Ugrás a tartalomhoz

Heti programajánló

Programajánló október 11-16-ig

Kikapcsolódni nemcsak a gondtalanság kellemes állapotában szükséges, hanem akkor is, amikor ezer teher nyomja a vállunkat. Ilyenkor talán még nehezebb megtalálni, mi az, ami igazán ellazít és feltölt. Csemegézzenek bátran az e heti programok közül, mert lesz koncert, stresszoldó foglalkozás, tófutás, versek, filmes beszélgetés és szemet gyönyörködtető kiállítás is.

Csendek

Deim Pál (1932-2016) a hatvanas években induló magyar neoavantgárd képzőművészet fontos alakja. Művészete egyedi módon egyesíti a nyugat-európai modernista festészeti hagyományt a pravoszláv motívumvilággal és a hűvös geometrikus absztrakciót az emberközpontú, érzelmes kifejezésmóddal. Életműve, amelyben néhány jellegzetes motívum segítségével kutatja az emberi tapasztalat alapkérdéseit, sajátos metszetét adja kora kelet-közép-európai művészetének. Ha egyetlen szóban kellene összegezni munkásságának lényegét, talán a „csend” fogalma lenne a legalkalmasabb. Korai, a szentendrei festészeti hagyományokon alapuló munkáit spirituális csend övezi. A művész születésének 90. évfordulója alkalmából megrendezett kiállítás az életmű friss szempontú áttekintésére vállalkozik. A kiállítást megnyitja Kolozsváry Marianna művészettörténész, közreműködik Takács Ábel a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola csellista növendéke.

Helyszín: Művészet Malom, Szentendre, Bogdányi út 32.

Időpont: 2022. 10. 15, 18h

 

Családi nap a Malomban

A családi nap a Képtelenség című kiállításhoz kapcsolódik és legfőbb érdekessége, hogy a használati tárgyak, amelyek jelen vannak mindennapi életünkben, hirtelen művészeti alkotásokká válhatnak. Ebben az átalakulásban lesz a látogatók segítségére Pacsika Rudolf, aki különleges fantáziaműhelyében formálja majd át mindennapi tárgyainkat. Szokatlan élménnyé válhat ez a nap, hiszen személyes találkozást, képtelen ötleteket ígér. A szervezők azt kérik, hogy hozzanak magukkal olyan tárgyakat, amelyeket már nem használnak, de új szerepet szánnak nekik. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött: muzeumpedagogia@muzeumicentrum.hu

Helyszín: Művészet Malom, Szentendre, Bogdányi út 32.

Időpont: 2022. október 16h 10-12-ig

 

Esemény

Az abortusz kérdése időről időre vitákat gerjeszt. Az Esemény című film vetítése után erről beszélgethetnek a P’Art Mozi-ban az érdeklődők Tanner Gábor filmesztétával az Ökomenikus vetítéssorozat részeként. A filmben az egyetemista Annie kerül választás elé. Amikor a lány megtudja, hogy akarata ellenére teherbe esett, tisztában van vele, hogy a gyermekvállalás megálmodott karrierjének végét jelenti. Annie a tanulmányai mellett dönt, és sziklaszilárd elhatározásától az sem tántorítja el, hogy ezért az életét kell kockára tennie. A ’60-as évek elején járunk, amikor Franciaországban az abortusz még illegális volt. A titokban, gyakran házilag végzett eljárások nem csak roppant kockázatosak voltak, de börtönt jelenthettek a segítőknek és az anyáknak egyaránt. Az Annie Ernaux önéletrajzi regényéből készült letaglózó film elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb díját, az Arany Oroszlánt.

Helyszín: P’art Mozi, Szentendre, Dunakorzó 25.

Időpont: 2022.10.11. 18h

 

Görög táncház

A Szentendrei Görög Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében görög táncház lesz az Akropolis Compania zenekarral. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.

Helyszín: Barlang, Szentendre, Duna korzó 18.

Időpont: október 15. 18h

 

Stresszoldó légzés

A Szentendrei Járás Egészségfejlesztési Iroda októberben három alkalommal is várja ingyenes stresszoldó foglalkozásaira a járás lakosait. A három különböző módszerre alapuló, nem egymásra épülő foglalkozás bármelyikén részt lehet venni.Első alkalommal a résztvevők a levegővétel szabályozásával tanulják meg csökkenteni stressz-szintjüket. A levegővétel az egyik legalapvetőbb működésünk. Általában nem is figyelünk rá, mégis a nap 24 órájában oxigénnel látja el a szervezetünket. Ez az egyszerű, de létfontosságú folyamat rendkívül hatékonyan képes segíteni minket a stresszoldásban. A foglalkozások az ittélők számára ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet.

Helyszín: Aquapalace V8 Uszoda és Szabadidőközpont, Szentendre, Kálvária út 16./c

Időpont: 2022. október 12. 18h – első alkalom

 

India hangja

Kép forrása: szentendre.hu

A Roots of Rajasthan zenekar az indiai Langas közösséghez tartozó tagjai a rádzsasztáni népzene tradícióját folytatják. Zenéjükben az ősi indiai zene autentikusan a legtisztább formájában jelenik meg. A zenekar tagjainak ősei királyi udvarokban zenéltek esküvőkön és egyéb ünnepségeken.

Helyszín: Barlang, Szentendre, Duna korzó 18.

Időpont: 2022. október 14. 20h

 

Tófutás Budakalászon

Kép forrása: Kós Károly Művelődési Ház weboldala

A Budakalászi Tófutás mára a pilis-dunakanyari régió legjelentősebb sportrendezvényévé vált. A hagyományokhoz híven mindenféle kategóriában futhatnak majd kicsik és nagyok. Nevezni 9 órától lesz lehetséges, a rajtoltatás 10 órától folyamatosan történik majd kategóriánként elkülönítve. Tófutásunk rajthelyszíne ismét a tó Tanító utcai oldalán a CBA mögötti füves területen lesz. Budakalászi lakosoknak lakcímkártyával és a budakalászi oktatási intézmények diákjai számára diákigazolvány felmutatásával a rendezvényen való részvétel ingyenes. Nem budakalászi diákoknak ezer, felnőtteknek kétezer forint lesz a nevezési díj.

 

Petőfi est

Perőfi Sándor születésének közelgő kétszáz éves évfordulójának alkalmából  Rékasi Károly és Somlai Valéria zongoraművésznő lép fel a Pomázi Művelődési Házban.  A kiváló művészek Petőfit idézik, de ezúttal nem úgy, mint lánglelkű forradalmárt, hanem mint csípős, vitriolos tollú és kivételes humorú prózai szerzőt. Az előadás modern formában, az érzékekre több irányból hatva repíti vissza a nézőket a XIX. századba.

Helyszín: Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár, Pomáz, Huszár utca 3.

Időpont:  2022. október 15. 19h

 

Kiemelt kép forrása: femuz.hu

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Programajánló február 21-27-ig című bejegyzéshez

Programajánló február 21-27-ig

Az utolsó februári héten végleg elbúcsúzhatunk a téltől és lassan készülődhetünk a tavasz örömeire. Több program is segítségünkre lehet ebben.