Ugrás a tartalomhoz

Jövő- (és múlt)kutatás egy privát galaxisban

Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész “vízi biliárdasztala”, a River pool pár éve a Dunát, a tatai Öreg tó vizét és Velence lagúnáit is megjárta. A monumentális installáció után új szentendrei kiállítása szokatlanul intim léptékű. Mintha egy öreg komód fiókját kihúzva keresgélnénk az emlékek között.

Hosszú évek után most ugyanott élek, ahol felnőttem. A régi bútorok fiókjaiból időnként előkerülnek meglepő dolgok, mint például lejárt igazolványok. A szüleim korosztálya nem dobott ki okiratot, még akkor sem, amikor már évtizedek óta érvénytelenné váltak. S ha már megúszták az időt, a lomtalanításokat, és közben mondhatni, kortörténeti dokumentummá váltak, én is megtartom az útleveleket, a vasúti igazolványokat, a munkakönyvet, különböző időszakokból az akkori életem elengedhetetlenül fontosnak tartott kísérőit.

A kiállítótérben egy videoinstallációban szerepet kaptak a régi igazolványok.

Van egy igazolvány, ami szemben az összes többi okirattal, soha nem jár le: ez pedig a katonai igazolvány, amiben csak annyi szerepel, hogy alkalmas vagy-e katonai szolgálatra. Öt éven keresztül nem tudta eldönteni a sorozóbizottság az allergiám miatt, hogy alkalmas vagyok-e, avagy sem. Végül alkalmatlan minősítést kaptam, ami szintén az idők végezetéig, pontosabban az én időm végezetéig érvényes. Az ikermunkaként megjelenő, egymást kiegészítő két videó – melyek egyikét Prágai Krisztián barátom készítette – nem tartozik szorosan a kiállítás koncepciójához. Egymást inspirálva készült reflexiók a mindannyiunkat nyomasztó, kialakult helyzetre. Az előtérben, még mielőtt belépnénk a kiállított művek közegébe, ezek látványa fogadja a látogatót. A katonai szolgálat, a háború elutasítása és a béke igénylése manifesztálódik bennük. Videómban egy második világháborús katonai vezetőtől idézek. “A feljebbvaló iránti engedelmesség határa ott húzódik, ahol az ismeret, a lelkiismeret és a felelősségérzet egyaránt megtiltja a parancs végrehajtását.” (Ludwig Beck vezérezredes, 1944.)

A video ironikus hangvétele az egész kiállításon érezhetően jelen van. A képeken szabásmintákkal, arc nélküli, sematizált alakokkal ábrázolt emberi emóciók. Szívügyek racionalizálása, Üres szavak, A megszokás zárt eleganciája – mintha kiüresedett vagy elmúlt kapcsolatok precíz rajzolatai lennének.

Kódoltan, rejtetten életrajzi motívumok is végigfutnak a kiállított képeken. A reflexiókból ítélve, megfejthető üzenetei vannak a képeknek: megélt élethelyzetek, amelyeket az ember a vizualitás eszköztárával próbál magából kiírni. Anyám szabadidejében gyakran varrt, az általa használt könyvek szabásmintái is inspirálták képeimet. Amikor találkozom egy ruhaipari ábrával, egy divatrajzzal, mindig olyan képi környezetbe illesztem, hogy üzenethordozókká, vagy egy kisebb képi narratíva részévé váljanak. Nem idegen ezektől sem a melankolikus, filozofikus, sem a korai avantgarde metafizikus festészetének komponálási módszere. Nagyon erős hatással volt rám az olasz metafizikus festészetből Giorgio de Chirico, Carlo Carra, Picabia, vagy Max Ernst képi világa. Bizonyos szabásminták szerkesztett ábravilága, letisztult rajzolatai számomra sokszor olyanok, mintha egy Chirico vagy Max Ernst képből lépnének ki. Azt kerestem, hogyan kellene ezeket a figurákat átalakítani, felnagyítani, torzítani, hogy egyfajta melankóliával fűszerezett, elidegenítő, elbizonytalanító hatást keltsenek a képeken. Mindez a vizualitás mai hangolású közlési lehetőségein keresztül.

Kifutó modellek – kiállítási enteriőr | Fotó: Deim Balázs/Ferenczy Múzeumi Centrum

A színek játékával is ezt a hatást erősíted?

A képek színszegény, már-már a szürke-fekete-fehérig redukált színvilága itt-ott kiegészül egy pasztell rózsaszínnel vagy halványzölddel, ami annál inkább válik domináns színné, minél színtelenebb a környezete.

A Jövőkutatás egy privát galaxisban sorozat sötét bársonyfélgömbjei, mint egy-egy külön univerzum…

Ezek kvázi planéták, bolygótestek kráternyílásokkal, amelyeken át egy belső világba lehet bepillantani, ahol halvány, pasztelles színek derengenek fel. Valójában nem a festett színt látjuk, hanem a gömbsüveg színezett, belső felületéről visszaverődő reflexfényt érzékeljünk. Ahogyan az égitestek felületét formálják időről-időre az átalakuló légköri viszonyok vagy működő vulkánok, úgy formálódnak látszólag ezek a planéták is. A legnagyobb félgömbben egy elektronikus szerkezet mozgatja a fény irányát, kialszik és feldereng a fény, ahogy a vulkán mélyén az izzó láva. A mély grafitszürke és sötétkék műbársony felületek az elanyagtalanított kozmikus asszociációkat hivatottak segíteni. Az optikai játékkal, az ismeretlen anyag illúziójával szerettem volna olyan ismert fogalmakat előhívni a nézők gondolataiból, amelyek a tudományos világból ismertek, mint a fekete lyuk, a sötét anyag. Felkelteni a kíváncsiságot, hogy körbejárva, az apró kráterekbe bekukucskálva vagy taktilisan érzékelve, játékosan megismerjék ezt a világot.

A kiállításban visszatérő motívum a mérőszalag. Mit mérsz ezekkel? 

A képeken különböző skálákat, beosztásokat, számjegyeket látunk. A jelenre elmondható, hogy mindent az égvilágon, a mérhetetlent is skálán mérjük. Akár a szeretetet is. Mindenből versenyt csinálunk. A számozások, osztályozások, mérések magukban hordják a direkt összehasonlítás lehetőségét. Mindent koordináta-rendszerekben versenyeztetünk, hogy aztán mindent lecseréljünk gyorsan egy újra.

Így futnak ki a modellek időben, térben, értékben…

Nemcsak a modellek, mi magunk is kifutunk ebből a világból, miközben másra sem figyelünk, csak ezekre a paraméterekre, amikkel osztályozzuk a körülöttünk lévő valóságot. Amikor azt a címet adom a kiállításnak, hogy Kifutó modellek, nemcsak a ruhatárunkra gondolok ironikusan. A világon a második legnagyobb üzletág a divatipar, és ezen keresztül bekapcsolódva a textilipar. Modellciklusaink pedig egyre rövidebbek és a kifutó modellek ideje egyre gyakrabban eljön. Ezek persze mögöttes, rejtett rétegei a lehetséges, gondolatindító, plusz olvasatoknak. Megállító élethelyzetekben halljuk meg a kérdést. Mire is volna szükség valójában? Egy korty vízre, élelemre, szerető ölelésre, biztonságos közegre, szabadságra… Hogy az ember milyen módon oltja oly sokféle szomját, gyakorol hatást környezetére és társai életére. Afrikai természeti népektől származik a mondás: nektek órátok van, nekünk meg időnk.

Sz. N.

Vincze Ottó Kifutó modellek című kiállítása a Fő téri Képtár IKON kiállítóterében meghosszabbított nyitva tartással, július 17-ig látható.

Kurátor: Muladi Brigitta
IKON, Szentendrei Képtár, Szentendre, Fő tér 2-5.
A kiállítás csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között látogatható.

 

Kiemelt kép: Vincze Ottó képzőművész a kiállítás megnyitóján | Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum

További cikkeink a témában