Ugrás a tartalomhoz

Faültetés hete a Bükkös-parton

November 5. és 11. között került megrendezésre a „Faültetés hete a Bükkös-parton” a Bükkös Egyesület szervezésében. Az ültetőgödrök előkészítése és az önkormányzat által vásárolt fák helyszínre szállítása már a hét elején elkezdődött, s az ültetést előre egyeztetett időpontban a későbbi örökbefogadók péntektől vasárnapig végezték. A programot egy baráti hangulatú, kellemes forraltborozás, teázás zárta a Hamvas-kőnél.

A fák örökbefogadása a vártnál nagyobb sikert aratott, néhány nap alatt gazdára talált mind a húsz égerfa. Többek közt a Szivárvány óvoda csoportjai és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium három osztálya is örökbe fogadott egy-egy fát. Az újdonsült örökbefogadók feladata lesz facsemetéjük öntözése és gyommentesen tartása az első évben, különösen a nyári hónapokban, melyhez nagy segítséget jelent majd a mulcsozás, amit a Városi Szolgáltató Zrt. biztosít újrahasznosított városi zöldhulladékból.

Minden résztvevő Faápolási kisokost kapott, valamint egy tájékoztató füzetet a Bükkös-part védett területeinek megőrzéséről, kezeléséről, mely röviden áttekinti a patakparti kiserdő jelenlegi állapotát, a jövőbeni szükséges teendőket.

A Bükkös Egyesület továbbra is nagy hangsúlyt fektet a patakpart különleges természeti értékeinek megőrzésére, melyet a legnagyobb szakmai körültekintéssel, az önkormányzat szakembereivel egyeztetett módon folytat a jövő évben is. Többek közt folytatódik tavasszal a faültetés is, melyre már most sok jelentkező akadt. Emellett az egyesület fontos célkitűzése a környezeti nevelés elősegítése a patakparton, hiszen a védett terület megőrzése a gyermekek szemléletének formálásával biztosítható leginkább hosszú távon. Játékosan rávezetjük őket a természet tiszteletére, szeretetére, s ehhez mezítlábas parkot, gyógy- és aromakertet, komposztálót kapnak a jövő évben. Hosszú távú céljaink közt szerepel egy, a gyerekeknek szóló, a patakpart élővilágához kapcsolódó interaktív tanösvény kialakítása is.

Pocsai Berta, a Bükkös Egyesület elnöke

 

Régi új egyesület a Bükkös patak mentén

A Bükkös-partiak Baráti Köre Egyesület volt elnökeként boldogan látom, hogy a Bükkös patak és patakpart védelme jó kezekbe került azzal, hogy megújult az egyesület. Új elnökség került a Bükkös Egyesület élére Pocsai Berta elnök, Tóth Hajnalka és Schmidt András alelnökök, és számos új tag csatlakozott a megújult egyesülethez. A korábbi céljaink: tisztább környezet, játszótér a kicsiknek, szemetes edények, padok a patakparton, környezetformálás, tanösvény célok nagyrészt teljesültek, új feladatok várnak az itt élőkre, patakot szeretőkre.

Köszönöm Pocsai Bertának, Sági-Láng Beának, Fülöp Viktornak, Schmidt Andrásnak, Boda Katinak, Gilly Saroltának, hogy többekkel együtt a Bükkös patak védelmét, szépítését szívügyüknek érezve felkarolják a patak védelmét, az itteni közösségépítést!

Köszönjük Szentendre Város Önkormányzatának az égerfacsemetéket, Kudett Kriszta főkertésznek a sok segítséget!

Zakar Ágnes képviselő

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.