Ugrás a tartalomhoz

Megújuló családi bölcsőde

A Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány működtetésében lévő családi bölcsődében tartott sajtótájékoztatót 2018. január 22-én Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Fűrész Tünde bölcsődei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos annak alkalmából, hogy az alapítvány közel 20 millió forintot nyert fejlesztésre-bővítésre állami pályázaton. A Nap utcai bölcsődében rendezett eseményen részt vett Verseghi-Nagy Miklós polgármester is.

Napköziből családi bölcsőde

A gyermekvédő alapítvány az elmúlt években több pályázati programot valósított meg sikerrel a kisgyermekek napközbeni felügyeletének megszervezése érdekében, és kiemelkedő szerepet játszik az osztrák mintájú családi napközik elterjesztésében és a képzések kidolgozásában. A kuratórium egyik tagja, Sergő Virág 2013-ban nyitott Szentendrén, a saját ingatlanában családi napközit, mely öt kisgyermek fogadására volt alkalmas. Hamarosan kiderült, hogy a szolgáltatásra nagy az igény, de az épület nem volt bővíthető, ezért az alapítvány megvette a Nap utcai házat, ahol tizenkét, 1-3 év közötti gyermek elhelyezésére kaptak engedélyt. A ’60-as években épült ház azonban felújításra, korszerűsítésre szorul, ezért pályázatot nyújtottak be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, melyet meg is nyertek.

 

117 milliárd fejlesztésre

A sajtótájékoztató bevezetőjeként Verseghi-Nagy Miklós elmondta, hogy városunkra folyamatosan a nagy gyereklétszám jellemző, ezért is épített az önkormányzat két évvel ezelőtt egy 100 férőhelyes óvodát uniós forrásból, de fontos szerepet vállalnak a gyerekek elhelyezésében az alapítványi és egyházi fenntartású intézmények is.

Novák Katalin a bölcsődei rendszer átalakításáról beszélt, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a gyermeküket egyedül nevelő szülőnek, illetve azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik. A bölcsődei ellátásban már négyféle rendszerben működik, vagyis hagyományos-, mini-, családi- és munkahelyi bölcsődék biztosítják a gyerekek elhelyezését. A kormány 117 milliárd forintot irányozott elő új bölcsődei és óvodai férőhelyek létrehozására és a meglévők bővítésére, melynek köszönhetően 5000-hez közelít az új bölcsődei férőhelyek száma, illetve 11 000 férőhelyet fejlesztettek (ezek a számok az óvodák esetében több mint 3000, illetve 57 000). Ebben az évben újabb 10 milliárdot fordítanak bölcsődei fejlesztésre, és ebben kiemelt helyen szerepel a közép-magyarországi régió, mert itt az átlagosnál magasabb a foglalkoztatottság aránya.

Fűrész Tünde arról adott tájékoztatást, hogy idén január elsejétől átalakult a bölcsődei finanszírozás. A korábbi, kizárólag normatív támogatású rendszer bővült, így most már a bérek és járulékok kifizetését is tudják támogatni a központi költségvetésből, illetve a normatív támogatás mértéke is nőtt 20%-kal.

 

Pályázati fejlesztés

A pályázaton elnyert közel 20 millió forintból lehetőség nyílik a Nap utcai családi bölcsőde épületének bővítésére, energetikai korszerűsítésére, illetve megtörténik az épület akadálymentesítése, a kerti játékok felújítása is. A felújítás befejezésének határideje augusztus vége, de a munkálatok ideje alatt a gyerekeket zavartalanul tudják fogadni.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Választások 2024 című bejegyzéshez

Választások 2024

6 órától 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelynek névjegyzékében szerepel a választó.