Ugrás a tartalomhoz

Befejeződött a Sztraravodai úti park felújítása

Két ütemben, a környékbeliekkel közösen megalkotott koncepció szellemében szépült meg a Sztaravodai út mentén lévő kis parkA 2018 ősszel elkezdett újjáépítés idén július második felében folytatódott, a kivitelezési munkálatok augusztus közepén fejeződtek be.

A Sztaravodai úti park átalakítására 2017 őszén hirdette meg az önkormányzat a közösségi tervezést, hogy a lakosok igényeinek megfelelően történjen a körülbelül 1000 négyzetméteres terület felújítása. A fejlesztés első ütemében megépültek a járdák, padokat helyeztek ki, játszó- és sporteszközöket telepítettek gumiburkolattal, gyerekeknek mezítlábas ösvényt hoztak létre, növényágyásokat alakítottak ki öntözőrendszer kiépítésével, illetve kihelyeztek két napelemes kandelábert. A második ütemben a fejlesztés kerékpártároló felállításával, két körasztal és padok, valamint ivókút telepítésével folytatódott, illetve elhelyeztek még két új hulladéktárolót. Bővítették az öntözőrendszert, újabb növényeket telepítettek és füvesítettek. A projektet a város saját forrásból finanszírozta, a felelős kivitelező a Kerekerdő Kertépítő Kft.

ÜNNEPÉLYES ÁTADÓ

A park ünnepélyes átadására szeptember 6-án, pénteken 17 órakor

kerül sor, melyre szeretettel várják a környékbeli lakosokat és minden érdeklődőt

A parkot Verseghi-Nagy Miklós polgármester adja át

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.