Édes Judit!

Útra keltél, hosszú utazásod végére értél. Bizakodással, türelemmel, olykor türelmetlenül, de méltósággal búcsúztál – ahogy éltél, ahogy dolgoztál, ahogy a gyermekeidet felnevelted, ahogy unokáidnak a világ egyik legfontosabb embere lettél. Nehéz, de csodálatos utat jártál be, generációk nőttek fel a kezed alatt, kicsi balett-táncosok, a táncegyüttes tagjai, a sok-sok kiscsoport, de hosszan sorolhatnám: az Ister Napok, amelyet életre hívtál, a felejthetetlen és mára hagyománnyá érett gyertyaúsztatás, a koncertek, a nagyrendezvények. Akit az a szerencse ért, hogy veled dolgozhatott, mindig biztosan számíthatott rád. Ott voltál segítőként, szervezőként, kreatív alkotóként, tettre kész emberként, alázatosan és fegyelmezetten, önzetlen szeretetet sugározva.

Kevesen tettek annyit ezért a városért, mint te, példát mutatva százaknak, a hagyományokat féltőn óvva, a legnehezebb helyzeteket is megoldva. Konferenciákat szerveztél, nemzetközi fesztiválokra vitted a táncosaidat, gondosan ügyelve arra, hogy a féltve őrzött viseletek hótiszták, frissen vasaltak legyenek. Tökéletesen csomagoltál, máig emlékszem a nagy fonott vesszőkosarakra. Nagyon sokan tőled tanulták meg, mit jelent a pontosság, és hogy dolgozni csakis így szabad. Emlékszel a nevezetes Barlang koncertekre, a precíz elszámolásokra, a kissé rakoncátlan fiatalok „kezelésére”? Azt gondolom, hogy téged igazi Mesterként lehetett tisztelni. Nem vártál dicséretet, csak tetted a dolgod azzal a hittel, hogy egy város jóllétéhez a kultúra úgy hozzátartozik, mint borsóhoz a héja. Vérbeli népművelő voltál a szó klasszikus értelmében. Milyen fantasztikusak voltak a közös kirándulások, a tojáslikőrös kávé, a finom sütemények, amiket sütöttél, de sohasem voltál velük elégedett. Sokat tudtál a város embereiről, akik elmondták neked a problémáikat, mert nálad jó helyen tették: nekik is rengeteget adtál empátiából, jóságból. Egész életedben igazi harcos voltál, aki soha nem adta fel, aki mindig tudta, mi a kötelessége. Tiszta és igaz lelkű, a város nemes polgára itthon és külföldön is. Az utolsó időkben sokat töprengtél az élet nagy kérdésein, küszködve egy kegyetlen hatalommal, azután szelíden lehajtottad a fejed.

Elmentél drága Göllner, olyan messzire, ahová már nem hallatszik el a hangunk. Ám mi, akik ismerhettünk és szerethettünk, bízunk abban, hogy az üzenetünk mégiscsak elér valahol a csillagok között, mert az igaz történetek soha nem érnek véget.

Horváth Judit