Aki rendszeresen jár szaunázni, az tudja, hogy szaunamester nemcsak a megfelelő hőfokról, az aromaterápiás illóolajokról és a zenéről gondoskodik, hanem gyakran egyfajta showműsort, előadóművészetet is nyújt a szaunaprogramok közben.
De mitől lesz egy szaunamester világbajnok?
Erről Zelenák János szentendrei szauna szakértővel beszélgettünk, aki saját szaunamester iskolát is vezet, és kilenc éve ő szervezi a Szaunamester Világbajnokság magyar fordulóit a V8 uszodában.
– Hihetetlen szakmai bravúrok, újítások, inspiráció, tudás és tapasztalat, fantasztikus ötletek és kreativitás, tulajdonképpen a szaunamesterség csúcsa három napba sűrítve – ez a szaunamester világbajnokság – mondja a szakember.
Egy versenyprogram tizennégy perces, melynek minden részletét gondosan megtervezik a mesterek. A világbajnokságon a program közben egy előre kitalált és gondosan megtervezett történetet adnak elő, színházi játékkal, jelmezekkel. Ezzel együtt a szakmai alapokra is nagyon kell figyelni, hiszen szaunában vagyunk – például a megfelelő hőemelés és hőeloszlatás, az illóolajok helyes használata, egyszóval az alap szaunaélmény is nagyon fontos – a történetet nem ezek helyett, hanem ezeken felül, ezekbe ágyazva kell megvalósítani.
– Ez nem könnyű, mert ha program közben elvisz valakit a hangulat, a színészkedés, a történet, akkor nincs idő a szakmai alapokra, azok pedig a pontok felét adják. Világbajnok az lesz, aki nem csak profi, de a szakmaiság és a szórakoztatás között megtalálja ezt a kényes egyensúlyt – teszi hozzá a szakértő, aki Európa számos országában maga is zsűrizett a helyi fordulókon, és egyedüli magyar szakértőként 2017 óta a tagja a világbajnokság nemzetközi döntőjén bíráskodó tizennégy fős zsűricsapatnak is.
A legjobbak Hollandiában egy kétszázötven fős szaunában bizonyítanak
A világbajnokság minden fordulóján egységes szabályok vannak, mindenkire ugyanaz vonatkozik Japántól Németországig. A zsűri egy huszonöt szakmai kategóriát tartalmazó feltételrendszer alapján dolgozik, melybe nem csak az általános szakmaiság, a hőemelés, a hőelosztás vagy a törölközőpörgetés számít bele, hanem a közönségnek adott élmény, a hangulat is. A verseny tétje nemcsak a magyar bajnoki cím: a hazai forduló első három helyezettje képviseli Magyarországot a világbajnokság szeptemberi döntőjében, amely idén a hollandiai Thermen Busslooban lesz, egy kétszázötven fős szaunában.
A három napos magyar forduló alatt negyven percenként lesznek szaunaprogramok. A versenyprogramok között, amíg a zsűri pihen, meghívott szaunamesterek tartanak szórakoztató programokat a közönségnek. Csak hogy egy meglepetést eláruljunk, itt lesz például Szentendrén a híres idei cseh bajnok, David Zatočil is.
Szentendreiek kedvezménnyel
A világbajnokság első napja az úgynevezett szakmai nap, melyre szentendrei lakcímkártyával tízezer forint kedvezménnyel mehetnek el a kíváncsi helyi lakosok. Akit érdekel, az info@aufguss.hu email címen tud érdeklődni.