November közepén kezdődött el a Vasúti villasor felújítása a 11-es úttól az Attila utcáig tartó szakaszon. A projekt négy ütemben valósul meg: I. ütemben történik a Vasúti villasoron a csapadékcsatorna és a víznyelők építése, útfelújítás és a körforgalom kiépítése; a következő ütemekben kerül sor a vásárlói és a P+R parkoló felújítására, a belső körforgalom kiépítésére, a közvilágítási hálózat bővítésére. A teljes kivitelezés a tervek szerint február végéig tart, az időjárás függvényében.
A Vasúti villasor érintett szakaszán jelenleg ideiglenes forgalomkorlátozás van érvényben: egy sávot használhatnak az autósok, amelyen egy irányban, a MOL benzinkúttól a 11-es főút felé lehet közlekedni. December 20-án és 21-én kerül sor az út üzletközpont felé eső forgalmi sávjának az aszfaltozására, melynek idején kb. egyórás időtartamban lezárják a vásárlói parkolót. Ez idő alatt a Római temető utcáról lehet a parkolót megközelíteni.
Az ideiglenes forgalmi rend 2019. január 8-ig változatlan marad, tehát továbbra is egy irányban, a 11-es főút felé, Budapest irányába lehet közlekedni. A tervek szerint január 8-án kezdik meg a vásárlói parkoló felújítását. Az építkezés ideje alatt a kiépített parkolót teljes egészében lezárják, csak a murvás parkoló lesz használható a Római temető utca felöl megközelítve. Január 8-án a Vasúti villasor közúti táblázása és az ideiglenes felfestés is megtörténik, az útszakaszon mindkét sáv járható lesz, a forgalomkorlátozás megszűnik.
A munkák okozta kényelmetlenség miatt Szentendre Város Önkormányzata kéri a lakosok türelmét és megértését. A projekttel kapcsolatos kérdésekkel, bejelentésekkel a Városi Ügyfélszolgálatot lehet keresni: tel. (26) 300-407, e-mail: ugyfelszolgalat@szentendre.hu