A dunai élőhelyeket többféle emberi tevékenység is veszélyezteti – mondta el Dukay Igor, természetvédelmi mérnök. – Ilyen a hajózás, az árvízvédelem, valamint a turizmus. Társadalmi-gazdasági érdek például a kereskedelmi és turisztikai célú hajózás, de ahhoz, hogy a Dunán nagyobb hajókkal közlekedni lehessen, ki kellett mélyíteni a folyó medrét. Jóval korábban pedig, még a vontatóutak időszakában, az ártéri erdőket irtották ki. A hajdani mederkotrások, a terelőművek mederbe építése megváltoztatták a folyó sodrását, ami például egyes halfajok visszaszorulását eredményezte, míg más, akár inváziós fajoknak életteret nyújtott. A folyómeder árvízvédelmi és hajózási célú átalakításának további fontos következménye a szigetek parthoz „növése”, hiszen a mellékágakat a víz már nem tudja folyamatosan átöblíteni, ehelyett árvízkor iszappal tölti fel.
A hagyományos árvízvédelemben szintén fontos, hogy mélyebb legyen a meder, hogy kevesebb helyen több víz férjen el. A folyamszabályozás és a gátak megépítése miatt azonban az árterek rendkívül keskeny sávja maradt fenn, a Duna már nem tud szétterülni a korábbi, akár tíz km széles árterén. Így rekedt gáton kívül például az a mocsaras élőhely, amely Pomáz és Szentendre között terült el, sok halfaj kipusztulását vagy legalábbis ritkulását idézve elő, minthogy egyes fajok az ártereken ívtak le. A folyószabályozás nem csak a Dunát, hanem a környező patakokat is érintette, azokat is kiegyenesítették, a település igényeihez alakították, ráadásul sok helyen a vízfolyásokat betonvályúba terelték. Ennek azért van környezetvédelmi szempontból jelentősége, mert így a patakok élővilága elszegényedett, tájképi értéke csökkent, a víz sokkal gyorsabban folyik le, mint ahogy enélkül tenné, továbbá a talajban lévő vízmennyiség is csökkent. Ez azt is jelenti, hogy a patakok vízhozama kisebb lett, mint akárcsak néhány évtizeddel korábban. A patakok kiszáradása ezért nemcsak a felmelegedésnek, a klímaválságnak vagy az annak okaként felrótt szén-dioxid kibocsátás növekedésének tudható be, hanem az ember közvetlen környezetátalakító tevékenységéhez is köthető. Ha a már jócskán leszűkült lehetőségek között is hagyjuk a patakokat élni, nem irtjuk ki az újra megtelepedett patakparti fákat, akkor a természetes élőhelyek újra létrejönnek. Ha nagyobb teret engedünk ahol még lehet az árvizeknek, abból az árvízvédelem is profitál, az ártéri élőhelyek is, valamint a víz közelségében újra megjelennek a korábban honos növény- és állatfajok.
A város és a víz
Nagy kérdés, hogy hogyan lehetséges a környezetvédelmet a városban élők érdekeivel összeegyeztetni. A Duna-menti partszakasz jellegzetessége a mellette elterülő ligetes ártéri erdősáv. Ennek szélessége egyre zsugorodik, de hosszában is „kopik”, holott nagyon értékes élőhely még ma is. Ha kivágjuk az itt található fákat, akkor több állatfaj léte is veszélybe kerülhet. Erre hívta fel a figyelmet például az a közelmúltbéli jelenség, amikor a megemelkedett vízszint a szentendrei korzó alatti kövezés üregeiben telelő siklókat „előcsalogatta”. Ezek az állatok normál esetben a fák gyökerei közötti talajüregekben keresnek védelmet a téli időszakban. Mivel a Dunának ezen a szakaszán ilyenek nincsenek, ezért a kövek alatt bújtak meg, és a víz kisodorta őket a partra. Ha nem mentették volna ki őket önkéntesek, mindannyian megfagytak volna tavaszra.
További nehézséget jelent ezen a szakaszon a szennyvíz beáramlása a folyóba esőzések alkalmával – emeli ki Dukay Igor. – A probléma megoldása, a szennyvíz és az esővíz elválasztása már megkezdődött, de még nem fejeződött be. Környezetvédelmi szempontból ez nem csak azért jelent gondot, mert a Duna így büdössé, fürdésre alkalmatlanná válik, hanem azért is, mert a szennyvízzel olyan más vegyi anyagok is bekerülnek a vízbe – gyógyszerek, fogamzásgátló anyagok, hormonkészítmények –, amelyek hatással lesznek az itt élő állatvilágra. A Duna-partra költözők sincsenek mindig tisztában azzal, hogy kifejezetten káros, ha kiirtják a parton a fákat, a bokrokat, ha ehelyett nyírt, zöldfüves területeket hoznak létre, és az eredeti növények helyett tájidegen fajokat telepítenek. A motorcsónakok használata sem környezetbarát megoldás, nem csak az üzemanyag-kibocsátás miatt, hanem azért sem, mert a hullámzás az ivadékokat kisodorja a fövenyre, és ezzel jórészt pusztulásra ítéli a következő halnemzedéket.
A Bükkös-patak rehabilitációjának előkészítésével húsz éve foglalkozó szakértő szerint az már nem lehet reális elvárás, hogy a Bükkös-patak szélesen kanyarogva folyjon újra a Dunába, de az, hogy a belvárosi partszakasz természetközelibb állapotba kerüljön a rendelkezésre álló területsávban, még igen. A többlépcsős folyamat a belvárosi lebetonozott szakasz átalakulásával jár majd. A beton helyett léteznek más, környezetbarát megoldások is. Nyilván kompromisszumot kell majd kötni, hiszen a patak kanyargását nem lehet teljesen visszaállítani, mert azt meg kell oldani, hogy az árvíz le tudjon vonulni, de egy sokkal természetesebb patakmeder kialakítását sikeresen el lehetne érni.
Védett halfajok: A Duna főágában a sodráskedvelő fajok közül jellemző a rózsás márna, a paduc, a jász és a balin. Védett faj pl. a magyar bucó és a leánykoncér. A folyó többé-kevésbé már feltöltődő dunakanyari mellékágaiban elő-előfordul a csuka, a sügér, a ponty, az ezüstkárász.
Védett madárfajok: A Duna fő- és mellékágai, a kavicspadok, a folyómenti erdők és rétek változatos élőhelyül szolgálnak a madaraknak, melyeknek több tucat faja is jelen van a dunakanyari folyószakaszon. Az egyik legkülönlegesebb gázlómadarunk a fokozottan védett fekete gólya. Előfordulnak pl. a halászsas, valamint a sirály-, vöcsök- és réce-fajok. A rejtettebb életmódú fajokon kívül még a Szentendre belvárosa alatti fövenyen is gyakran kerül szem elé a szürke gém, a nagy kócsag, a jégmadár.
Őshonos növények: A jellegzetes, de többnyire csak keskeny szalagszerű sávként a Duna-parton húzódó fűz és nyárliget erdők viszonylag gyakori védett növényfaja a dunai csillagvirág, de a nyári tőzike már jóval ritkább. Az ártéri rétek egyik mutatós, védett növénye a réti iszalag.
Az írás a Szentendre és Vidéke 2024. január 31-ei lapszámában jelent meg.
Fotó: Deim Balázs, Rohwer Marco és Isza Ferenc
