Felolvasószínházi előadás Anna Margit és Ámos Imre levelezéséből, naplójegyzeteiből 2019. november 7-én, csütörtökön 19 órakor a Dunaparti Művelődési Ház – Barlangjában (Duna korzó 18.).
1943 áprilisában a 30 éves Anna Margit férje naplójegyzeteit olvasta. A pesti lakásban hagyott füzet utolsó bejegyzésében a 36 éves Ámos Imre közös párizsi útjukra emlékezett: „A háború nem tart örökké, s ha vége, eljuthatunk újra Párizsba, ahol mégis mindennek a teteje van, ha ugyan az elviselt idők agyon nem nyomták a művészi élethez annyira fontos érzékeny légkört. Hol lehet most Chagall, gyönyörű műtermében, lakásában vajon ki rugdalja a mahagóni ajtót, és hol lehetnek a szabadlelkű, minden gátló körülménytől irtózó művészek?”
Maguk is mindketten szabadlelkű művészek voltak, s akkor már több mint egy éve nem látták egymást. Egy darabig még jöttek tábori levelezőlapok a munkaszolgálatra hurcolt férfitől, később azonban semmi hír nem érkezett róla. A festőnő tollat vett elő, és a naplón keresztül kétségbeesett üzenetet küldött a férjének. „Drágám! Ha valami baj érne, segíts hozzá, hogy ne éljem túl!” – írta az utolsó sor alá. Ámos Imre ugyanebben a pillanatban egy ukrajnai parasztház padlóján feküdt élet és halál között. Flekktífuszt és kétoldali tüdőgyulladást kapott a fronton, magas lázzal küzdve a végrendeletét fogalmazta. Kis papírfecnikre, nyírfakéregre készített rajzait és verseit rendezgette, hátha lesz, aki hazaviszi azokat. Végül, mintha elért volna hozzá felesége távolból küldött fohásza, összeszedte minden erejét, felkelt a földre szórt szalmáról, és visszatért az életbe. Rengeteg szenvedés után hazajutott a harmadik munkaszolgálatából, és újra festeni kezdett. Még kétszer vitték el. Barátai és felesége megpróbálták rávenni, hogy próbáljon elmenekülni, búvóhelyet keresni, de ő azt válaszolta: „menjen minden, ahogy a víz folyik”.
1944 nyarán, amikor Szolnok mellett dolgoztatták, esténként egy iskolai füzetbe rajzolt. A vázlatszerűségükben is csodálatos rajzokon Krisztus és a halál angyala mellett feleségét és saját magát is többször megörökítette: művei a bori noteszbe írt Radnóti-versek képi megfelelői. A menetszázadot Budapesten át nyugatra vezényelték. Amikor a fővárosban időztek, Anna Margit, aki addig barátoknál bujkált, néhány percre találkozhatott a férjével. Csak annyi ideje volt, hogy átvegye a vázlatfüzetet, és elköszönjön. Soha többé nem látták egymást. Ámos Imre Németországban halt meg ismeretlen helyen és időpontban. Felesége fohásza nem talált meghallgatásra: közel ötven évvel élte túl a férjét. Eldöntötte, hogy pályáján nem ismer majd semmilyen megalkuvást. Amikor kellett, húsz évig az asztalfióknak alkotott, konok alázattal hozta létre férjével egyenrangú életművét.
Anna Margit Borotán, egy dél-alföldi tanyán született 1913-ban, zsidó paraszti családban. Sichermann Margitként anyakönyvezték, egész gyerekkorát falun töltötte, kulturális bölcsője a magyar népművészet volt, a zsidósághoz néhány félig-meddig betartott vallási előíráson túl szinte semmi sem kötötte. Nagynénje beszélte rá a szüleit, hogy tehetségesen rajzoló lányukat engedjék tovább tanulni. Kamaszként került Budapestre, ahol a katolikus Vaszary János lett a mestere, aki tanítványa munkái láttán csak ennyit mondott: „Kegyednek festék folyik az ereiben!” A fiatal festőnő 1930-ban a rajziskolában találkozott egy nála hat évvel idősebb képzőművészeti főiskolai hallgatóval, Ungár Ámos Imrével. A 17 éves lány és a 23 éves fiatalember pár nap ismeretség után összeköltözött.
Az életüket ellehetetlenítő újabb és újabb csapások nyomot hagytak Ámos művészetén. Festészetéből elpárolgott az irónia, a tragikumé lett a főszerep. Szinte valamennyi kései műve az általa ismert világ pusztulását és saját halálát jövendöli. 1940-ben hívták be először munkaszolgálatra, ettől kezdve alig volt módja festeni, a kevésbé eszközigényes grafika vált elsődleges műfajává. Vasúti pályamunkásként dolgozott a Balatonnál, ujjai tönkrementek. A rövid itthon töltött időt megpróbálta festéssel tölteni, immár a kiállítás reménye nélkül. 1942 márciusában újra be kellett vonulnia, tizennégy hónapot töltött az ukrán fronton. „Veled vagyok minden szabad gondolatomban és Rajtad kívül semmi más nem ösztönöz az életben való szükséges hitemben…” – írta tífusztól lázasan Anna Margitnak, aki ezalatt egy hadiüzemben végzett kétkezi munkát. Amikor a festő felgyógyult és hazaengedték, a határon egy csendőr elvette tőle a munkaszolgálatban készített képeit, és összetépte őket.
Hazatérése után Ámos egy utolsó, rémálomszerű portét festett kettejükről: a Pár a szögesdrót előtt című képén két szerelmest látunk összekapaszkodva egy csonkolt koronájú fa és egy drótkerítés előtt. Nem sokkal korábban egy valódi álmát is megosztotta feleségével: édesanyja házában járt, és megkérdezte tőle, hol van Margit. „Kiment a temetőbe, hogy imádkozzon érted, de az őr nem engedte be” – hangzott az álombéli válasz. Az álom valóra vált: Anna Margit soha nem temethette el férjét, akit pár perces budapesti találkozásuk után néhány hónappal a németországi Ohrdruf-Nordban láttak utoljára életben a rabtársai. A feleségének átadott „szolnoki vázlatkönyv” utolsó rajza a keresztre feszített Jézus szenvedését ábrázolta.
Anna Margit barátainál bujkálva élte túl a háborút, apja és családtagjainak többsége koncentrációs táborban végezték. Két éven át várta haza mindennap a férjét, s csak ezután törődött bele a megváltoztathatatlanba. Eldöntötte, hogy úgy lesz méltó Ámos örökségéhez, ha élni és festeni fog.
Szereplők:
Anna Margit: Pető Kata
Ámos Imre: Vasvári Csaba
Író, rendező: Réczei Tamás
Bevezető előadást tart: Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész, az Értsd a Kortárst! alapítója
Belépőjegy: 1900 Ft
Diák-, nyugdíjas jegy: 950 Ft (igazolvány felmutatásával)
Jegyek elővételben válthatók a http://bit.ly/31MIcMU oldalon, illetve a Tourinform Irodában (Dumtsa Jenő u. 22.)
