Ugrás a tartalomhoz

Fel kell-e adni a kényelmet? – A „zero waste” életmód

Szerencsére egyre többször hallani az ún. „zero waste” jelenségről, amely törekvés arra, hogy nullához közelítsük a háztartási hulladékunk mennyiségét. Az elsőre – vélhetően mindannyiunk számára – lehetetlennek tűnő küldetés személyes tapasztalatairól lapunk grafikusa számol be.

A legfontosabb felismerés, ami elindított az életmódváltás útján az volt, hogy a környezetünk védelme szempontjából fontos, de korántsem elég az újrahasznosítás. Manapság egyre többen gyűjtik szelektíven a hulladékot – ami nagyon jó! –, de még ez is hatalmas környezetterheléssel jár. Minél több zsákot teszünk ki a ház elé, annál több fordulóval – ennélfogva károsanyag-kibocsátással – jár a begyűjtés. Fontos felismerés volt számomra, hogy ezek közül nem minden kerül be az újrahasznosítás körforgásába, ami pedig igen, annak megtisztítása rengeteg háztartási és üzemi víz elhasználásával jár. Az érintett hulladék egy részét tehát elszállítják, például Kínába, ahol feldolgozzák, és végül más áru formájában ismét „útra kel”. Tehát csak a szállítás önmagában jelentős környezetterhelést jelent, és akkor még nem beszéltünk a feldolgozási és gyártási folyamatokról. Az így előállított termékeket aztán újra megvásároljuk, pedig, ha igazán belegondolunk, a legtöbb esetben semmi szükségünk rájuk (de ez már egy másik téma!)…

A fentiek vezettek arra a következtetésre, hogy egyetlen valódi megoldás van: törekedni arra, hogy minél kevesebb hulladékot termeljek. A kérdés pedig az maradt: fel tudom-e vagy fel kell-e egyáltalán adni a kényelmemet? Tudatosan a tavalyi lezárások idején, vagyis egy éve kezdtem el változtatni a szokásaimon. Azt éreztem, ez egy jó cél és motiváló elfoglaltság lesz. Ha már az időm nagy részét úgyis otthon kell töltenem, úgy döntöttem, itt a remek alkalom arra, hogy a háztartásomat átalakítsam.

Első lépésként átvizsgáltam a kommunális és a szelektív szemetest: miből vagy a legtöb és mi az, amitől legegyszerűbben megszabadulhatnék? Elkezdtem komposztálni, amivel jelentősen csökkent a „sima szemetesbe” kerülő mennyiség, a szelektívből pedig első körben elhagytam az egyszer használatos hulladékokat: vásárláshoz viszek magammal kosarat, vászonszatyrot, a zöldség-gyümölcsöt és a pékárut is saját szütyőbe válogatom. Ezzel egyidőben a PET palackos italokat iktattam ki, ami szintén nem okozott nehézséget, mert ez a legtöbb esetben egyet jelentett valamilyen egészségtelen üdítő fogyasztásával. Ma már mindig van nálam egy kulacs, amit szinte bárhol újratölthetek, itthon pedig a csapvíz mellett teát, házilag készített üdítőket iszom. Mindeközben szinte észrevétlenül tűntek el a papírtörlők, az alufólia, a kávéfilter, a szintetikus szivacsok, helyettük került darázsvászon, viaszos kendő, kotyogós és luffa szivacs. Összességében az első lépések egészen egyszerűek voltak, semmiféle áldozattal nem jártak, és mégis, a háztartási szemetem máris jelentősen csökkent.

Egy fokkal nehezebb volt az italos kartonok (Tetra Pak) kiiktatása. Ezek alapvetően a gyümölcsleveket és a tejtermékeket jelentik, s bár tejet nem iszom, de növényi tejeket igen, ezért ezek otthoni elkészítésére megoldást kellett keresnem. Egyszerű receptek alapján zabpehelyből vagy kókuszreszelékből könnyen készíthető növényi „tej”, amelynek bár nem pont olyan íze van, mint a boltinak, de működő alternatíva. A tejtermékek közül az általam gyakran fogyasztott joghurt könnyen beszerezhető például befőttesüvegben, tejhez pedig – amelyből friss mozzarella-szerű sajtot (fior di latte) készítek – kimérve lehet hozzájutni a Dobogókői úton, a tejeskocsiból.

Ugyanakkor a bevásárlás számomra nem mindig könnyű dolog. Többnyire gyalog vagy biciklivel járok, így nehéz egy alkalommal mindent felpakolni, pláne úgy, hogy nem tudom az összes szükséges dolgot egy helyen beszerezi. A konyhai alapanyagok egy részét meg tudom venni csomagolásmentes boltban, zöldségesnél vagy a piacon, ha éppen arra járok, de a nagy részét sajnos még mindig a szupermarketben vásárolom. Ennek megreformálása nagyobb átgondolást igényel, itt tartok éppen a folyamatban.

A legizgalmasabb kihívást a fürdőszobai szemét minimalizálása jelentette. A jó hír, hogy egy kis hajlandósággal a flakonos termékeket könnyű elhagyni, ráadásul csupa olyan dologra cserélhetők, amelyek káros kemikáliáktól mentesek, azaz az egészségünket is óvják. A tisztálkodószerek zöme kiváltható például helyi készítőktől, csomagolásmentesen beszerezhető szappanokkal, szilárd samponnal, a tisztító-, mosószereket pedig magam állítom elő. Számtalan egyszerű recept megtalálható a témával foglalkozó weboldalakon, videócsatornákon. A titok olyan hozzáférhető alapanyagokban rejlik, mint az ecet, a citromsav, a szódabikarbóna, a mosószóda vagy például a kukoricakeményítő, amelyek könnyen elérhetők kimérve vagy papírcsomagolásban. Ha belegondolok, olyan dolgokat fedezünk fel újra, amelyek két generációval ezelőtt még teljesen hétköznapi megoldások voltak. A nagyszüleim még nem ismerték a reklámszatyrot, cekkerrel jártak vásárolni, házilag főzték a mosószappant, és azzal mosták a szüleink pelenkáit is.

Sokan kérdezik, hogy van erre időm. Vannak olyan dolgok, amelyek beépültek a mindennapjaimba, például amíg lekotyog egy kávé, azalatt elkészül hozzá a zabtej. Egy mézes-kávés arcpakolás kikeverése két perc, a tisztítószereket pedig nagyobb mennyiségben, hónapokra előre szoktam elkészíteni. Számomra ez egy felfedezőút, amelyen lépésről lépésre haladok, és minden apró siker örömet okoz. Nem emlékszem olyan pillanatra, amikor azt mondtam volna, hogy ez vagy az a váltás áldozatot jelentett. Azt gondolom, hogy nem minden háztartásban reális a hulladék lenullázása – bárcsak az lenne, ezért jobban szeretem, a „less waste” (kevesebb hulladék) kifejezést használni, mert ez magában foglalja a törekvést és a fokozatosságot. Sokkal fontosabb az, hogy az ember komfortosan érezze magát ebben a folyamatban, minthogy feladja azért, mert a tökéletesség elérhetetlennek tűnik. Ha csak annyit vállalunk, amennyit éppen tudunk, az is hasznos, hiszen a kisebb lépések összeadódva nagy változást hoznak.

 

Lázár Zsófia

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/5. számában.

Fotó: pexels.com

További cikkeink a témában