Lois Viktor autodidakta szobrász, festőművész főleg elképesztő instrumentumairól, hangszerszobrairól ismert. Kezdetben fából készített szobrokat, majd fémekkel kezdett foglalkozni. 1976-ban készítette el első kinetikus művét. Szürrealista-dadaista konstrukciói ötvözik a kidobott használati tárgyakat a mosógépdobtól a szívlapátig, az írógépalkatrésztől a lópatkóig, s bonyolult, új rendszerbe foglalja ezeket. Bútorokat, járműveket, szélgépeket, hangszerszobrokat hozott létre. Több mint száz hangszerszobrából válogatott kollekciójával 1993-ban a Velencei Biennálén szerepelt. A Lois Ballast és a Tundravoice együttesével zenei performanszokon léptek fel, és olyan abszurd hangszereket szólaltattak meg, mint a hőcserélőfurulya, a mosóhengerhegedű vagy a facsavaróhárfa.
Névjegy
Lois Viktor
- szeptember 17-én született Tatabányán
1974-től foglalkozik képzőművészettel
1976–1978 között a Szentendrei Szabadtéri Tárlatok állandó résztvevője a Templom téren
1978–1988 között a Vajda Lajos Stúdió Galéria kiállításain szerepel alkotásaival
1982-ben költözik Szentendrére
2003 óta az Egyesült Államokban él és alkot. Tajvani élettársával, Yin Peettel a Boston melletti Actonban hozott létre és működtet nemzetközi művészeti központot
Milyen volt a gyermekkora?
Tatabányán nőttem fel, amely egy négyfalus konglomerátum, 1947-ben hozták létre. Amikor jött a törökvész, kellett a munkaerő és szlovákokat telepítettek ide, Alsó- és Felsőgallára pedig németeket. A szomszédság tehát szlovákul, azaz tótul beszélt, így hároméves koromig csak szlovákul beszéltem, aztán az óvodába kerülve elfelejtettem a nyelvet. A bányászjelenlét gyerekkoromban nem volt egyértelmű. A bánhidaiak nem bányásznak születtek, parasztemberek voltak, nekünk is volt földünk, szőlőnk, lovunk. Apám elment dolgozni a bányába, mert kellett a pénz, de közben mentünk ki a földre is aratni. A bányában acélgyűrűket szerelt, amiből az alagutakat építik, nagyon megbecsült munkás volt, mert könnyedén kapta föl és emelte a vállára a hetvenkilós gyűrűt.
Mi vezette el ebből a közegből a művészi pályára?
A gimiben elhatároztam, hogy tengerész leszek. Csakhogy, érettségi előtt, ’69-ben kiderült, hogy magas a vérnyomásom és nem lehetek, mert ott olyan szigorú fizikai teszteket végeztek, mint a pilóták kiképzésén. Ha tengerész nem lehetek, egy másfajta utazási formát fejlesztek ki magamnak, gondoltam, és ez a művészet. Mert a művészettel is el lehet jutni valahová. Öregapám ács volt, és amikor a 60-as évek közepén elkezdtem érdeklődni a művészetek iránt, ő adott kölcsön favésőt. Az első szériám fából készült, mindig volt hozzá a kertben gyümölcsfa. A fa gyönyörű és minden fának más illata van, a cseresznye, a dió, az tényleg organikus, és az azzal való munka olyan, mintha az ember egy új testet hozna létre. A fával párhuzamosan fémmel is kezdtem foglalkozni. A mechanikai érdeklődésem a szakmámból adódott, amit a gimnázium után kitanultam, irodagép műszerész lettem. Elkezdtem kinetikus objekteket alkotni, ’75-ben a Vajda Lajos Stúdióban állítottam ki az Erőfitogtató mobilt, ami nem volt más, mint egy expandert húzogató ablaktörlő szerkezet. Ezzel azt üzentem: nem kell veszekedni, háborúzni, ez az erőfitogtató mobil tökéletes szimbólum ahhoz, hogy lenyugodjanak a körülötted erősködők. Utána jöttek járművek, hangszerek, a body builder gépek.
Hogyan került Tatabányáról Szentendrére?
Tatabányán voltak tehetségek, fiatal művészek, de nem volt kitartásuk, nem tudtam összeszedni a csapatot úgy, hogy az egy összetartó, alkotó gárda legyen. A volt feleségem az egyik vezető képzőművész barátnőjével az esztergomi tanítóképzőbe járt, így kialakult a kapcsolatrendszer, és nemcsak Szentendrén állítottam ki ’75-ben, de már a vajdások egy csoportja is lejött Bánhidára kiállítani. ’82-ben vettük meg a házat Szentendrén, a Bükkös pataknál. A házat fel kellett újítani, Pestre jártam be dolgozni. Volt két év, hogy annyit dolgoztam, hogy nem jutottam el Fő térig sem. De ’85-től beindultak a kiállítások.
Hogy kezdett el hangszereket készíteni?
Gimiben vagyunk, ’65-ben, a rockzene fejlődik, és mindenki zenekart alapít, akkor is, ha nem volt hangszer. Az első próbánkra nem jött el pont az, akinek legalább volt egy akusztikus gitárja. Lementünk négyen hozzá, megkérdezni, miért nem jött el: „Most hallottam a Szabad Európa Rádióban Jimi Hendrixet, és én soha nem fogok úgy játszani.” Ezzel megszűnt az első zenekar, de Jimi hanghatásai, azok az elképesztő zenei gerjesztések a mai napig ott vannak az aurában. Nem tudtam tőle megszabadulni, olyasmit akartam csinálni, ami ezt a hangzást visszaadja. Miután nem tudok hagyományos hangszeren játszani, valamit kreálnom kellett, így jöttek létre a hangszerek. Ütős hangszereket készítettem kolompokból, faragtam kongát, volt fadob. Az első próbánkat Wahorn András műtermében tartottuk Pomázon, de akkor, ’78-79 tájékán még nem Szentendrén éltem, nem jöttek össze a próbák.
Milyen volt az első koncert?
Az első koncert végül ’87-ben volt, amikor megcsináltam az első hangszerszobrokat, amelyeket a Művésztelepi Galériában állítottam ki Mosolymosó hangszerek címmel. A facsavaróhárfán két mosógépdob volt, a centrifugagitárt Szulovszky Joni, a Bizottság zenekar gitárosa tekerte. ’87-ben még volt kommunizmus – bár másképp hívták –, és olyanok voltak az emberi mosolyok, amilyenek, tehát nem őszinték. Úgy gondoltam, ha bejön a koncertre az illető, és meglátja ezeket az őrült, mosógépdobos variációkat, ha kell, ha nem, röhögni fog. Ez volt az apropó: kihozni belőlük a természetes mosolyt. Erre a koncertre eljött a Magyar Ifjúság riportere, aki a látottakat rendszerkritikus akciónak értékelte, és a tervezett riportot nem írta meg. Pedig én elhatároztam, hogy nem asszociálok egyetlen ideológiai irányzatra sem, mert az nem segít. Ami segít, az a művészet. A művészet egy olyan közös nyelv, amin meg lehet beszélni mindent.
Miért lett a zenekar neve Lois Ballast?
A ballaszt a művész, aki egy nehezék, egy súly, amitől a test lefárad. A művésznek kötelessége műveket létrehozni, kiállítani, mozogni, és a rendszer lefárad, megadja magát. A ’90-es évekre a régi rendszer valóban lefáradt, és akkor már nem lehettünk rendszerfárasztó ballaszt, mert az önellentmondás lett volna. Ekkor gondoltuk, hogy legyünk Ballast of Mind, mert a gondolatnak is kell egy nehezék, mert ha túl sokat szárnyal, esetleg rossz irányba megy. ’93-ban, amikor a Velencei Biennálé már ment, akkor találtam ki a Tundravoice nevet. A tundrán nyolc-kilenc hónapig tél van, és van egy hónap, a nyár, amikor kivirágzik minden. A művész is ilyen: muszáj dolgoznia a műteremben, kiszenvedni a műalkotást, és utána kiállít két hétre. Ez a nyár.
A tengerentúlon is szép sikereket aratott…
2000 szeptemberére, New Hampshire-be meghívtak egy szimpóziumra. Pénzem nem volt repjegyre, de mégis kijutottam, mert annyira akarták, hogy ott legyek, hogy küldtek repülőjegyet. Négyen voltunk, egy angol, egy amerikai művész, és a mostani társam Yin Peet, aki tajvani-amerikai. Több művet is csináltam, a Két szív rezonátort, amiben két szerkezet forog és egy kisebb motorgitárt. Később ezen egy csomó koncertet adtam kint. Yin látta a katalógusomat, amit ’92-ben Kiscellen nyomtattak, és mondta, hogy a szimpózium után azonnal megyünk Tajvanra, ahol van egy konténer kiállítóterme. Nekem októberre lekötött kiállításom volt itthon, ezért hazajöttem. 2002-ben létrejött Tajvanban a Konténerember kiállítás. Ez egy mozgó koncertdoboz volt, hangszerekkel, objektekkel. Vittük mindenhova, egyetemek parkjaiban koncerteztünk. A Csendes-óceán és a tajvani zöld tea lenyűgözött, mindkettő csodálatos, és azt mondtam Yinnek egyszer, ez annyira fantasztikus, ülni az óceán partján, inni a zöld teát, én nem akarok mást csinálni. 2003-ban Yin meghívott Boston mellé, Actonba, mert mutatni akart valamit. November volt esővel, hideggel. Egy régi kőbányánál álltunk meg, azaz egy nagy tónál. Yin megvette a tavat, mivel korábban azt mondtam, a vízparton szeretném inni a zöld teát. Húsz év alatt a semmiből hoztunk létre mindent. Ez öt hektár terület, benne van a bányató, a múzeumépület, lakóház és kialakítottunk egy túraútvonalat a szoborparkban, amit golfkocsival körbe lehet járni. Vettünk egy 30 méter hosszú, 20 méter széles mezőgazdasági hangárt. Ebben építettünk fel két galériát, előadótermeket. A parkban Yin kőszobrai és az én fémszobraim, body builder szobraim állnak. Az ösvény egy nyolcast rajzol ki, ami a végtelen jele. Megvalósítani az amerikai álmot – nagyon sokan ezért indulnak útnak. Mi úgy valósítottuk meg, hogy észre sem vettük, csak dolgoztunk, dolgoztunk, és most, hogy befejeztük, körbenéztünk: ez tökéletes, minden megvan, minden működik!
Sz. N.
Lois Viktor koncertje meghallgatható a MűvészetMalom kiállítóterében. A tárlaton szentendrei kötődésű művészek – Csontó Lajos, Deim Balázs, Fodor János, Lois Viktor, Martin Henrik, Márkus Péter, Nagy Barbara, Pacsika Rudolf, Richter Sára, Szűcs Márk, Vincze Ottó – munkái láthatók november 30-ig.
A művésszel készült videointerjú megtekinthető a Ferenczy Múzeumi Centrum oldalain:
FaceBook/ferenczymuzeumicentrum
YouTube/FerenczyMuzeumiCentrum
Fotó: Deim Balázs
