Ugrás a tartalomhoz

Amikor az allergia halált okozhat

Nemrégiben egy váratlan haláleset történt Szentendrén, melynek kiváltó oka egy darázscsípés volt. Pár nappal korábban egy zenész esett kómába, majd halt meg szintén darázscsípés következtében. Januárban pedig egy kisfiú vesztette életét egy iskolai torta elfogyasztása után. Ezen haláleset indította el azt a mozgalmat, melynek tagjai azt szerették volna elérni, hogy minden iskolában legyen Epipen – ez az az injekció, amit egy laikus is be tud adni, és közvetlen életveszélyben megmentheti az allergiás életét.

A tragédia után néhány héttel sok város, iskola jelezte, hogy beszerzik az Epipent, Óbuda, Gyula, Székesfehérvár az elsők között jelentette be, hogy iskoláikban biztosítják az életmentő toll beszerzését, azóta a városok és kerületek listája egyre bővül. Több szervezet is igyekszik elérni, hogy a közétkeztetésből kikerüljenek a közvetlen életveszélyt okozó élelmiszerek, a diófélék a földimogyoró, vagy a szezámmag. A Hungast csoport, ahonnan napi 200.000 adag étel kerül ki,  szeptember 1-től ezeket az allergéneket kiveszi a kínálatból, és helyettesítő élelmiszerekkel oldja meg a problémát. A Hajdúpressnek erről Enyedi Csaba szóvivő beszélt: „A földimogyorót, a dióféléket és a szezámmagot vezetjük ki. Leggyakrabban ezek az allergének okoznak sokkot, és a magyar gasztrokultúrából ezeket lehet a legkisebb áldozattal kivonni. A tejnek már lényegesen nagyobb szerepe van a hazai receptúrákban, mint mondjuk a szezámmagnak, így azzal nehezebb dolgunk lenne. Amerikában a mogyoró sokkal gyakoribb a népélelmezésben, mint nálunk, így az sem lesz jelentős különbség szeptembertől a korábbiakhoz képest, hogy kiemeljük a mogyorót tartalmazó ételeket a menüből.”

Arról, hogy miért fontos az Epipen, és mit lehet róla tudni, arról Dr. Gaál Andrea helyettes-orvosigazgató, a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei egyik vezetője nyilatkozott.

– Kell-e rendelkeznie Epipennel egy szakrendelőnek?
Minden (háziorvos, gyermekorvos stb.) rendelő minimum feltétele az életmentéshez, újraélesztéshez és elsősegély nyújtáshoz nélkülözhetetlen eszközök és gyógyszerek jelenléte. A Tonogen minden rendelőben kötelezően előirt gyógyszer (allergia esetén 1 ampl. Tonogen 10 ml 0.9% os Na Cl oldattal hígítva bőr alá beadva 2-3 ml-t testsúlytól függően). Az Epipen drága készítmény és 1 év a szavatossága, a Tonogén inj. olcsóbb, több felhasználási lehetősége van, könnyebben elérhető és minden rendelőben van, a felhasználhatósága pedig 3-4 év.

– Pontosan milyen esetekben lehet életmentő az Epipen?
Epipen a hétköznapi, laikus emberek részére kifejlesztett eszköz, ami használata egyszerű és gyors. Azért van rá szükség ,mert súlyos allergiás reakció perceken belül bekövetkezhet, ritka esetekben életet veszélyeztető állapot is fennállhat. A súlyos allergiás reakció többnyire akkor jön létre, ha az egyén többször találkozik rövid időn belül az allergiát kiváltó anyaggal.

– Kik és milyen indikációval használhatják?
Ha valakinek már volt súlyos allergiás reakciója pl. nyelv dagadás, fulladás, nehéz légzés, testszerte csalánkiütés , akkor indokolt hogy legyen nála Epipen. Egyszerű és gyorsan beadható, használható.
Súlyos reakciót általában étel és rovarcsípés okozhat, melyet fontos kivizsgálni. pl. nem mindegy, hogy darázs ill. méhecske, mogyoró, kagyló fogyasztása stb. okozza. A kivizsgált allergiás beteg tudja mire kell figyelnie.
Ha első alkalommal találkozik valaki a tüneteket kiváltó allergénnel nem lesznek heves reakciói, általában csalán kiütés, ajak és nyelv dagadás jelentkezik. Azonban ha rövid időn belül, több ízben találkozik az allergiát kiváltó anyaggal életet veszélyeztető állapot léphet fel, ekkor van szükség az Epipenre.

– Jelenleg ki és hogyan juthat hozzá?
Epipent minden orvos felírhatja általános jogcímen, ilyenkor a térítési díj jelenleg 16 ezer forint. Allergiában szenvedőknek az allergológus és tüdőgyógyász szakorvos 70 százalékos térítéssel (5080 Ft írhatja fel. Azonban, ha valakinek korábban már volt un. anafilaxiás reakciója, akkor ingyenesen ( dobozdíj: 300Ft./amp.) írhatja fel az említett két szakorvos.

– Van-e olyan eset, amikor árt a használata?
Epipen hatóanyaga az adrenalin, melyet újraélesztéskor használunk, indokolatlan esetben súlyos mellékhatásai lehetnek (pl. szivritmusmus zavar, szívmegállás) csak életet veszélyeztető esetben alkalmazható.

 

Mit jelent az anafilaxiás sokk?

Az anafilaxiás sokk életveszélyes állapot. Ilyenkor a szervezet annyira túlzásba viszi az allergén elleni védekezést, hogy összeomlik a légzés, összeomlik a keringés. Azonnali beavatkozás nélkül az allergiás sokk halálhoz vezet. Az anafilaxiás sokk tünetei mögött a szervezetben hirtelen felszabaduló nagy mennyiségű hisztamin és egyéb kémiai anyagok által kiváltott értágulat, légutak görcse áll.

  • Az anafilaxiás sokk tünetei:
    légszomj
  • fulladás érzés
  • vérnyomás csökkenése
  • sápadtság
  • verejtékezés
  • szapora pulzus
  • eszméletvesztés

Anafilaxiás sokk-ot kiváltó leggyakoribb allergének
rovarmérgek (méhcsípés, darázscsípés), gyógyszerek, egyes élelemiszerek

Anafilaxiás sokk kezelése: Az allergiás sokk azonnali orvosi beavatkozást igényel. Az orvos kiérkeztéig az adrenalin injekció azonnali önbeadása segít.

Anafilaxiás sokk megelőzése: Az allergiás sokkot megelőzni csak a sokkot okozó allergén ismeretében, az allergén elkerülésével lehet.

Forrás: Budai Allergiaközpont

 

Címlapkép: moerschy/Pixabay

További cikkeink a témában