Ugrás a tartalomhoz

Heti hírösszefoglaló

Ez történt a héten

Minden hét végén egy csokorba gyűjtjük azokat a szentendrei, illetve szentendreieket érintő országos híreket, eseményeket, amelyek az elmúlt héten történtek. Célunk, hogy egy helyen azok is tájékozódni tudjanak a legfontosabb történésekről, akik nem szokták, vagy épp nem volt idejük követni a napi aktualitásokat.

Újabb támogatás a V8-nak

39 230 000 Ft vissza nem fizetendő támogatást kapott a Honvédelmi Minisztériumtól 2023 első negyedévében felmerülő közüzemi költségeire a szentendrei uszoda.

Ez már a második alkalom a támogatásra, hiszen az államtitkárság 2022 utolsó negyedévében már biztosított 38 millió forintot az uszoda számára a többszörösen megemelkedett energiaköltségekre. A támogatás hozzávetőlegesen egy havi energiafelhasználást fedez – írta meg a szentendre.hu.

Az egyesületek, az uszodalátogatók, Szentendre város önkormányzata, valamint a minisztérium támogatásával „jó esély van arra, hogy a V8 egész évben üzemelhet.”

(forrás: szentendre.hu)

 

Helyi adók megfizetése

Közeledik a helyi adók első félévi befizetési határideje, március 15. Az önkormányzat, ahogy már tavaly is, idén is csak egyszer küld értesítést a befizetési határidőkről, de a helyi adókat nem csak egyben, hanem két részletben, márciusban és szeptemberben is be lehet fizetni. Hogy egy helyen megtalálhassák – vagy akár lementve kinyomtatható legyen – az Adóiroda praktikus, tömör összefoglalót készített a legfontosabb tudnivalókról.

 

Balesetveszély miatt emlékszobrot bontott el a Városi Szolgáltató 

Fotó: szentendre.hu

Erősen megdőlt, balesetveszélyessé vált emlékszobrot távolítottak el a Városi Szolgáltató NZrt. munkatársai a Dunakanyar krt. 48. szám elől – adta hírül a szentendre.hu.

 

A tragikus közúti balesetben elhunyt kamaszlány emlékére állított emlékoszlopon lévő angyalszobrot már korábban megrongálták, a szobor fejét letörték. Később a márványoszlop elvált a talapzattól, erősen megdőlt, így balesetveszélyessé vált az ott közlekedő gyalogosokra nézve.

Az elbontást követően az emlékszobrot a VSZ telephelyére szállították a szolgáltató munkatársai.

 

 

 

Kiemelt kép: pixabay.com

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Ez történt a héten című bejegyzéshez

Ez történt a héten

Összefogások, jövőre nyílhat a Spar, Barcsay díjasok, ATM a Püspökmajoron - heti hírek röviden.