Szentendrén az európai testvérvárosok keresése már az 1990. évi szabad választások előtt megkezdődött: elsőként 1989. augusztus 26-án Wertheimmel írtuk alá a szerződést. Több jelentkező is volt, a kiválasztásban történeti előzmények játszották a főszerepet, ugyanis a Csobánkáról kitelepített németek jelentős része ebben a kisvárosban kezdhetett új életet.
Erős érzelmi kötődések nyomán (az 1989-es romániai forradalom idején városunkban kibontakozó, mindkét későbbi erdélyi testvérvárosunkat elérő, máig példátlan segítségnyújtás eredményeként) 1990 tavaszán Kézdivásárhellyel és Zilahhal is aláírtuk az egyezményt. Még ugyanazon év őszén a már meglévő kulturális és történelmi kapcsolatokat kívántunk erősíteni azzal, hogy 1990-től a finn Uusikaupunkival, majd a Lázár nagyfejedelem (cár) által 1371-ben alapított szerbiai Kruševaccal is szerződést kötöttünk.
Ami ezután következett, már jórészt Wertheimnek köszönhető, ők szorgalmazták, hogy kezdjük meg a tárgyalásokat a velük már régóta partner angol szomszédtelepülésekkel, Huntingdonnal és Godmanchesterrel, valamint Salon de Provence-szal, ezekkel a városokkal azonban a szerződéskötésre csak hat, illetve hét évvel később került sor. Ekkor alakult ki az a szoros kör, amelynek minden tagja pro forma kapcsolatban áll egymással, majd csatlakozott hozzánk az olaszországi Gubbio is. Velük ugyan folyamatosan voltak kulturális csereügyeink, de a szerződés aláírása csak 2016-ban történt meg.
Persze Szentendre más irányokba is nyitott. A helyi dalmátok jogos igénye volt, hogy legyen egy dalmáciai testérvárosunk is, így 2004-ben Stari Grad is belépett a sorba. 2007-ben a Ferenczy Múzeum Barbizon kiállítása megnyitására érkező polgármester írt alá egy nem szokványos – csak kulturális együttműködésre irányuló – szerződést, ennek azonban nem lett értékelhető folytatása. Talán azért, mert a „festők városával” ellentétben a „festők faluja” (village des peintres) már csak a hagyományait és emlékeit ápolja, alkotótevékenység ma nem zajlik ott.
Egyetlen nem európai testvérvárosunk a vietnámi Hội An, amit ők magyarországi képviseletük révén nagyon is számontartanak, most épp lázasan készülődnek a szerződéskötés idén esedékes 10. évfordulójára, melyre szentendrei delegációt is várnak.
Az igazsághoz tartozik, hogy érkeztek más országokból is megkeresések, tárgyalások történtek, vagy kötelezettségvállalás nélküli szándéknyilatkozatok születtek a török Avanossal, a bolgár Gabrovóval, a lengyel Kalisszal, évek óta sikertelen kísérletek folynak valamelyik izraeli településsel tető alá hozandó szerződésre, s kútba esett egy mongol javaslat is.
Mint ahogy a Salon de Provence-szal testvérvárosi kapcsolatban álló spanyol Aranda de Duero jelentkezését sem fogadtuk el, pedig komoly szándékuk nyomatékosítására 2005-ben meghívtak bennünket is a nyáron épp náluk megtartott Európai Népek Fesztiváljára, melynek európai szintű egyesületébe hazatérésünk után az Önkormányzat jóváhagyásával be is léptünk. Az azóta eltelt tizenkilenc évben mi képviseltük Magyarországot mindegyik, és minden alkalommal másik országban megvalósult fesztiválon, amit 2011-ben mi rendeztünk meg. Ezen az eseményen – jelenleg tizenkét európai ország kisvárosaiban – évente egy hétre Szentendre valóban „jelen van”. A szigorúan saját költségen kiutazók sport- és kulturális versenyeken bizonyíthatnak, mutathatják be, hogy mi magyarok kik és milyenek vagyunk; s eddig alig volt olyan alkalom, amikor nem a résztvevők első harmadában végeztünk (idén júliusban ismét Aranda de Dueróba utazunk).
A fentiekből látszik, hogy mennyire szerteágazó Szentendre európai kapcsolatrendszere, de azért nem mondhatjuk felhőtlennek a testvérvárosi ügyek menetét. Az együttműködések nem pusztán a jószándékon és elhatározáson múlnak, ez igen komoly pénzkérdés is: gondoljunk csak bele, hogy volt több olyan esemény, amelyen a város és önkéntes civilek félszáznál is több vendéget fogadtak, és láttak el napokon át! Tehát jogos az a kívánság, hogy ne a testvérvárosok számát gyarapítsuk, inkább a meglévőket kellene élőbbé tenni – persze csak ha ott is van erre igény. Sok függ ugyanis az éppen megválasztott önkormányzatokon: éveken át kiválóan működő projektek haltak el egy-egy új testvérvárosi testület és/vagy polgármester megválasztása után. De volt olyan is, hogy sok év után az újabb vezetés ismét megkeresett bennünket. Léteztek szentendrei és testvérvárosi középiskolák között jól működő cserekapcsolatok, sok szentendrei diák utazott világot látni, nyelvet gyakorolni, de sajnos a viszonosságot – külföldi diákok fogadását kellő számú jelentkező hiányában – kevésbé tudtuk realizálni. Ennek következtében a fogadókészség is csökkent, néhol meg is szűnt.
Nagyban segíti a kapcsolatok életben maradását, ha a testvérvárosokban is működik a nálunk 2000-ben megalakult Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesületéhez hasonló civil szervezet. Ez a feltétele annak, hogy a mindenkori választásoktól függő protokolláris találkozók mellett tartósabb, személyes barátságok is kialakuljanak, amik hosszabb távon képesek áthidalni az átmeneti „önkormányzati elhidegülést” is.
Belátható ugyanakkor, hogy a testvérvárosi kapcsolatok akkor működnének igazán jól, ha nem korlátozódnának szűk körű önkormányzati és egyesületi ki- és beutazásokra, s a helyi lakosság is részt venne az eseményeken, netán profitálna is belőle valamit. 2015/16-ban két nagyívű pályázatot is benyújtottunk az Europe for citizens kiírásra, amiben a „szoros kör”-ben résztvevő öt város vett volna részt. A pályázat azokat a témákat tartalmazta, amivel a városok lakosságának szélesebb köreit vonhattuk volna be a programokba: kulturális-művészeti csere, oktatási intézmények kapcsolatai és ezen keresztül fiatalok megnyerése a testvérvárosi ügynek, gazdasági együttműködések, turisztika élénkítése információs hálózattal és kölcsönösen biztosított testvérvárosi kedvezmén – csomagokkal, stb. Mindkét pályázat elérte vagy meghaladta a szükséges pontszámot, mégsem kaptunk támogatást, mert amíg a 2000-es évek elején az EU intenzíven támogatta a testvérvárosi programokat, sajnos mostanában némiképp megváltoztak a preferenciá
2004. május elsején akkori testvérvárosaink népes önkormányzati és civil delegációival vettünk részt a három napos, szinte egész Szentendrét a Postás strandtól a Fő téren át a Skanzenig elfoglaló ünnepségsorozaton. A hangulat örömteli és bizakodó volt.
A rendezvényt beharangozó Szentendre és Vidéke 2004. április 30. számának vezércikkében Miakich Gábor polgármester az alábbiakat írta:
„Az, hogy hazánk az Európai Unió tagjává vált, nem azt jelenti, hogy megkönnyebbülten hátra dőlhetünk a székben. Az igazi munka még csak most kezdődik! Fel kell mérni, és ki kell tudni használni azokat az előnyöket, melyek a csatlakozással együtt járnak, mind az ország, mind pedig a térség és a város számára. A XXI. század mai emberének a felelőssége, hogy milyen örökséget ad át a jövő európai polgárainak.”
Most, húsz évvel később, ezek a gondolatok még mindig érvényesek!
