A régi szentendreiek gyakorta mondogatják, hogy ez a város már nem ugyanaz, mint egykor volt. Azt, hogy miben más, nehéz megragadni, de szentendreinek lenni még ma is jelentőséggel bír, és a város ma is rengeteg szórakozási, kikapcsolódási és kulturális lehetőséget kínál. Ahogy Lakatos Judit, a Szentendrei Kulturális Központ vezetője fogalmaz, csak az nem talál magának a városban programot, aki nem akar. Vagyis lehet ide kötődni, meg lehet találni azt, ami értékes számunkra. A kérdés az, hogy mennyire befolyásolja a város arcát, az itt élők identitását a folyamatos beköltözés, illetve az az ingázó életmód, amit a kiköltözők magukra vállalnak. Vajon Szentendre mennyire van kitéve az agglomerálódás folyamatának, annak, hogy egyszerre csak megeszi Budapest, ahogy a környék sok kisebb települését?
Közlekedési dugók
Az alvóváros jelenségének egyik jellemző velejárója a reggeli és esti csúcsforgalom. A 11-es út mindig is a dugóiról volt hírhedt. Hogy most körülbelül hányan közlekednek rajta, azt a Magyar Közútkezelő által megadott adatokból Tóth Sándor, nyugdíjas közlekedésmérnökkel próbáljuk kideríteni.
– A közútkezelő a 11-es szentendrei szakaszán két helyen méri a forgalmi adatokat, – magyarázza – a Rendőrség előtt és Északon nagyjából a Friss áruház előtt. Ezen adatok szerint 2012 és 2022 között a forgalom dinamikusan nőtt. A Rendőrség előtti mérőponton 72 %-kal, a Friss előtt 56 %-kal emelkedett a járművek száma. 2022-ben a rendőrség előtt 46 357, a Friss előtt 26 114 jármű haladt el naponta. A két mérőpont közötti különbség tekinthető a szentendrei célállomást kitűző autósok számának, amely az itt lakókból, az itt dolgozókból és a turistákból áll. Ez a szám 2012 évben 10 135 jármű/nap volt, mely 2022 évre megduplázódott 20 243 db).
Ingázás Budapestre
A KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint a szentendrei dolgozók fele, 5053 fő helyben végzi a munkáját, míg 5784-en más településre ingáznak. Szentendrére pedig 3709 ember jár be dolgozni nap mint nap.
Schneider Géza, energetikai elemző Agglomerációs ingázás Szentendre és Budapest között című szakdolgozatában többek között azt is vizsgálta, hogy a kétezres években nőtt-e Szentendre munkaerő-piaci függősége Budapesttől. A kutatást 2010-ben végezte, és az ezt megelőző tíz év tendenciáját vizsgálta. A válasza egyértelmű igen volt a kérdésre. A népességszám azóta tovább növekedett, ami miatt feltételezhetjük, hogy ez a tendencia az utóbbi tizenhárom évben folytatódott.
– A dolgozatom egyik fontos megállapítása volt, hogy a város magas szinten kvalifikált munkaereje túlnyomó többségében Budapesten dolgozik, munkaerőpiaci függősége a rendszerváltás óta erősödik. Szentendre a felsőoktatási és a szórakozási igényeket sem képes teljes mértékben ellátni, ezekben is a főváros segítségére szorul. Az utóbbi időkben olyan területek beépülését is megtapasztaltuk, amelyeket mindenki Szentendre részének tekintett, például a Radnóti Miklós utca felső szakasza vagy az állomás mellett a Villasor lakópark, a Barackvirág utca eleje – ezek a beépítések érintik a településképet, és érintik az emberek identitás-érzését is – fejtegette. – Előfordulhat, hogy egy idő után a város már nem fogja tudni kiszolgálni a betelepülők igényeit, és azok egyre inkább máshol elégítik ki ezeket. Ők lesznek azok a beköltözők, akik egyre kevésbé fognak tudni kapcsolódni a város egyedi hagyományaihoz.
Szentendrei identitás
Baranyai Zsolt, a Hétfa Kutatóintézet városszociológusa egyetért azzal, hogy Szentendre jobban őrzi saját kisvárosi hagyományait, identitását, mint a többi főváros-környéki agglomerációs település, amelyek közül sokban szinte minden magasabb rendű szolgáltatásért Budapestre kell utazni, mert helyben egyik sem érhető el. Ezt hívja a szakirodalom szuburbanizációnak, vagyis egész pontosan azt, amikor a városiak jobb életkörülményeket keresve a környező településekre költöznek, s megtartva korábbi munkahelyüket, továbbra is ingáznak Budapest és a lakóhelyük között.
– Ennek a jelenségnek komplex okai vannak – magyarázza. – Az egyik a természetes igényünk arra, hogy jobb életkörülményeket alakítsunk ki magunknak, zöldebb, természetközelibb helyre költözzünk. Ehhez persze szükséges a gazdasági erő, a vagyonosodás, hiszen a kiköltözés, az építkezés sok pénzt igényel, két kocsit kell fenntartani, ingázni kell. Sokaknak különféle közpolitikai intézkedések adták meg ezt a pluszforrást, régebben ilyenek voltak a szocpol kedvezmények, nemrégiben pedig a CSOK. Korábban a kiköltözők legnagyobb része budapesti volt, újabban megjelent egy olyan réteg is, akik vidékről már nem az egyre drágább fővárosi lakásokba költöznek, hanem valamelyik agglomerációs településre.
A beköltözők integrálása
Az a kérdés, hogy mennyire lesz ettől a város ténylegesen alvó város, nagyon összetett problémákat vet fel. Egyrészt egyén-függő is, hogy ki mennyire hajlandó beilleszkedni. Az azonban általános jelenség, hogy hazánkban jelenleg az integrációra, a közösségi életre való hajlandóság alacsony. A magyar társadalom atomizált, a környező országokhoz képest is individualistább, vagyis inkább figyel a saját érdekeire, mint a közösségiekre. Némiképp másképp van ez a magasabb társadalmi státuszú rétegek esetében, akik megtehetik, hogy ilyen „úri huncutságokkal” foglalkozzanak. De az általános tendencia nem ez. Sok olyan település van, ahol a betelepülők saját lokálpatriotizmust alakítottak ki, és a helyi képviselőjelöltjeik megválasztásával ezt erőteljesebben is képviselik. Ahol a helyi hagyományok gyengébbek és a kiköltözési trend erőteljes, ott könnyen áldozatul eshet ennek a folyamatnak a település identitása. Ha abban gondolkodunk, hogyan lehet ennek elejét venni, akkor használni kell azokat a közösségi tereket, ahol erre természetes módon alkalom adódik, ilyen a piac, az iskola és a templom. A másik fontos lehetőség volna az építkezések korlátozása. Tévedés azonban azt hinni, hogy az önkormányzatok képesek ennek önmagukban gátat szabni. Erre csak addig van jogilag módjuk, amíg a város helyi építési szabályzatát módosítják, ami maximum három év lehet, addig ugyanis építési tilalmat rendelhetnek el. De amint ez megtörténik, a tilalmat fel kell oldaniuk. Másik lehetőség, ha eleve átgondoltabb területi szabályozások tartják mederben a beépítéseket, mint például Csehországban vagy Ausztriában.
Rist Lilla
Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. október 11-ei lapszámában jelent meg.
Fotó: Deim Balázs
