Fiatalok, függetlenek, a K2 színház alapítói. A celldömölki Soltis Lajos Színházba szinte már hazajárnak. Két korábbi munkájuk után a színház felkérésére tavaly Szigligeti Ede Liliomfiját állították színpadra. Az előadás két budapesti vendégszereplés után most Szentendrén, március 1-én látható. Benkó Bencével és Fábián Péterrel beszélgettünk.
Általában klasszikusokat dolgoztok át színpadra. Szigligeti Ede Liliomfi c. műve – talán ezért is népszerű – jól alakítható. Úgy tűnik, a keretét adta a ti előadásotoknak. Valóban ennyire laza szövetű?
Fábián Péter: Kiindulópontnak tekintettük, Szigligeti Ede egy nagyon erős alapszituációt vázol fel benne, de ma már az eredeti szöveg használhatatlanul poros. A maga korában humoros lehetett, de mi is a nagyon eredeti alapötletet láttuk benne, amit szabadon alakíthattunk. A darab tele van jól használható helyzetekkel, jó mankó volt ahhoz, hogy a saját Liliomfinkon gondolkozhassunk.
Benkó Bence: Már korábban is dolgoztunk a Soltis Lajos Színházzal, amikor egy másik népszínművet, a Cigányt rendeztük meg. Most ők kerestek meg minket a Liliomfival. Mivel a korábbi előadás jó meló volt, örömmel rábólintottunk. Szigligeti Ede műve látlelet arról, milyen volt a saját korában a színház, milyen volt a vándorszínészek élete, de ezen túl ő se gondolt ennél mélyebbet, az alaptörténet igen egyszerű, leginkább a félreértések viszik előre a cselekményt. A legfontosabb az volt, hogy lássuk, mit tudunk kezdeni a darabbal, s hogy az eddigi Liliomfi előadásokhoz képest valami újat tudjunk hozzátenni.
Az előadásban Liliomfi megkérdezi, mit keresnek ők Celldömölkön. Ti hogy kerültetek oda? A függetleneknek nagyon nehéz a léte, ez is egy lehetőség, hogy különböző kőszínházakban dolgoztok?
B.B: Először egy mesedarabot csináltunk ott, s akkor azért mentünk, mert kíváncsiak voltunk a társulatra, a közös munkára. Kiderült, hogy amit ők kitaláltak Celldömölkön, az elképesztően irigylésre méltó állapot, hogy van egy saját színházuk és társulatuk, hogy szerelemből csinálják az egészet. Nagyon inspiratívnak találjuk a közeget, ezért mentünk vissza újra. Örömteli és megtisztelő, hogy velük dolgozhatunk, csodálatos társulat.
Más lehet ez a színház, mint a ti K2 Színházatok vagy a Mentőcsónak Egységetek. Milyen volt ez a közös munkátok?
F.P: Nagy rajongója vagyok a celldömölki színháznak, a játékkedv tartja össze az egészet. Nincsenek elkényeztetett helyzetben, de a színházért bármit megtesznek. Többségében nem profi színészek, érdekes átmenet a szó jó értelmében vett amatőr és profi társulat között. Nagyon sok színházi szakemberrel találkoznak, fogékonyak és nyitottak a legkülönbözőbb színházi nyelvekre, ami nagyon inspiráló.
Mert könnyebb itt a kísérletezés, nyitottabbak, mint a magukba bezáródó profi társulatok?
F.P: Ez nagyon nagy előnyük, lehet, hogy nem énekelnek olyan szépen, mint a profik, s olykor megbotlanak a színpadon, de fantasztikus a nyitottságuk és lelkesültségük, s hogy velük bármit meg lehet csinálni a színpadon. Folyamatosan ötletekkel bombáztak minket, amit kőszínházban ritkán tapasztal az ember. Celldömölkön például nincsenek egyeztetési problémáink, itt mindenki azért van, hogy játsszon, hogy a produkció létrejöjjön. Az élet egyik forrása, hogy van egy színház.
A ti Liliomfi előadásotok központi kérdése a színház, hogy hogyan lehet ma két lelkes fiatal színész-rendezőnek színházat csinálnia. Többször úgy éreztem, magatokat is beleírtátok az előadásba, a ti közérzetetekről is szól az.
B.B: Ez természetesen adja magát, amikor az előadásban ott van Szellemfi és Liliomfi. Arra nem gondoltunk, hogy azok konkrétan mi vagyunk, de amikor arról van szó, hogy az a két fiatal próbál valahogy színházat csinálni, nyilván mi saját magunkról is tudunk rajtuk keresztül beszélni, és minden más ehhez képest történik az előadásban. Az egész anyagban ez az egyetlen kapaszkodó, hogy ki is Liliomfi. Milyen az a társulat, amiben ők működnek. Próbáltunk ezzel a szállal foglalkozni, s mindent ennek rendelni alá.
Mindig izgalmas, hogy a különböző rendezésekben milyen Liliomfi és Szellemfi egymáshoz való viszonya. A ti előadásotokban mi jellemzi a kapcsolatukat, a barátságukat?
F.P: Mi Szellemfiből egy kívülről az egészre rátekintő rezonőr karaktert csináltunk, aki gondolkodásában kifinomultabb, mint Liliomfi, ugyanakkor az események szenvedélyes sodrása Liliomfinak köszönhető.
Liliomfi szélesen értelmezhető figura, nagyon tág rendezésre ad lehetőséget.
B.B: Nagyon formálható szerep, ami muszáj, hogy benne legyen, ami minden Liliomfiban közös, hogy a színházzal keres megoldást minden problémájára. Számára a színház szenvedélyes játék. Miközben Szellemfi reálisabban látja át a helyzeteket, a cselekményt Liliomfi viszi előre.
A játéktér a celldömölki kocsma, a meggazdagodás lehetőségével, mutyizással és szotyizással, amelyben hamar ráismerhetünk a mára. Operettország, ahol a díszletet képző ablakkeretek tükröt is mutatnak.
B.B: Az egyik legkomolyabb hezitálásunk az volt, hogy átrakjuk-e az előadást a mába. Ezen sokat gondolkodtunk, de végül ez tűnt a legizgalmasabbnak, hogy nem eltávolítjuk a dolgokat, hanem pofátlanul idehelyezzük, hogy ezek az alakok nagyon ismerősek legyenek a mai ember számára. Nem a direkt aktualizálás volt a fő szempont, hanem az, hogy egy fiatal színész ma Magyarországon hogyan boldogul. Így sokkal plasztikusabb. A kettősség, hogy bár ma játszódik, mutyiznak a celldömölki kocsmában, de ott van a Szigligeti féle romantikus hit is, hogy a színházzal mindent túl lehet élni, teszi izgalmassá az előadást.
Nagyon sok vendégszöveggel dolgoztatok, mi maradt Szigligetiből?
F.P: Szigligeti megsemmisült. Az egyik jelenetben Szellemfi az eredeti szövegkönyvből húz ki részeket, hogy az a mai korban már mondhatatlan. Próbáltunk a darabon belül is reflektálni arra, hogy milyen problémákba ütközik a színházcsináló, ha szembejön vele a Liliomfi. Az alapötletet megtartva újra- írtuk a szöveget. A színészek is sok ötletet hozzátettek, mi is hozzátettünk sok olyan ma közszájon forgó szöveget, ami minden emberben kelthet valamilyen érzést, indulatot, mosolyt.
Egy olyan figura van a rendezésetekben, aki furcsán billeg a múlt és a jelen között. Kamilla az egyetlen, aki korhű ruhában játszik, s ő képviseli szigligeti korát. Ő köti össze a két világot?
F.P: Mi őbenne azt láttuk, aki ott ragadt, aki ha eljönne megnézni ezt az előadást, ki lenne akadva, hogy nem úgy játsszuk, ahogy meg lett írva. Meghagytuk az eredeti szerepében őt, Kamilla a konzervatív, hagyománytisztelő, semmire sem nyitott figura, aki így folyamatosan ütközésbe kerül a többi szereplővel.
Az elmúlt években több színházban is bemutatták a Liliomfit, Kecskeméten, a Budaörsi Színházban, Miskolcon. Néztetek más előadásokat, vagy ilyenkor távol tarja magát ettől az ember?
F.P: Nekem az Örkény Liliomfija nagy szívem csücske volt, többször megnéztem, nagyon szórakoztató előadás volt. Könnyed volt az egész, Polgár Csaba Liliomfija zseniális volt. Féltem is, mielőtt elkezdtünk próbálni, hogy ennek az árnyékából nem lehet kilépni. Miután eldöntöttük, hogy hagyjuk az eredeti miliőt, onnantól nagy megkönnyebbülés volt, hogy nem lesz gyenge utánzata Mohácsiék előadásának, s sikerült megtalálni a saját utunkat ebben.
Egy éve volt a bemutató. Visszajártok, nézitek, változtattatok még rajta?
B.B: Nagyon ritkán jutunk el Celldömölkre, azok az ünnepek, amikor ők feljutnak Budapestre, vagy most majd Szentendrére. Megy a maga útján az előadás, amikor találkozunk, megpróbáljuk felfrissíteni az emlékezetüket, hogy ne az legyen, hogy megszokásból játsszák.
Milyen volt a Liliomfi budapesti vendégjátékának fogadtatása?
F.P: Nagyon bírták, nagyon értették. Rengeteg helyi, celldömölki utalás is van az előadásban, de ez sem akadályozta a befogadást. Nagyon vevők voltak a humorára, kicsit el is szállt az előadás, a színészek is megittasodtak tőle.
Szegeden lesz a következő bemutatótok, ahol a Mohácsi testvérek mellett, mint a másik „nagy párosról” írtak rólatok. Bár vannak külön útjaitok is, de alapvetően együtt dolgoztok. Örök páros?
B.B: Az iskolásoknak készült tantermi előadásainkat külön csináljuk, de ezen kívül egyszer fordult elő, hogy a Péter által írt Mecseki tigrist én rendeztem.
F.P: Nagyon más a hozzáállás, amikor külön dolgozunk. Persze, hiányzik a másik jelenléte, de a konfliktus is kevesebb. Sokkal jobban ki tudjuk élni a saját hülyeségeinket, mert nincs a másik, aki visszatartana. Előnyei és hátrányai is vannak a másik hiányának. Szabadabb vagy, de nincs, aki kontrolláljon.
B.B: Mi ilyenkor elég sokat cenzúrázzuk egymást. Egy színikritikus mondta nekünk, hogy mennyivel bátrabbak a tantermi előadásaink. Valahol itt van a kutya elásva. Amikor ketten dolgozunk, mindig megfontoltabb a munka, próbáljuk kordában tartani a másikat. Ettől lesz ez sajátos ügyünk, amit szeretünk, s jó így együtt dolgoznunk. De olykor felüdítő, hogy elguríthatjuk a pöttyöst.
Marton Éva
Szentendrei Tavaszi Fesztivál
- MÁRCIUS 1. – ÁPRILIS 7.
szentendreitavaszifesztival.hu
MÁRCIUS 1. VASÁRNAP 19:00
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár
(Pátriárka u. 7.)
Szigligeti–Fábián–Benkó–Horváth:
LILIOMFI
társadalmi vígjáték kis zenével
a Soltis Lajos Színház produkciója
Szilvai Tódor Teofil: Szivák-Tóth Viktor
Büdi Kamilla Imola: Ecsedi Erzsébet
Bárkai K. Mária: Boznánszky Anna
Szilvai „Liliomfi” Gyula: Pesti Arnold
Kolovratnik „Szellemfi” Róbert: Ivák Bence
Kányai Zsigmond Zsadány: Temesi Zsolt
Kányai Erzsébet Cintia: Nagy Zsuzsi
Kiss György Vendel: Piller Ádám
Schwartz Hanzi Adolf: Nagy Gábor
Schwartz Adolf Hanzi: Tóth Ákos
Erdész Vazul Endre: Szivák-Tóth Viktor
Rendező, dramaturg: FÁBIÁN PÉTER, BENKÓ BENCE
Zenészek: Gregorich Zsófia, Gregorich Domonkos, Horváth Nóra
Muzsika: Horváth Szabolcs
Látvány: Mucsi Balázs
Kivitelezők: Marton Miklós, Bruckner Roland, Csula Emil, Mucsi Balázs
Technikus: Bruckner Roland, Csula Emil
Belépőjegy: 3900 Ft
Teátrum támogatói jegy: 5000 Ft vagy 15 000 Ft
(Az előadások támogatói jeggyel is megtekinthetőek, amelyek online, a helyszínen és a Tourinform Irodában is megvásárolhatók. A támogatói jeggyel érkezők Teátrum-ajándékot kapnak.)
Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk! Az előadás hossza: 110 perc, szünet nélkül.
Az előadás létrehozásának fő támogatója az NKA
