Ugrás a tartalomhoz

Átadták a Szentendre díszpolgára és Pro Urbe-díjakat

Augusztus 20-i ünnepség Szentendrén

Augusztus 20-án, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén adták át városunkban a Pro Urbe- emlékérmeket és a Város Díszpolgára kitüntetést. Ünnepi beszédet Fülöp Zsolt polgármester és dr. Vitályos Eszter miniszterhelyettes és országgyűlési képviselő mondott. Az ünnepi műsorról Csákányi Eszter és Elek Ferenc színművészek, valamint Czutor Zoltán énekes, zenész, zeneszerző gondoskodott.

Az ünnepi műsor a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Szentendre polgármestere korábbi augusztus 20-i beszédeihez híven idén is a személyes küldetés megéléséről beszélt. Az Árpád-ház két ágának viszálya kapcsán azt emelte ki, az igazság ismerete nem elég a változáshoz, felelősséget is kell vállalnunk a környezetünkért.
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere ünnepi beszédet mond
Dr. Vitályos Eszter, miniszterhelyettes és országgyűlési képviselő beszédében az őseinkkel való állandó azonosságként az érzelmeket emelte ki. Azt mondta, 2022-ben, a háború ás a fenyegetettség idején is – magunkat, családjainkat és a közösségeket megerősítve – azokban az alapértékekben kell hinnünk és azokra támaszkodnunk, melyek Szent István uralkodása óta segítik át a magyarságot a nehéz időszakokon.
Dr. Vitályos Eszter 2022. augusztus 20-i beszéde közben Szentendrén
2022-ben a Város Díszpolgára címet  dr. Somogyi Péter, a neurobiológia professzora, az Oxfordi Egyetem munkatársa, a Brit, a Német és az Európai Tudományos Akadémia tagja vehette át. Somogyi Péter professzor nemzetközileg elismert neurobiológus, a biológiai tudomány doktora, Szentendre szülöttje. A Móricz Zsigmond Gimnáziumban töltött évek nem múltak el nyomtalanul,  évek óta jelentős anyagi támogatást nyújt a Szentendrei Móriczos Öregdiák Egyesület számára azzal a céllal, hogy az egyesület minél több szociálisan rászoruló „móriczos” öregdiákot tudjon – különböző formában – segíteni. Az általa és Maknics Gábor kémia tanárral alapított ösztöndíj keretében nem csupán a „móriczos”, hanem a város   összes középiskolásai, majd csíkszeredai és dunaszerdahelyi diákok oxfordi utazását is támogatta. Munkásságának úttörő szerepe volt az agykérgi mikrohálózatok belső működésének feltárásában, az agy működési mechanizmusának megértésében. Kutatásai és eredményei olyan neurológiai betegségek gyógyítását segítik elő, mint a Parkinson kór, a szorongás, az epilepszia, vagy az időskori demencia.
Dr. Somogyi Péter a díj átvétele után tartott köszönőbeszédében kihangsúlyozta, a mindenkori döntéshozók felelőssége a pedagógusszakma megbecsülése

Szentendre Város Pro Urbe Emlékérem 2022-es kitüntetettje a Szentendre Táncegyüttes lett, a képviselő-testület döntése alapján.  A Szentendre Táncegyüttes 1983-ban alakult, és azóta is töretlenül, 40 éve adják át a hagyományokat, vezetnek gyermekcsoportokat, többen pedig ennek köszönhetően léptek professzionális keretek közt a tánc útjára. Az együttes vezetői Kocsis Enikő és Fitos Dezső, akiket többször is elismertek. Irányításuk alatt a Szentendre Táncegyüttes már többszörösen Kiváló Együttes minősítéssel rendelkezik, kiérdemelve ezzel a Martin György Néptáncszövetség által alapított Martin György emlékplakettet is. Jelenleg nagyságrendileg 200 gyermek és felnőtt táncol az együttesben.

A díjat Göllner Judit, a Szentendre Táncegyüttes Alapítvány tiszteletbeli tagja, korábban 25 éven keresztül az együttes művészeti titkára vette át.

Szentendre Város Pro Urbe Emlékérem idei kitüntetettje a SzeBETON Zrt. lett. Az 1922-ben, akkor még Andrea Ipari és Kereskedelmi Részvénytársaság névvel alapított elődvállalat működése 100 éve folyamatos. Az államosítás, a privatizáció, a 2000-ben bekövetkezett tulajdonosváltás alakította a vállalat életét, mely  a város épített örökségében is jelentős nyomot hagyott. A gépjárművel közlekedők a vállalat székhelye előtt, az alapítás 90. jubileumára átadott „Cementkristály”-ra csodálkozhatnak rá, a kerékpárosokat és a hajósokat a Farkas Ádám Kossuth-díjas szobrászművész által készített „Köszöntő szobor” fogadja. A technológiai fejlődés eredményeként a SzeBeton Zrt. jelenleg 100 fő alatti alkalmazotti létszámmal végzi a termelést. A munkatársak jelentős részben szentendrei vagy dunakanyari lakosok voltak. Szinte nincs olyan tősgyökeres szentendrei család, amely ne kötődne valamilyen formában a vállalathoz.

Ginter László a Szebeton képviseletében átveszi a Pro Urbe-díjat

Szintén Szentendre Város Pro Urbe Emlékérmét kapta a Borbély Műhely Jazzklub Szentendre, melynek tagjai: Borbély Mihály, Tálas Áron, Horváth Balázs és G.Szabó Hunor.  Borbély Mihály, a Vujicsics együttes egyik alapítója több évtizedes pályája során a számtalan vendégszereplésen túl több saját formációt hozott létre. Ezek egyike a szentendrei jazz klubként megismert Borbély Műhely. A mára már 20 éves formáció tagjai: Borbély Mihály – szaxofon, Tálas Áron – zongora,  Horváth Balázs – bőgő, és G. Szabó Hunor – dob.

Borbély Mihály átveszi a díjat Fülöp Zsolttól és Lakatos Judittól, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetőjétől

A díjátadók után a hagyományos, ökumenikus kenyérszentelés vette kezdetét, ahol a Keresztelő Szent János Plébánia képviseletében Blanckenstein György plébános,  a Szentendrei Református Egyházközség képviseletében Weiner Zoltán beosztott lelkész,  a Szentendrei Evangélikus Egyházközség képviseletében Horváth-Hegyi Olivér lelkész, a Szentendrei Görögkatolikus Szervezőlelkészség képviseletében Gánicz László esperes, parókus áldották meg a Szent István napi új kenyeret.

Blanckenstein György plébános megszenteli az új kenyeret

A megemlékezés ünnepi műsorral zárult, melynek előadói Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Elek Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, valamint Czutor Zoltán énekes, zenész, zeneszerző voltak.

Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Czutor Zoltán

Fotók: Bácsi Róbert László

Augusztus 20-án díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban. Közülük ketten szentendrei érintettségűek: a Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári tagozat elismerést többek közt Horányi Sándor jazzgitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének adjunktusa kapta. Magyar Arany Érdemkereszt Polgári tagozat kitüntetésben részesült Németh Kristóf színművész, a Fórum Színház igazgatója.

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Érvényesek az okmányai? című bejegyzéshez

Érvényesek az okmányai?

A 2024. évi választások miatt kiemelt jelentőségű, hogy a választópolgárok okmányain érvényes adatok szerepeljenek