Ugrás a tartalomhoz

Hajléktalanellátás: telt házzal működik a szálló

Telt házzal üzemel a hajléktalanszálló, miután a nappali melegedő ellátásait is az intézmény biztosítja a rászorulóknak. Itt a tisztálkodási, mosatási és étkezési lehetőség mellett az orvosi ellátás is elérhető. A szolgáltatások igénybevétele önkéntes, a házirendet azonban be kell tartani.

A korábbiakhoz képest több szolgáltatással, maximális kapacitáskihasználtsággal működik hajléktalanszálló, hiszen az éjjeli menedékhely mellett a nappali melegedő ellátásait is itt lehet igénybe venni. Ennek keretében lehetőség van a napközbeni bent tartózkodásra, melegedésre, ruha mosatásra, fürdésre, tiszta ruhát is biztosítanak. Az azt igénylők ételt kapnak, és a csütörtöki napokon helyben igénybe vehetik a háziorvosi ellátást is. Mivel közintézményről van szó, a szolgáltatások igénybevételéhez az intézmény házirendjét be kell tartani, ami esetenként kötelező fürdést és ruhacserét jelent.

A szolgáltatások igénybevétele önkéntes, azaz senkit nem kötelezhetnek a szállón tartózkodásra. Azonban annak érdekében, hogy igénybe vegyék az ellátást a rászorulók, mindent megtesznek a szakemberek. A nappali melegedőben foglalkoztatási terv alapján dolgoznak, amely a bent tartózkodás idejére a szabadidő hasznos eltöltésére nyújt lehetőséget.

A szakemberek szerint tévhit, hogy a szállót sokan azért nem veszik igénybe, mert lopnak egymástól az ellátottak. Ez Szentendrén nem igaz. Az intézményben két nagy kapacitású zárható hűtő van, amelybe az ügyeletes segítségével elhelyezhetők a becsomagolt, névvel és dátummal ellátott élelmiszerek. A személyes dolgok számára zárható értékmegőrzők és szekrények állnak rendelkezésre.

Az ellátottak érdekében a hajléktalanszálló szoros kapcsolatot ápol a Magyar Vöröskereszt Utcai Gondozó Szolgálatával (UGSZ), velük rendszeresek a közös szakmai programok is. Az UGSZ-t értesítheti mindenki, aki utcán élő hajléktalan személyt lát. Telefonos elérthetőségeik: Tóth Piroska 06/70- 933 8184, Varga Erzsébet 06/70-933 8876. A hajléktalanszálló munkatársai értelemszerűen nem hagyhatják el a szálló épületét, hiszen akkor felügyelet nélkül maradnának az ellátottak. Kapcsolatban vannak ugyanakkor a Családsegítő Szolgálat munkatársaival, valamint a Gyámhivatal gondnokaival is.

A hajléktalanellátásban dolgozók segítő munkájuk során figyelembe veszik a kompetenciahatáraikat, ami a gondozottak ellátása érdekében történik. A kompetencia egy olyan hatáskör-illetékesség, amely azokat a feladatokat határozza meg, amiknek végzéséhez a munkatársaknak jogosítványuk van.

“Az ellátás során ugyanúgy, mint az egészségügyben, szigorúan be kell tartanunk az adatvédelmi szabályokat, ezért az ellátottak élethelyzetéről illetve problémáiról nem adhatunk információt. Kérünk mindenkit, aki laikusként segíteni szeretne ezeknek az embereknek, ezt tartsa tiszteletben, és a segítségnek olyan formáját válassza, ami nem akadályozza a szakmai munkát az ellátottakkal” – hívja fel a figyelmet Kecskésné Sipos Andrea intézményvezető.

“A szállón nagy hasznát vesszük a mosható plédeknek, kispárnának, kispárnahuzatnak és lepedőnek, illetve készétel konzerveknek. Az ilyen jellegű segítséget előre is köszönjük az ellátottak nevében is!”

A hajléktalanszálló elérhetősége:

Szentendre, Szabadkai utca 11.

06/20-310-9335

További cikkeink a témában