A rendhagyó tárlat helyszíne is jelképes: abban a múzeumban került megrendezésre, amelyet Pirk János gyermekei – Ambrus, László és Veronika – hatalmas anyagi és emberi áldozattal hoztak létre közös álmukért, hogy édesapjuk jelentős életművét közkinccsé tegyék, és az utókornak átmentsék itt, a festők városában, ahol élete javát töltötte.
A Szentendre várossal 2008-ban aláírt szerződés értelmében a család múzeum létesítése céljából 49 évi használatra megkapta a Bogdányi utcában a MűvészetMalommal szemben levő romos házat azzal a feltétellel, hogy fel kell újítani az épületet, ami azonban sokkal rosszabb állapotban volt, mint ahogy a felmérések mutatták. Rendbehozatala jóval tovább tartott és a duplájába került annak, mint ahogy kezdetben számították. Vállalták az építkezés szervezését, a szponzorok felkutatását, a festmények és grafikák restaurálását, keretezését, a kiállítás rendezését, a nyitvatartás biztosítását. A közel másfél évtizedes küzdelem rendkívüli erőfeszítéseket követelt, ami a múzeumlétesítésben oroszlánrészt vállaló Pirk Ambrus egészségét is felemésztette. A 2020. október 18-i megnyitót már nem élhette meg.
Pirk János festőművész (Galánta, 1903 – Szentendre, 1989) a második világháború alatt menekülni kényszerült Nagybányáról, eközben alkotásai elvesztek, majd a Gödöllőn készült műveinek nagy része is elpusztult. A későbbi alkotások javát azonban sikerült a családnak megőriznie. Ennek köszönhetően tudták a múzeumban bemutatni az egyedülálló életmű keresztmetszetét, kétszáz festményt és grafikát.
Pirk János élete végéig Szentendrén élt, az Új Művésztelepen kapott műtermet, a város díszpolgárává választották és Pro Urbe kitüntetésben is részesült. A szakma elismerését tükrözi, hogy Munkácsy-díjjal, a Munka Érdemrend arany fokozatával, kiváló művész címmel és számos más szakmai díjjal tüntették ki.
Alkotásainak zöme a gyermekkor szegény paraszti világát idézik fel, annak látomásos, drámai ábrázolásai. Műveinek főszereplői az életet jelképező magvető, a krumpliszedő, az ásó, a kaszakalapáló. Kevés alkotása szól a városról – szűk volt számára az utca tere. Egész akvarellsorozatot szentelt viszont a Kőhegy látványának, a Szentendre és Pomáz közötti síkság látomásainak. Önarcképei festményen, rajzban tett személyes önvallomások.
Aki belép a Pirk János Múzeumba megérti, hogy miért nevezték őt a „színkáprázatok festőjének” – képei átütő ereje, szimbolikus volta azonnal megérint. Deim Pál festőművész szerint: „Szimbólummá vált minden téma, amihez hozzáfogott, legyen az húzó ló, nyitott ablak, pipacs, vagy magvető, vagy töviskoszorús önarckép.”
Ebben a festői közegben kaptak most helyet Csíkszentmihályi Róbert (Budapest, 1940 – Szentendre, 2021) Kossuth- és Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész szobrai és kisplasztikái. A két különböző alkotói világ – bármennyire is meglepő ez a párosítás – mégis harmonikusan illeszkedik egymáshoz. Emiatt is választották a Pirk-testvérek őt, amikor meghívták vendég kiállítónak. A két művészt hosszú ideig tartó barátság és kölcsönös elismerés kötötte össze. Bár mind a ketten életük javát Szentendrén töltötték, a művészettörténeti szakma hagyományosan nem sorolja őket a szentendrei művészethez. A műfaji és korosztálybeli különbségek ellenére számos közös vonás fedezhető fel a két életműben: a természet iránti vonzódás, a belső motiváció alapján való alkotás és az a tény, hogy soha nem igazodtak trendekhez, csoportosulásokhoz.
A most megnyílt kiállítás anyagát a Csíkszentmihályi-család tulajdonában levő szobrok és kisplasztikák közül a művész gyermekei: Csíkszentmihályi Berta, Csíkszentmihályi Réka, Richter Sára és Csíkszentmihályi Márton válogatták és rendezték el a tárlaton. Ezzel is szerettek volna hozzájárulni öt éve elhunyt édesapjuk művészi hagyatékának megmutatásához.
A szerteágazó, gazdag életművet a műfaji sokszínűség, az anyagok változatossága, a letisztult formák, a hatalmas technikai tudás, a természetközeliség jellemzi, de legfőképpen a művek gondolatisága, groteszk humora és iróniája emeli egyedi, senkiéhez sem hasonlítható kortárs alkotásokká.
Csíkszentmihályi Róbert minden anyagban: bronzban, fában és kőben egyaránt nagyszerű műveket hozott létre. A mostani kiállításon valamennyi jelen van, sok korai és egy-két későbbi alkotással.
Egy kivételével minden Pirk-kép a helyén maradt, előttük, mellettük, a közelükben állnak a szobrok és a kisplasztikák. A kivételes betűkultúráról valló érmek az emeleten levő tárlókban láthatók.
Csíkszentmihályi Róbert rendkívül gazdag életművéből az országban és a határokon túl több, mint ötven köztéri szobor, emlékmű látható. Közülük Szentendrén a jelentősebbek a Kossuth Lajos mellszobor (1973), a Felszabadulási emlékmű (1975), a Ferences Gimnáziumban álló Assisi Szent Ferenc (1986), az egykor nagy vihart kavart Hősi emlékmű/Háború (1997) a Kálváriánál, a Péter Pál templomban a Szent Péter – Szent Pál (1999) domborművek és a Kálvária-sorozat (1999), amely az Ábrahámhegyre készített bronz stációk gipszmintája, valamint a Dumtsa Jenő utcai Csobogó (2013). A művész régi vágya teljesült azzal, hogy a korábban a kertjükben álló nagy méretű szobrok egyike, a Társak, Szentendre új közterén, a Spar előtti parkban egy évvel ezelőtt felállításra került.
A most megnyílt tárlaton két monumentális szobor is látható a családi kertből: a diófából készült, szimbolikus jelentésű Nemzedékek és a drámai erejű, Hasadt című bronz alkotás, a művész „hasításával”.
Csíkszentmihályi Róbert természet iránti szeretete műveinek témaválasztásában is megnyilvánul. Az állat-ember figurák azt akarják megmutatni, hogy rokonok vagyunk az állatvilággal, s hogy bizonyos torzítással létezik egy sor anatómiai azonosság ember és állat között, csak az arányok mások.
A kiállítás 2026. október 31-ig péntek, szombat, vasárnap 12 és 17 óra között látogatható a Pirk János Múzeumban (Szentendre, Bogdányi u. 34.)
Rappai Zsuzsa
