Ugrás a tartalomhoz

Szentendrei Arcképek

Szentendrei Arcképek – Dr. Schütz Éva

Lizivel, a rókával kezdődött minden

A Szentendrei Arcképek című sorozatunkban egy-egy témát járunk körül úgy, hogy az érintetteket szólítjuk meg. Elsőként olyan jó példával elöljáró helyieket kérdeztünk, akik civilként közösséget építenek – legyen annak célja akár az önművelés, vagy a rászorulókon való segítés.

A Közösségépítők keretében arra keressük a választ, hogy portréink alanyainak miért fontos az embertársaikkal való kapcsolódás, a másoknak való segítségnyújtás.

„Vadállatokat jóval előbb mentettünk, mintsem az állatkert elkezdett üzemelni. Végleg akkor köteleződtünk el ebben az irányban, amikor Joci (Lovas József, Éva párja – a szerk.) hazahozta első mentett rókánkat, Lizit. Sajnos már nincsen közöttünk, de sokat tett azért, hogy jobban megismerjük a rókákat és más vadállatokat is.

Amióta az eszemet tudom csakis állatoknak szerettem volna segíteni, nincs is más emlékem, mi mást akarhattam volna csinálni. Így ez természetes folyamat volt, szinte a már előre megöntött formába illettem bele, mindamellett, hogy a tanulmányaimat – ami ide vezetett – „rögös útként” idézem fel. Mindig segítőkész embernek számítottam, de én inkább az állatok viselkedését értem meg jól. Mindenki azt szereti csinálni, amiben azt gondolja, hogy jó. Velem sincsen ez másképpen.

Ezt a tevékenységet önerőből finanszírozzuk, mert olyan szinten, ahogyan mi csináljuk, szerintem másképp nem lehet. Alapítványunk is van, ami nagyon sokat hozzátesz a mentéshez.

Aki ezt főállásban csinálja, teljesen más, kevésbé romantikus, jóval tudományosabb alapon kezeli a mentéseket. Ettől lesz az egész érdekes. Persze mindig vannak kedvenc állatok, hiszen emberből vagyunk. Ennek ellenére fontos, hogy a mentések során ne ragadjanak el az érzelmek, tisztában legyünk a határokkal és a lehetőségekkel. Ezek az állatok, ha jól végezzük a munkánkat, és vadak maradnak, visszakerülhetnek a vadonba. Számunkra ez az, ami az örömöt és a sikert adja.”

A kisállatkertről szóló korábbi riportunkat itt olvashatja el.

További Szentendrei Arcképet pedig ITT talál.

Dr. Schütz Éva

egzotikus állatorvos

2011-ben végzett a SZIE- Állatorvos-tudományi Karán. Eközben 1999-től az Ófalu Állatorvosi Rendelőben dr. Sátorhelyi Tamás (főleg hüllőkre specializálódott egzotikus állatorvos – a szerk.) mellett dolgozott, mint asszisztens. 2009-ben a kék leguánok megmentésére irányuló programban vett részt a Kajmán-szigeteken. Jelenleg az Exo-Pet Állatgyógyászati Centrum munkatársa.  2017-ben megkapta az Év Állatvédő Állatorvosa díjat munkája elismeréseként. Párjával, Lovas Józseffel 2020 május 22-én nyitották meg a Tegez utcában a Szentendrei Kisállatkertet.

Alapítványuk, a Szentendrei Kisállatkert Alapítvány célja a hazai védett és fokozottan védett állatok mentése, mentőközpont építése és üzemeltetése, valamint a lakosság, ezen belül kiemelten az ifjúság környezet- és természetvédelmi célokra történő nevelése, ilyen tárgykörű ismeretterjesztés.

A képen dr. Schütz Éva és párja, Lovas József, Fotó: Deim Balázs

További cikkeink a témában