Ugrás a tartalomhoz

Dunakanyar egészségesen

Rendkívüli szűrőnapot rendeztek 2018. június 7-én Szentendrén, a Duna-korzón. A Student Health Programra Szentendréről 16 osztály jelentkezett, közel 500 diák ismerkedhetett a programmal. A felnőtteket 37 féle szűrővizsgálattal várták a szűrőkamionnál.

Június 7-én indította útjára Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja AZ UTAZÁS EGÉSZSÉG BIRODALMÁBA című programsorozatot, elsőként Szentendrén, a Dunakorzón. A program évente 30 ezer általános iskolás diáknak segít megismerni a prevencióval, megelőzéssel kapcsolatos lehetőségeket: látványos anatómiai bemutatóval, virtuális technológiával, dietetikai tanácsadással okostányér, merőkanál program érintésével, rendőrségi bemutatóval, elsősegélynyújtási ismeretekkel. A program végén bepillantást nyerhetnek a gyerekek Magyarország legnagyobb mobildiagnosztikai központjába, a közel 20 méter hosszú speciális szűrőkamionba is, melyben működés közben láthatják a legújabb szűrési, vizsgálati módszereket.

A helyszínen sajtótájékoztatót rendeztek, ahol Dankovics Gergely programigazgató ismertette a Szentendrén bemutatkozó, kifejezetten gyermekek számára összeállított új programot. Egyben a szűrőprogram eddigi összefoglalójaként ismertette, hogy az elmúlt 10 év több mint 1500 helyszínén 6 millió vizsgálatot végeztek el.
Verseghi-Nagy Miklós polgármester megnyitójában méltatta az eddigi törekvéseket, a városban javuló demográfiai mutatókat, a növekvő születésszámot. Mint mondta, a városvezetés elkötelezetten támogatja a város valamennyi egészségügyi, prevenciós törekvését, rendezvényeit, különösen a fiatal korosztály aktív részvételét, és hozzátette, hogy a futás, kerékpározás szerelmeseként maga is az egészséges életmód egyik élenjárója.
Dr. Somhegyi Annamária, a TIE EMMI egészségügyi államtitkári megbízottja a testnevelés-mozgás fontosságára és az egészséges táplálkozás egységének fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva az ép testben ép lélek mentalitás fontosságát, s gyereknyelvre lefordítva párbeszéddel aktivizálta a hallgatóságot.
Gerőcs Katalin, az Egészséges Városért Közalapítvány részéről megemlítette, hogy a nálunk bemutatkozó program eljut az év folyamán valamennyi Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége tagvárosaiba is, s hangsúlyozta a Szövetség úttörő szerepét és jelentőségét a városokban az egészségfejlesztés, egészséges életmód és egészségkommunikáció terén.

„Szentendre öt iskolájából mintegy 450 tanuló vett részt kísérő tanárokkal együtt a Dunapart varázsával kísért Egészség Birodalmába való utazáson. Közben felüdülhettek forrásvízzel, ropogós cseresznyével a Közalapítvány jóvoltából, és a kamion egyik standján finom salátával várták őket. Óriási siker volt a védőnők újraélesztési bemutatója, melybe a gyerekek is aktívan bekapcsolódtak.
Igen fontos állomásunk volt a Szentendre Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési standja, ahol érdekes társasjátékkal, Kérdezz-felelek játékkal, ujjlenyomat-készítéssel és sok-sok ajándékkal lepték meg a diákokat.
Ígéretet kaptunk, hogy „jövőre veletek ugyanitt”: – a programot folytatjuk, hiszen a hír máris tova szállt, és sok-sok csillogó szemet szeretnénk látni minden évben ezen a hasznos tudományos ismeretterjesztő napon.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy közben, a csoportirányítások mellett szűrővizsgálatokon vehettek részt a felnőttek is, melyen mintegy 100 fő vett részt. Köszönjük Dankovics Gergelynek, hogy ismét ingyenesen tette lehetővé a városnak, a diákoknak ezt az egyedülálló élményt.” – Gerőcs Katalin, Egészséges Városért Közalapítvány

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.