könnyebbség, bár vannak öthetes turnék, de néha jót tesz egy kapcsolatnak a távolság. Szakmám miatt is jó időnként egyedül lenni, például egy főpróba héten. Most, hogy már gyerekünk van, kicsit más, mert jobb mindent együtt csinálni. Emilnek is hiányzik az apja, de ő ebbe nő bele, hogy apu néha elmegy, aztán hazajön.

E.S.: Nem tudom, hogy az-e a harmónia oka, hogy mindketten művészpályán vagyunk…

P.K.: Ha például mindketten orvosok lennénk, akkor is jól működne, mert olyan személyisége van Salinak, ami az enyémmel pont jól működik.

Miért, milyen?

P.K.: Nyugodt!

E.S.: Kata más temperamentum és ez a jó. Nincsenek nagy viharok.

P.K.: Pontosan tudjuk, hogy a másiknak mit jelent, amit csinál, és azt maximálisan elfogadjuk, tiszteljük, és tetszik mindkettőnknek a másik, amit a színpadon csinál.

E.S.: Nincs az, hogy otthon nem lehet megbeszélni a szakmai dolgokat, mert nem érted vagy nem érdekel…

Sali, neked nem volt nehéz belenőni a zenélésbe ezzel a családi háttérrel… Emlékszel arra, hogy mikor álltál először közönség előtt?

E.S.: Évtizedekig a családi házban, a Bogdányi utca 40-ben voltak a Vujicsics együttes próbái – ha még valaki nem hallotta volna ezt Szent-endrén – és igen, nagyon korán elkezdődött. Az első közönség előtti zenélés ott, a Vujicsics téren volt. Bátyámmal, Benjivel térzenéltünk „fagyipénzért” – aztán irány a Gomba, vagy a Lola.

Számodra a szülői örökség, vagy az, hogy te voltál a legkisebb fiú, nem jelentett terhet?

E.S.: Valamit jól csináltak otthon, olyan légkör volt, hogy csak örömteli pillanatokra emlékszem, a nagy, családi közös zenélésekre. Mindig tartottuk az ortodox, szerb szilvesztereket, hatalmas bulik voltak január 13-án – ami egyébként Kata születésnapja –, így ő is nagyon jól be tudott csatlakozni…

A család összetartó ereje és a harmónia nagyon érződik a koncertjeiteken, szó szerint „egy húron pendültök”. Legközelebb ezt augusztus 11-én hallhatjuk, a Söndörgő lemezbemutató koncerten. Miért Nyolc 8 Nyolc a lemez címe?

E.S.: Ez sorrendben a nyolcadik lemezünk. Gondolkodtunk mindenféle bonyolult címen, aztán Áron fejéből pattant ki ez az egyszerű cím, ami jól is néz ki a lemezborítón. Péter Vladimír készítette hozzá a grafikát, rajzolta a nyolcasokat. A nyolcas szimbólum többféleképpen értelmezhető, számunkra ennek a zenei anyagnak a jelképe. Megjelenít egy ellentétpárt, átalakulást. Az egymásba fonódó ellentétek gondolata magában foglalja a metamorfózis lehetőségét is.

Miben más az új lemez, mint a korábbiak?

E.S.: Amiben nagyon más lett ez a zenei anyag, hogy van benne egy tambura és egy makedón – bár így sehol nem nevezik – zenekar dobbal, harmonikával és fúvósokkal. Amikor a zenék hagyományos verzióját játsszák, ezeket a hangszereket nem vegyítik. Újdonság, hogy itt felhasználtuk valamennyi hangszerünket, ma már huszonkét hangszer van fent koncerten a színpadon. Persze nem az volt a cél, hogy hangszerarzenált vonultassunk fel, hanem, hogy érdekes legyen a hangzás. A metamorfózis a két különböző hangzású zenekar átlényegülése is. A turnénk címe is ez lett: Metafolkloric.

Merre jártatok a világban ezzel a zenei anyaggal?

E.S.: Budapest, Pécs, Debrecen után Európa és az Amerikai Egyesült Államok következett. Amerikában hosszú, öthetes turnénk volt. Most végre itthon is lesz koncert. Mert Magyarország is itthon, de Szentendre még „itthonabb”!

Új zenei anyagotokban Bartók-feldolgozások is szerepelnek. A közönség mennyire fogékony az újításokra?

E.S.: Egy ugrálós fesztiválon, mint például a Sziget, nem is meri mindig az ember ezeket eljátszani. De volt példa rá a híres dán Roskilde fesztiválon, ott játszottunk Bartókot is, és ugyanúgy tetszett nekik. A közönség mindig nagyon nyitott, és örülnek a zenénknek.

Lehet mindig azonos hőfokon izzani a színpadon?

E.S.: Nagyon szeretünk zenélni, az a helyzet. Igazából minden koncert előtt ott van az a kis izgalom, ami kihozza belőlünk a maximumot. Ha majd ez nem lesz, akkor valakinek szólni kell. Mindegy, ha csak hárman vannak a nézőtéren, akkor is ugyanolyan tökéletesen kell játszani, mint ezer ember előtt. Ezt sokszor hallottuk apáméktól, és azt is tudom, nekik ki mondta annak idején. Tibor bácsi, Pap Tibor pomázi tanár, egy nagy tanáregyéniség, aki meghatározta az életüket a zenei pályán.