Ugrás a tartalomhoz

Hová menjünk a héten? július 4-10.

A nyár és a fesztiválszezon beköszöntével Szentendre is igyekszik lépést tartani a művészetfogyasztók igényeivel: a héten több izgalmas koncertet és színpadi előadást is láthatunk a városban.

A Barlangban (Dunakorzó 18.) július 8. péntek 20:00 órától az Európa Kiadó zenél. A legendás ’80-as években alakult alternatív zenekar újra fénykorát éli. A jelenlegi felállás az évek alatt összeérett, és a zenekar múltjához méltó módon szólalnak meg a régi és új számaik. Július 9. szombat 18:00 órától ugyanitt görög táncház várja a mozogni vágyókat, zenél az Akropolis Compania zenekar.

Július 8. péntek 20:00 órától a Rengeteg büfé (Dömörkapu) Mező Misi „Mesélő” estjére várja közönségét: a Művész a magánéletéből és a zenei pályája során megélt élményekről mesél, egy zenés est keretében. A történetekhez kapcsolódó, akusztikus gitárkísérettel játszott dalok színesítik az előadást, amelyek meghatározóak voltak az életében. Humorral, vidámsággal, néhol elgondolkodtató történetekkel szórakoztat, bensőséges és meghitt hangulatot teremtve a közönség soraiban.

Mező Misi / Forrás: Facebook Dömörkapu Rengeteg

Július 10. vasárnap 19:00 órától a Skanzenben (Sztaravodai út 75.) a Mirabai Ceiba duó koncertjét hallgathatják a zenekedvelők. A Mirabai Ceiba együttes alapkövét Angelika Baumbach (ének, hárfa, billentyűs hangszerek) és Markus Seiber (ének, gitár, charango, ronroco) alkotja, akik finom érzékkel választják meg zenésztársaikat egy-egy koncert vagy lemez alkalmával. Angelika és Markus a világ különböző részeiről jönnek: Angelika Arizonában született, és Mexikóváros közelében nőtt fel, mexikói anya és német apa lányaként, Markus pedig kelet-német származású. A hozott gyökerekből született egy teljesen új zenei stílus, amelyben egyesítették a hagyományos jóga mantráit eredeti angol és spanyol dalokkal, melyekben fellelhető az indián hangzás is. A finom hangszerelés és Angelika lágy, puha hangja teljes egésszé teszi a hangzást, láthatatlanul átölel és elringat. Markus pedig határozottan, de mégis gyengéden kíséri ezt a hangot, ami így tökéletes egységet alkot. További információ és jegyek a szervező weboldalán.

A Városháza udvara színpaddá válik július 8. péntek 20:30 és július 9. szombat 20:30 órától: a nézők a Macskadémon című darabot láthatják, mely a Szentendrei Teátrum, a Pinceszínház és a Gergye Krisztián Társulata közös produkciója. A Macskadémon története nem új keletű, az ókori Tibetig nyúlik vissza, ahol azt tartották, hogyha Macskadémon telepedik egy házba, szerelmes lesz a ház úrnőjébe, és mindent megtesz azért, hogy a szívét birtokolja. Ha kell, bárki és bármi alakját felveheti, pusztít és rombol maga körül. És ha úgy látja, hogy a terve kudarcba fulladna, elpusztítja magát a szerelmét is, és odébbáll új áldozatot keresni. A Macskadémon érzékeny a bennünk lakó rosszra, kifürkészi a félelmeinket, tobzódik az emberi hibáinkban. Bella Máté és Karafiáth Orsolya díjnyertes komédiája remek zenékkel szórakoztatóan mesél az elmagányosodásról, a szerelemről és az emberi kapcsolatok fontosságáról.

A Ferenczy Múzeumban (Kossuth Lajos utca 5.) július 7. csütörtök 17:00 órától kurátori tárlatvezetésen vehetnek részt a művészetkedvelők. Mit keresnek festmények az irodalmi kiállításban? Mit rejt Vas István munkanaplója? Miért áll Radnóti szobor Vas István íróasztalán? Melyik versét írta Vas István Szentendrén? A műhelytitkokat, Az idő metszeteiben kiállításon látható művek, kéziratok történetét, a megbúvó összefüggéseket tárja fel Szilágyi Zsófia Júlia kurátori tárlatvezetése.

Még egy kört mindenkinek (2020) részlet a filmből / Forrás: PORT.hu

A Barlang július 7. csütörtök 21:00 órától kertmozival várja a közönséget: a nézők a Még egy kört mindenkinek című feliratos dán filmdrámát láthatják (115 perc, 2020). Négy jóbarát, akik gimnáziumi tanárok, letesztelnek egy elméletet. Feltevésük szerint egy csekély alkoholszint fenntartása a vérben, vagyis a folyamatos, enyhe spicces állapot jobbá teszi az életüket. A kezdeti felszabadultság azonban lassan, de megállíthatatlanul fordul át kontrollálhatatlan ivászatba.

Július 6. szerda 18:00 órától az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében stresszoldó légzéstechnikákról tanulhatnak az érdeklődők a Japánkertben. Foglalkozásvezető: Lehosik Marianna, pszichológus.

Szintén július 6. szerda 18:00 órától Öko- társalgónak ad otthont a NewSee Store (Alkotmány utca 3.). Találkozzunk, beszélgessünk az ökotudatos életmódról és városunkat érintő környezetvédelmi kérdésekről minden hónap első és harmadik szerdáján! Július 8. péntek 18:00 órától ugyanitt bábfigurák készülnek textilből és papírból: kartonok és maradék textilek felhasználásával elkészíthető bábfigura, amely egy bambuszpálcára van erősítve, és a felhasznált papírpohár biztosítja a búvóhelyét, ahová a játék visszahúzható, illetve onnan elbújva mocorog és forgolódik. A foglalkozáson minden résztvevő számára két darabegyénileg tervezett bábfigura elkészítésére lesz lehetőség. Július 9. szombat 14:00 órától pedig noteszkészítésre nyílik lehetőség: egyedi, keménytáblás noteszek készülnek, amelyek mérete lehet A5-öt vagy A6. A résztvevők csomagolópapírokkal, ragaszókkal, könyvkötővászonnal és gombokkal dolgoznak majd.

Meghívó a szentendrei csata emléksétára / Forrás: Facebook Szentendrei Kulturális Központ

A Szentendrei Kulturális Központ (Dunakorzó 18.) július 10. vasárnap 9:00 órától a szentendrei csatára emlékezik: 1684. július 10-én Lotharingiai Károly felszabadította Szentendrét a török uralom alól a kőhegyi csatában. Az eseményről egy kis tábla is megemlékezik, amely a Károly utca 16-os szám alatti panelház oldalán található. A Szentendrei Kulturális Központ idén hagyományteremtő szándékkal történelmi sétát szervez, amely során az érdeklődők megismerhetik az ütközet eseményeit, hőstetteit. A séta a Postás strandról indul, és a Károly utca 16. szám alatt, az emléktáblánál ér véget. Az érkezés helyszínén a Danubia Kürtkvartett ad koncertet, J.S. Bach, G.F. Händel, W.A. Mozart, G. Rossini, C. Debussy, G. Bizet, R. Wagner, S. Joplin, J. Horner és Lowell Shaw műveiből hallhatunk részleteket. Az esemény ingyenes. A részvételhez regisztráció ajánlott, az űrlap a Szentendrei Kulturális Központ felületein található.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében július 9. szombat 9:00 órától madárröptetésen vehetnek részt a természetjárók Dinnyésen: egy könnyű séta után minden résztvevő elreptethet egy gyűrűs madarat.

 

Borítókép: A Mirabai Ceiba duó / Forrás: Facebook Mirabai Ceiba HU

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Programajánló július 18-24-ig című bejegyzéshez

Programajánló július 18-24-ig

A kánikulában este kezdődik az élet, nyáresti koncertek, kertmozi, vagy a kiállítótermek hűvöse vár ezen a héten Szentendrén.