A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) körül mindig történik valami… Közülük talán a legaktuálisabb a MűvészetMalom felújítása, átalakítása. Hol tart a projekt? 

A múzeum mindenkor evidenciaként tekintett arra, amit az alapító Korniss  Dezső és Deim Pál megálmodott: hogy ez a hely egy Szentendrét reprezentáló bemutató és kulturális tér legyen. Azóta sok-sok év eltelt, a körülmények erősen megváltoztak. Időközben az épület állaga nagyon leromlott; folyamatos a beázás, nincs megoldva a léghűtés, a fűtés és az elektromos hálózat átalakításra szorul – egyszóval nem látogató és műtárgybarát az intézmény, ezen pedig mielőbb változtatni kell. A középső szárny szigetelése most az elsődleges feladat, és persze egy, a mai kornak megfelelő múzeumi tér kialakítása. Ezen célokra 224 millió Ft-ot tudtunk kilobbizni, amit a város 80 millióval még megtoldott.

Az FMC tereiből régóta hiányzik egy előadásokra, konferenciákra alkalmas helyszín, ráadásul egy igazán jó múzeumpedagógiai foglalkoztató térrel sem rendelkezünk – a szigetelés mellett ezek is kialakíthatók most. Az emeleti rész továbbra is a kiállításoké lesz, persze előbb – újabb forrásokból – alkalmassá kell tenni műtárgyak fogadására.

Októberben Deim Pál életmű-kiállítása nyílik a Malomban, miközben még zajlanak a munkálatok…

Valóban. Reményeink szerint év végére készülünk el, de a mai viszonyok között sajnos tudomásul kell venni, hogy csúszások vannak az anyagbeszerzés, kivitelezés területén. Ám ami a legfontosabb: amint a kor szakmai igényeinek megfelelve alkalmassá tettük rá, múzeumi térként fog funkcionálni a Malom, ahogy azt az alapítók egykor megálmodták. Az északi szárny mindig szentendrei művészetet fog prezentálni, a déliben kortárs bemutatókat tervezünk, köztük is lesz szentendrei alkotó… Jelenleg – talán a Kmetty és a Czóbel Múzeumon kívül – egyik helyünk sem alkalmas a Nemzeti Galériából, a Szépművészeti Múzeumból vagy akár külföldi képtárakból hozott műtárgyak bemutatására.

Ha már a kismúzeumok szóba kerültek: gyakori kritika, hogy kevés szentendrei alkotó jelenik meg Önöknél. Jogosnak érzi a kritikákat?

Ez egyszerűen nem igaz. Elődöm is nagyon sok szentendrei művészt mutatott be, a mostani vezetőség pedig – egy pandémia után, egy gazdasági válság közepette is – a szentendrei művészetet prezentálja. Ezért hoztuk létre a PhotoLab-ot, ilyen az IKON, novemberben nyílik az FMC ötéves gyűjteményes kiállítása, amelyben egy terem kamarajelleggel mindig egy szentendrei művészt fog szolgálni. Idén ez a tér csak Szentirmai Zoltánról szól majd. Egyébként a város nem csak a képzőművészetről szól, hanem sok minden másról is: jelentős az irodalmunk, a néprajzunk, a helytörténetünk. Ez utóbbi sehol sincs kellően bemutatva, pedig a helyi identitásunk mérföldköve. Ilyen kiállítások nélkül nőnek fel a gyerekek az iskolákban, nem tudják, hogy hol élnek, hova születtek. Arra törekszünk, hogy a jövőben néprajzi, helytörténeti és régészeti kiállításokat is megrendezzünk. Szóval ez egy múzeum. Nem egy galéria, nem egy kiállítótér, nem egy műcsarnok, nem egy képtár, hanem egy komplex működésű, megyei hatókörű múzeum.

A helyiek és az ide látogatók azért elsősorban helyi, városi múzeumként tekintenek a Ferenczy Múzeumra.

Pedig jó lenne megérteni az arányokat: vidéki összehasonlításban a miénk a második legnagyobb megyei múzeum az országban, a székesfehérvári után.  Ugyanakkor Szentendre nem megyeközpont – a finanszírozás sokkal bonyolultabb. Annak nagy része az államtól jön, cserébe kötelező megyei feladataink vannak, ilyen például a régészet. A város pedig ad egy összeget arra, hogy a saját céljai megvalósulhassanak. Megjegyzem, a vezetésem alatt most elsősorban városi múzeumként működünk, prioritásnak tekintjük mindazt a szándékot, amit Szentendre mondani akar magáról.

Ez a koncepció szerint a kismúzeumok még inkább hangsúlyos szerepet kell kapjanak, egyes vélemények szerint azoknak az alkotóknak a műveivel, akik miatt valaha létrehozták őket

A kismúzeumok hálózata az aczéli korszak egyik öröksége, amiről még nem tudjuk igazán, hogy jó vagy rossz. Többen – köztük én is – úgy éljük meg, hogy ez egy jó dolog, szívügyünk, és nem egyesek pressziója miatt gondoljuk így. Csakhogy figyelembe kell vennünk a horrorisztikus fenntartási költségeket.  Mondok egy példát: 16 millió Ft-ba kerül az Ámos Imre-Anna Margit Múzeum éves fenntartása, miközben egyetlen kiállítás van benne. Ez triplázódik a Czóbel és a Kmetty működtetésével, és akkor még nem beszéltünk a sokkal magasabb forrásigényű Barcsay Múzeumról. Ne feledkezzünk meg a Népművészetek Házáról sem, mert az is ugyanolyan fontos! Ez az ’örökség’ kb. 200 milliós mínuszt jelent a költségvetésünkben, folyamatosan.

A régészet – amiről egyre több szó esik a közbeszédben – ki tudja legalább gazdálkodni a hiányzó források egy részét?

A régészet bevételei arra elegek, hogy a szakmai munkát biztosítani tudjuk, és a jelenlegi állapotot szinten tarthassuk, minimális fejlesztéseket megvalósítva. Például már csaknem végeztünk a Czóbel Múzeum átalakításával: sikerült korszerűsítenünk a nyolcvanas évek fűtési technikáját, viszont még nincsenek bekamerázva a helyiségek. Ezek alapvető feltételei egy működő múzeumi térnek. Ismétlem: jelenleg a nemzetközi standardoknak két múzeumunk felel meg: a Czóbel és a Kmetty. A többi sajnos messze elmarad ezektől a kritériumoktól.

Mi a következő lépés, hogy ez a helyzet érdemben megváltozzon?

Elő kell teremteni kb. kétmilliárd forintot, amiből rendbe rakhatók ezek az ingatlanok. Plusz még néhány száz milliót, hogy tartalmilag meg tudjuk tölteni azokat, bővíthessük a munkatársak, a szakemberek létszámát – a jelenlegi egyébként nagyon jó szakembergárda túlterhelt, erőn felül teljesít. Természetesen elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ezt az örökséget addig is gondoznunk kell, miközben – valljuk be – jócskán elment már az idő emellett a konstrukció mellett.

A kismúzeumok mellett nyílt levélben állt ki számos helyi művész, májusban a város találkozót is szervezett a múzeum vezetése és az aláírók részvételével – történt azóta előrelépés?

Mi dolgozunk tovább: befejezzük a Czóbel Múzeumot, ennek mentén lassan igyekszünk a Vajda Múzeumot is felújítani: tetőcsere, világításcsere, fűtéskorszerűsítés. Folyamatosan keressük a lehetőségét annak, hogy az Ámos-Anna Múzeumot megnyithassuk. A Barcsay Múzeum a maga nemében egy ikonikus épület, ugyanakkor borzasztó állapotban van. Számos lehetőséget megvizsgáltunk, miként lehetne kiállításra alkalmassá tenni – de sajnos azt kell mondanom, hogy még nem látom annak lehetőségét, hogy a Barcsayval bármi érdemleges történjen. Amire szükség lenne, az meghaladja a város és a múzeum erejét. De a Pajor kúria (az FMC épülete) sincs jó helyzetben: a Kőtárat be kellett zárnunk, a pince gombásodik, szellőzés nincs, az egész épület vizesedik, a munkatársak salétromos falak közt dolgoznak… egyszerűen katasztrofálisak a munkakörülmények. Ehhez képest érzem alaptalannak a múzeumot ért kritikákat, hiszen a lehetőségeinket messze meghaladva próbálunk dolgozni. Igaz persze, hogy más vidéki múzeumok sincsenek jobb helyzetben – de mi annyiban vagyunk speciálisak, hogy nekünk sokkal több épületünk van, amiről gondoskodni kell.

Azért mondjunk jó hírt is: fél éve nyílt meg az új kiállítótér, a PhotoLab – milyenek az első tapasztalatok?

Ez egy nagyon jó kezdeményezés: Kopin Kati kollégám finoman ráérzett a magyar fotóművészet prezentálásában meglévő szakmai résre, és arra, hogy szentendrei fotóművészek kerülhetnek így végre a „helyükre”. Rövid időn belül rangos kiállítóhellyé vált, egyre elismertebb, a látogatottsága kiemelkedő. Ez utóbbi persze relatív fogalom, de egy biztos: több év és következetes munka kell ahhoz, hogy egy hely stabilan tarthassa, vagy épp emelni tudja a látogatottságát. Jelenleg – négynapos nyitvatartással – ötszáz-ötszázötven látogatót fogadnak a kiállítótereink havonta, ez egy nagyon jó szám. A MűvészetMalom – talán a földrajzi pozíciója miatt is – kicsit kilóg a sorból. Pedig kiváló kiállításai szakmailag nagyon jól pozícionálták az intézményt, s ez elengedhetetlen továbbra is. Meg kell mutatnunk, hogy kik vagyunk, mit akarunk, miről szól a működésünk. A Ferenczy Múzeumi Centrumnak kanonizáló intézménnyé kell vállalnia.

A MANK idén áprilisban – az eredeti helyén – újraindította a Grafikai Műhelyt. Akkor ez azt jelenti, hogy ezentúl egyetlen Szentendrei Grafikai Műhely reprezentálja a várost?

Nem. Szentendrének két műhelye van, ami nagyon jó hír, a város bőven elbírja őket. A mi grafikai műhelyünk nagyon régóta működik, de talán én voltam az első ’bátor’ ember, aki ehhez egy új koncepcióval hozzányúlt. Hosszú ideig kerestük az új műhelymestert, mire végre megtaláltuk, Bartis Elemér személyében. Most csináltuk Vincze Ottó mappáját, de lesz adventi mappa, gyártunk majd egyedi lapokat szentendrei művészeknek… megvan már a jövő évi terv is. Mindenképpen egyedi, csak itt jellemző formai követelmények alapján alakítjuk a műhely márkáját.

Az utóbbi időben a régészet is nagyobb szerepet kap a nyilvánosságban – van valami különös oka ennek?

Inkább az a fontos, hogy a múzeum minden szakmai tevékenysége ugyanannyi figyelmet kapjon, rangsorolás nélkül. A régészek feladata nagyon sokszínű: kutatnak, publikálnak, kiállításokat szerveznek, és itt van az irodalmi osztály is, akik hatalmas munkát végeznek. Még egyszer hangsúlyozom: Szentendre nem csak a képzőművészetről szól.  Lesz néprajzi kiállítás is, és szívügyem a helytörténet: törekszünk arra, hogy állandó kiállításra alkalmas helyet alakítsunk ki ennek a szakmai területnek is.  Az aczéli korszak a kismúzeumok hálózatának kialakításával egy időben megszüntette a helytörténetet, ezzel új identitást erőltetve a városra, ami persze akár lehet jó is, de ahhoz, hogy dönthessünk, meg kell ismernünk a másik oldalt is. Egy biztos: ennek a városnak szüksége van az identitására. Szentendre új Turisztikai Koncepciójának kialakításában nagyon aktívan részt vett az FMC annak érdekében, hogy nagyobb területen, több mindent nézzenek meg az idelátogató turisták. Radikális változásokra lenne szükségünk: fogyasztói turizmus helyett – vagy mellett – minőségi turizmusra, ahol nem a lángosért, hanem a kulturális értékekért jönnek a hazaiak és a külföldiek hozzánk. Más országok ezt már rég kitalálták, megoldották: nekem pl. ilyen szempontból az osztrák Dunakanyar, Krems és környéke a kedvenc példám.

Tapasztalatom szerint az FMC régi hagyománya, hogy a különböző társművészeteket is beemeli a kínálatába: irodalmi beszélgetéseket, jazz-esteket, komolyzenei kamara-előadásokat szervez. Kényes egyensúlyra kell törekedni, ha jól sejtem, hiszen a városban vannak erre szakosodott kulturális intézmények.

Az irodalmi kiállítások, programok szervezése szakmai feladatunk. Egy korszerű múzeum működésének szerves része, hogy irodalmi, zenei esteket is kínálunk – ezzel tágítva a közönségünket, alakítva szemléletmódját.

Ebbe a sorba illeszthető a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje is.

Egy egészen más rendezvénysorozatról beszélünk: eredetileg olyan eseményt akartunk, ami megnyitja a szerb templomokat – ebből nőtte ki magát a fesztivál.  Összefogtunk a különböző egyházi felekezetekkel, akik ugyanúgy gazdái az eseménynek, mint a múzeum. A rendezvény elsősorban szentendreieknek szóló, közösségformáló program: érezzék a helyiek, hogy a város az övék.

Az elszálló infláció, a magas energiaárak már becsülhetők? Minek a kárára kell újratervezni a költségeket?

Becsléseink már vannak – ugye nekünk nem csak Szentendrén, hanem az ország más pontjain is vannak intézményeink. Biztosan nagyon meg fog bennünket szorítani a rezsiemelkedés – a vészforgatókönyvünk szerint nagy kiállítások nem, de kisebbek vnagy kiállításokra készül a múzeum – fókuszálva a szentendrei kötődésű művészekre?

Idén novemberben nyílik Vajda Lajos tárlata, lesz Deim Pál, Pacsika Rudolf, Csontó Lajos kiállítás. Jövő tavaszától fél éven keresztül tele lesz a város szentendrei művészettel; megnyílik az Európai Iskola-kiállításunk, Hajdu László és Czakó Margit páros kiállítása, illetve a már említett, ötéves gyűjteményes kiállítás is. Lesz miért valószínűleg elmaradnak majd, és át kell gondolnunk, hogyan tudjuk más tevékenységeinket racionalizálni. Milyen hozzánk látogatni.

 

Koltai Andrea

Az interjú a Szentendre és Vidéke 2022. szeptember 7-i számában jelent meg.

Kiemelt kép: Deim Balázs