Ugrás a tartalomhoz

Dr. Szini Istvánra emlékezünk

Múlt héten, életének 75. évében elhunyt dr. Szini István, Szentendre rendszerváltás előtti egyik utolsó tanácselnöke.
Vezetése alatt éledt újra – hetvenegy év után, az országban az elsők között – a Szentendre és Vidéke városi lap.

Az 1987-ben induló havilapot – hiszen hivatalos engedélyt csak később kapott -„Egyedi kiadvány” felirattal álcázták, az impresszumában „mutatványszámnak” nevezték. Az első szám köszöntőjét maga Szini István írta „Tisztelet az olvasónak!” címmel. Ez a mi apró, de a lap történetében jelentős közös történetünk.

Hörömpő Zoltán építész, a város számos középületének építőmérnöke az alábbi személyes történettel emlékszik vissza rá:

A napokban érkezett a generációnkban egyre gyakoribb hír: elhunyt Dr. Szini István, Szentendre egykori tanácselnöke /1985- 1989/. Több méltatás is olvasható az emberről, a tanácselnökről, a menedzserről az emlékezők tollából. Jómagam röviddel hivatalba lépése után, 1985 kora őszén találkoztam vele személyesen, a Móricz Zsigmond Gimnázium átadási ünnepségén. Az építést én vezettem, így hivatalos voltam a megnyitóra Az élet úgy hozta, hogy 1986 tavaszán indult az általam vezetett építési vállalkozás, a Modulor kisszövetkezet , majd kft.
Szini István mentalitását jól jellemzi, hogy alig néhány hónap múlva felhívott, és felajánlott egy komoly ingatlanfejlesztési lehetőséget. Élt emlékezetében a gimnázium építésénél játszott szerepem, és gondolta, hogy alkalmas a cégünk az új feladatra … Sajnos röviddel indulásunk után , kevés forgótőkével nem tudtunk élni a lehetőséggel.

Nyugodjék békében!

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a A rózsák atyja            című bejegyzéshez

A rózsák atyja           

Boromisza Tibor festőművész a Függetlenség című lap 1936. január 19-i számában megjelent írásában örökíti meg a sok szentendrei rózsakertész egyikét, Sausek Sándor alakját.

Kiemelt kép a Szentendre legendás jótevője című bejegyzéshez

Szentendre legendás jótevője

Dumtsa Jenőre és feleségére Blazsity Petronellára emlékezünk, akiknek a nevéhez sok jótékonysági adakozás, alapítványok létrehozása fűződik.