Ugrás a tartalomhoz

Hírösszefoglaló – május 31.

  • Véradást tart a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Szentendrén, a Castrum centerben június 5-én, pénteken, 10-től 18 óráig.
  • Június 1-jétől Krauth Ferenc rendőr alezredes lesz a Szentendrei Rendőrkapitányság megbízott vezetője. A korábbi vezető, Kovács László rendőr alezredes a Belügyminisztériumban folytatja a munkáját.
  • A Szentendrei Mentőállomáson új mentőautó állt szolgálatba május 28-án. Összesen 13 településen nyújt ellátást a mentőállomás harminc munkatársa, akiknek adott esetben a körzeten kívül is vonulniuk kell betegellátásra, ezért különösen fontos feltétel a megfelelő gépjárműpark.
  • Június 2-án kezdődik és október elejéig tart a Dumtsa Jenő utca 1-es szám alatt található épület tetőszerkezetének és homlokzatának a felújítása, ezért annak időtartamára leszerelték a Fő téren található lampionok egy részét. A lámpaernyőket műszaki és biztonsági okokból nem lehet más épületekre rászerelni, ősztől azonban újra visszakerülnek a megszokott helyükre.
  • Két személygépkocsi ütközött május 29-én, pénteken délután a Római Sánc utca és a Dunakanyar körút kereszteződésében. A balesetben összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A helyi önkéntes és a szentendrei hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt. (Forrás: Csámpai Attila, Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

További cikkeink a témában