Ugrás a tartalomhoz

Búvárok a Dunakanyarban

Tóth Istvánnal, a szentendrei Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesület (HKLSE) vezető búvároktatójával beszélgettünk erről a gyönyörű és kalandos technikai sportról. 

Meséljen a kezdetekről, mióta van Szentendrén búvárklub?


A HKLSE 1967-ben alakult. Az egyesület története során több szentendrei sportszervezet bölcsőjeként is szolgált, amelyek mind a mai napig eredményesen és sikeresen működnek. A HKLSE búvárszakosztályát a nyolcvanas évek végén alapították. A szakosztály 2009-ig a szentendrei laktanyában működött, majd a V8 Uszoda és Szabadidőközpont nyitása után ott folytatta tevékenységét. A 2010-es évek elején a V8 és a HKLSE vezetésének együttműködésével megépült az ország egyik legmodernebb búvárbázisa a V8 alagsorában. A búvárbázis működésének köszönhetően teljesen fellendült a szentendrei búvárélet. Jelenleg azonban a HKLSE által megépített búvárbázis különböző okok miatt nem üzemel, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem zajlik búvárélet Szentendrén. 


Milyen korosztályokkal foglalkoznak? 


A búvárkodással már a legkisebbek, a négy-ötévesek is megismerkedhetnek, de a nyolcvanhoz közeli korosztályból is vannak búváraink. 


Kiknek ajánlják leginkább a búvárkodást? 


A búvárkodás azoknak való, akik szeretik a víz alatti élővilágot testközelből szemlélni, akik élvezik a vízben lebegés csodálatos érzését, akik szeretik a csendet és természetesen azok számára is, akik szeretik a kihívásokat és a kalandokat. 


Milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki búvár szeretne lenni? 

Különböző nagy múltú, világszerte ismert búvárszervezetek vannak, amelyek saját szabályzataikban rögzítik a búvárkodás folytatásának feltételrendszerét. A HKLSE-ben a NAUI rendszerben történik az oktatás. A magyar viszonyoknak megfelelően a jelöltnek rendelkeznie kell sportágspecifikus sportorvosi engedéllyel, úszástudással és a tevékenység folytatásához szükséges fizikai erőnléttel. A búvárvégzettségek megszerzése szigorú feltételekhez kötött, de a búvárkodásból egyetlen szervezet sem kíván senkit sem kirekeszteni. Attól, hogy valaki egészségügyi okok miatt nem szerezhet búvárminősítést, még nem jelenti azt, hogy nem búvárkodhat ellenőrzött körülmények között. 


Hogyan zajlanak az órák?


A búvárkodással kapcsolatos foglalkozások tanfolyamok, csoportos találkozók keretében valósulnak meg. Mostanság a leányfalui fürdőben vannak a búvárprogramok, ahol nagy szeretettel és örömmel látják a foglalkozásra érkezőket. Említésre méltó az országban egyedül álló módon az egyesület kezdeményezésével évek óta megvalósuló Búvár Nyílt Nap, amely abban különleges, hogy az egyesület teljesen ingyen biztosít lehetőséget az érdeklődők számára a búvárkodás kipróbálására. 


Szerveznek-e búvártúrákat? 


Igen, évek óta utazási irodák közreműködésével bonyolítjuk le a nemzetközi túráinkat. Rendszeres látogatói vagyunk Horvátország búvárbázisainak, de évente eljutunk Egyiptom csodálatos búvárparadicsomaiba is. Szinte nem is lehet olyan országot felsorolni, ahol ne jártak volna a szentendrei búvárklub tagjai. Belföldön is van lehetőség búvárkodásra, de a földrajzi adottságaink olyanok, hogy a hazai nyílt vízi búvárkodás látnivalóiban meg sem közelíti a külföldi búvárparadicsomok élményeit. 


Mennyire népszerű a búvárkodás a szentendreiek körében? 


A búvárkodás nagy népszerűségnek örvend az egész világon, nincs ez másként Szentendrén sem. Mint minden technikai sport, ez is igen költséges, ami a búvárkodást folytatók körét eléggé leszűkíti. Sokan vannak, akik a HKLSE-nél megszerzik minősítésüket, és rendszeresen búvárkodnak a világban, de olyanok is, akik régi vágyukat megvalósítva, megszerzik a búvárvizsgájukat, de az anyagi lehetőségük hiánya miatt csak nagyon ritkán tudnak hódolni ennek a fantasztikus életformának. A HKLSE búvárszakosztálya mindig aktív részese volt a V8-ban lebonyolított világhírű rendezvényeknek. Mindenképpen említésre méltó a víz alatti kép- és szoborkiállítás Pistyur Imre Munkácsy-díjas szentendrei szobrászművész munkáiból, aminek híre az egész világot bejárta. 

Gergály Judith

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Választások 2024 című bejegyzéshez

Választások 2024

6 órától 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelynek névjegyzékében szerepel a választó.