Csuhrán Mária (Ózd, 1916. január 1. – Budapest, 2001. február 23.) babakészítő iparművész kislányként tanult meg babaruhát varrni: ez volt a legkedvesebb közös tevékenysége a spanyolnátha következtében sokat gyengélkedő édesanyjával. Jó pár évtizeddel később, kisgyermekes édesanyaként az így megszerzett tudása életmentő kenyérkereseti forrássá vált, amikor az ötvenes évek elején ügyvéd férjét nyilvános indok nélkül váratlanul kizárták a kamarából. Aztán, mire néhány évvel később dr. Kovács Jánost rehabilitálták, és Marika újra hátradőlhetett volna, már esze ágában sem volt. A játékbabák készítése és javítása életre szóló szenvedéllyé vált számára.
Eddigre már nemcsak ruhákat varrt, hanem apránként a babakészítés minden csínját-bínját kitanulta. Különböző alapanyagokból és technikákkal, az idős mesterek fortélyait ellesve a babatesteket, később pedig a babafejeket is többnyire maga készítette. A ruhák megtervezése és aprólékos munkával való elkészítése továbbra is a legkedvesebb tevékenysége maradt.
Emellett szívügyének tekintette a régi babák felújítását, „meggyógyítását” is. Babaklinika névre keresztelt kis budapesti üzletében egymásnak adták a kilincset a megrendelők, köztük ekkoriban már többek között a Magyar Nemzeti Múzeum is. Hogy gyakorlati tudását elméleti alapokkal is megtámassza, 1978-ban esti tagozaton iparművész diplomát szerzett.
1984 nagy változást hozott az életében: ekkor, néhány évvel szülei elvesztését követően a férje is elhunyt. A veszteség fájdalmát enyhítendő vett egy kis nyaralót Szentendrén, ahol egyre több időt töltött. És nem csak ő. Szép lassan a saját babáit, a babakészítéshez használt szerszámait és könyveit mind Szentendrére költöztette, informálisan babamúzeummá alakítva a nyaraló nagy részét. A régi magyar polgári babákat, a világ régi és új babáit, valamint a maga készítette babákat bemutató első magyar történelmi babamúzeum aztán 1991-ben hivatalosan is megnyílt. A megnyitó beszédet Györgyi Erzsébet, a Néprajzi Múzeum akkori főmuzeológusa és a Kiss Áron Játék Társaság elnöke mondta.
Marika öröksége ma is él
A Kiss Áron Magyar Játéktársaság idén januárban saját tagjai számára emlékprogrammal készült Marika születésnapja alkalmából, ahol a tagok felidézték hatalmas munkabírását éppúgy, mint kedves és mosolygós személyiségét is.
— Elismeréssel adózunk munkássága előtt — mondta Györgyi Erzsébet. — És kívánjuk, hogy éljen tovább a babakészítés, ez a különösen szívmelengető tevékenység, amely vidámságot tud hozni az életünkbe. És éljen tovább a babák körül kialakult közösség is, ahogyan Marika körül is mindig csoportosultak az emberek. Az általa alapított Babaklubot társaságunk nagy örömmel jelenleg is működteti.
Az 1994-ben alapított úgynevezett Babaklub eredeti helyszíne szintén a szentendrei nyaraló volt, és Marika hosszú évek alatt megszerzett tudásának és lelkesedésének továbbadását szolgálta. A klub tagjait bevezette a babakészítés és -javítás rejtelmeibe, megismertette velük a magyar népi öltözködéssel és hímzéssel kapcsolatos nemzeti és nemzetközi kutatómunkája eredményeit, valamint az egyszerűbb népi technikákat (például a csuhébaba-készítést) is. Ezen kívül az 1997-ben indult győri babakiállítások és -konferenciák állandó résztvevője volt, maga is mindig emlékezetesen kimunkált ruhákat viselve.
A gyűjtemény nagy része jelenleg nincs kiállítva, de továbbra is egyben maradt, viszont a babák közül jó néhány a baráti ajándékozások révén magántulajdonba került. Forgó Ida (néhai id. Bába Mihályné) szentendrei varrónő 80 évesen határozta el, hogy megszerzett ismeretei összegzéseként babaruhákat varr, négyezer év divattörténetét bemutatva az ókori Egyiptomtól a 20. századi európai stílusirányzatokig. Mivel sok egyforma méretű babára volt szüksége, Marikához fordult, aki örömmel fel is ajánlott számára néhány darabot. Ezeket a legnagyobb tisztelettel ma is a család őrzi.
„Gyógyított – nem csak babákat”
— Aki egyszer is találkozott Marikával, sugárzó emberszeretetét, kivételesen szívélyes, szeretetteljes személyiségét, bölcs mosolyát, oktatásait és tanácsait szívébe zárta, és soha nem felejti el — idézi fel a „babák nagyasszonyának” alakját Komlósi Gáborné Edit, Forgó Ida lánya.
— A Délvidékről érkeztünk ide Szentendrére kislánykoromban, és nagyon nagy szegénységben éltünk, soha nem volt semmilyen játékom, se babám. A lányomnak aztán vettem néhányat, de ő inkább a fiúsnak mondott játékokat szerette, így a babák mondhatni rám maradtak. Ekkor ismerkedtem meg Marikával, és nagyon sokat jelentett számomra a vele való barátság. Egyrészt akárhányszor találkoztunk, mindig áradt belőle valami hihetetlen szeretet és empátia. És az, ahogyan ő lelkesedni tudott a játékbabákért, valahogy gyógyítóan hatott az én gyerekkori hiányaimra is. Sokakkal együtt, akik szintén jól ismertük, szerettük és tiszteltük őt, nagy örömünkre szolgálna, ha Marika és múzeuma emlékére itt, valahol a városban egy méltó emlékhely létesülhetne.
Kovács Jánosné Marika babagyűjteménye halála után a Ferenczy Múzeumba került. A hagyaték évekkel ezelőtt még megtekinthető volt a Népművészetek Házában megrendezett kiállításon.
Karlócai Bea
