Margaritovits Ivánné, Pandur Radojka 1940. szeptember 8-án született Budapesten. Gyermekkorát Pomázon töltötte, ahol tanulmányait a szerb pravoszláv egyházi iskolában kezdte meg. Negyedik osztályos volt, amikor létrehozták az állami délszláv iskolát, ahol későbbi férjét, Margaritovits Ivánt is megismerte. Gimnáziumi tanulmányait már Budapesten, a Rózsák terén, a szerb iskolában folytatta.
Matematika–fizika szakos diplomáját 1961-ben szerezte meg a mai Pécsi Tudományegyetemen, ahol egyetlen hallgatóként tanult egyszerre matematika-fizika és délszláv szakon is.
A tanulás mellett a sport is fontos szerepet játszott az életében. Röplabdázott, súlyt lökött, diszkoszt vetett, gerelyt hajított, és mindezekben versenyeken is részt vett. Utolsó versenyén — egy röplabdatornán — már várandós volt első gyermekével. A szülés után a sport háttérbe szorult, a tanítás mellett helyét a család és a gyermeknevelés vette át.
Tanári oklevele megszerzését követően hihetetlen munkabírással és lelkesedéssel azonnal megkezdte több mint 55 éven át tartó pedagógusi pályáját. Első munkahelye a Szentendrei fiúiskola volt, majd az intézmény átalakulása után 1979-ig a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban tanított. A város új lakótelepének megépülését követően a Felszabadulás Lakótelepi Általános Iskolában (ma Barcsay Jenő Általános Iskola) folytatta munkáját egészen 1992-ig. A hatvanas években másodállásban is dolgozott: tanított a Dolgozók Általános Iskolájában és az esztergomi Bottyán János Gép- és Műszeripari Technikumban, összesen tíz éven át. Utóbbi helyen volt, hogy egyszerre 72 diákot tanított – élete legnagyobb létszámú osztályát, ekkor még csak 23 évesen.
1992-től 2016-os nyugdíjba vonulásáig a budapesti Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanára és meghatározó személyisége volt, ahol 22 éven keresztül igazgatóhelyettesként is szolgálta az intézményt.
A tanításon túl hosszú éveken át szervezett nyári táborokat, úttörő- és ifjúsági programokat, valamint egyházi ünnepekhez kapcsolódó gyermekműsorokat. Kiemelten fontos szerepet vállalt a Szentendre környékén élő szerb nemzetiségű családok gyermekeinek kulturális és közösségi életének ápolásában, hagyományőrző programok és táborok szervezésében.
Munkáját végigkísérte a szerb nyelv és kulturális értékek továbbadásának mély elkötelezettsége.
Szakmai igényessége, odaadása és az évtizedeken át megőrzött hivatástudata generációk számára tette emlékezetessé munkáját. Munkásságát mindig emberi odafordulás, türelem és lelkiismeretes szakmai felkészültség jellemezte. Tanítványai számára nemcsak tudást adott át, hanem személyes példamutatásával is formálta gondolkodásukat, értékrendjüket. Sokan tekintették őt kedvenc tanáruknak, segítő mentoruknak, vagy éppen pótmamának. Tanítványai közül többen választották a matematika vagy a természettudományok útját: matematikusok, mérnökök, számítástechnikusok, kutatók kerültek ki a keze alól. Számtalan diákjából lett sikeres, gondolkodó ember, akikre mindmáig nagy büszkeséggel tekint.
Életének középpontjában a család is kiemelt helyet foglal: két gyermeke – Milenkó és Veszna –, négy unokája – Alexandra, Tijana, Kíra és Fruzsina –, valamint négy dédunokája – Blanka, Alíz, Léda és Miliján – büszkeségei. Családja iránti szeretete és odaadása mindig harmonikusan egészítette ki pedagógusi hivatását.
A Szerb Országos Önkormányzat által alapított Szent Száva-díj (emlékplakett és oklevél) a szerb közösségért, oktatásért vagy kultúráért végzett kiemelkedő tevékenységet nyújtók elismerése. Szent Száva az önálló Szerb Egyház alapítója és első püspöke is egyben, valamint a szerb oktatás és kultúra védőszentje.
