Ugrás a tartalomhoz

A segítés ledönti a sztereotípiákat

Válsághelyzetben van, aki a csigaházába húzódik, más a barátainak önti ki a szívét, megint más megpróbál túlélni, és vannak olyanok, akik azt mondják, most teszünk valamit a közösségért. Szerencsére Szentendrén is sok ilyen ember van. Vannak, akik évek óta szolgálják a közt, mint a polgárőrök vagy az önkéntes tűzoltók, míg mások csak most csöppentek bele. Közülük mutatunk párat, akiket arról kérdeztünk, mi motiválja őket.

Silip Norbert „békeidőben” lökhárítókat javít. Szerencsére egy isteni sugallatnak köszönhetően rájött, hogy ha már az autóikat úgyis nála hagyják a megrendelők, akár fertőtleníthetné is azokat, miközben dolgozik rajtuk. Ezért vásárolt egy ózongenerátort, ami a vírusok, baktériumok, gombák ellen nyújt biztos megoldást, plusz a nem kívánt szagokat is megszünteti. Most viszont nem a klímákat tisztítja, hanem Szentendre városának egészségügyi intézményeit, vagy épp a hajléktalanszállót.

„Egy motoros csapat vezetője vagyok, és rólunk mindenki azt gondolja, hogy csibészek vagyunk, bandázunk. De ez nem így van, közülünk is sokan segítenek, így azt gondoltam, hogy ha már van egy ilyen generátorom, akkor miért ne használjam” – meséli Silip, aki az elmúlt napokban fertőtlenítette a hajléktalanszállót, a gondozási központ három helyiségét, a gyermekorvosi rendelő bizonyos részeit. Az ózonos tisztítás után csak egy alapos szellőztetés kell, és minden mással szemben hatalmas előnye, hogy olyan helyekre jut be, ahova más nem, gáz mivolta miatt. Silip nem csak helyben segít, a budakalászi egészségházat is fertőtlenítette, amely 2400 légköbméteres. Norbert felajánlása az is, hogy a közfeladatot ellátó szentendreiek (rendőrök, tűzoltók, mentőszolgálati dolgozók stb.) autóit ingyen fertőtleníti, szentendrei lakosoknak pedig fél áron, 2500 forintba kerül a szolgáltatás.

Kővári Attila, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt keretein belül az ebédkiszállításban vette ki a részét, ugyanis a gondozási központ munkatársainak segítségre van szüksége a megnövekedett rendelés miatt. A civilek mellett a polgárőrök és az önkéntes tűzoltók is segítik a munkát, bekapcsolódva a kiszállításba. „Meghirdettem helyben, hogy önkénteseket keresünk, 12 ember jelentkezett három nap alatt. Felmértük, ki mit szeretne csinálni, kaptak egy tájékoztatót, mit és hogy javasolt tenni, és mit nem. Én ideiglenesen elveszítettem a munkám, itthon ülnék egyébként. Cselekvő állampolgár vagyok, a Kutyapárt pedig amúgy is segít ilyen helyzetekben. Azért csinálom ezt, mert segíteni jó.

Kiss Gabriella iskolába jár és dolgozik egyszerre. „Régóta szerettem volna önkénteskedni, de eddig nem fért bele. Tanultam szociálpedagógiát, így nem áll messze tőlem ez a terület. Most viszont lett rá időm. A szüleim 200 kilométerre élnek tőlem, nekik nem tudok segíteni, de segítek másoknak.” Gabriella az ebédkihordásba kapcsolódott be. Tapasztalata szerint az idősek nagyon kedvesek, pozitívak. „Látszik, hogy hol jelent igazán segítséget az ebéd, vannak, akik nagyon kevés nyugdíjból élnek. Ha elkeveredtünk, segítettek, ha késtünk, megértőek voltak. Amikor hazaértem, majdnem elsírtam magam, mert olyan életeket láttam. Van, aki a demens férjét ápolja, ezért nem tud boltba menni, van, aki mozgásában korlátozott. Azt látom, fontos számukra az emberi szó, sokat jelent nekik egy ’hogy van’ kérdés is” – meséli Gabriella. Elmondása szerint sokan ügyes akasztókat fabrikáltak, hogy oda lehessen adni a dobozokat közeli érintkezés nélkül. „Mindenkinek kéne egy kis társadalmi felelősségvállalás, akinek van lehetősége, az keressen valamit, mert most van itt az ideje a segítésnek.”

Kulcsár Alexandra 1993-ban költözött Szentendrére. Ő otthonról segít, de nem akárhogy.

„Azt éreztem, hogy a járvány terjedéséről szóló hírek egyre több negatív gondolatot generálnak bennem, és ezt át akartam formálni. A cselekvés mindig segít ebben – gyerekkorom óta így működöm. Minden félelmemet így bontottam le eddig. Hiszek a ’gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan’ elvben.” Először csak ebédet rendelt egy egyedülálló, kisgyerekes egészségügyi dolgozóknak, aztán ehhez többen is csatlakoztak. Mostanra sikerült elérni, hogy a helyi mentősök két hónapig ebédet és vacsorát kapnak, köszönhetően néhány jószándékú szentendreinek. „Aztán olvastam, hogy Budaörsön 24 óra alatt összedobták a helyiek a mentőállomás ózongenerátorának árát. Utánanéztem, az mire jó, megkérdeztem a helyi mentőállomás vezetőjét, szükségünk lenne-e rá, és milyenre. Találtam egy megfelelőt, megvettem, és kiraktam a Szentendre blogol oldalra, hogy akinek van kedve, beszállhat. Így kezdődött az egész.” Azóta a gyermekorvosi rendelőket fertőtlenítették az önkéntesek, rengeteg tisztítószert, fertőtlenítőszert vittek ki a helyi egészségügyi és szociális intézményeknek. Gyűjtött laptopokra pénzt rászoruló családoknak, ennek kiosztásában a Családsegítő segített. Alexandra szerzett orvosi maszkokat is, 4-500 orvosi maszkot sikerült adni az időseknek és krónikus beteg gyerekeknek. „Nem tudom, hogyan történt, de egy mozgalom lett belőle. Rengeteg új embert ismertem meg, akik mind csillogó szemmel és lelkesen segítenek a közösségnek. Jó volt látni, hogy dőlnek meg sztereotípiák: senki se kérdezi, bal- vagy jobboldali vagy, a BMW-s srácok éppúgy segítenek, mint a bicajos polgárőrök, a jómódúak mint a kisnyugdíjasok. És mosolyognak az emberek, ha megköszönöd nekik, amit tesznek a városért, a többiekért.”

Valcz László néhány hete nyitotta meg gyrosozóját Leányfalun. Hiába a rossz időzítés, úgy döntött, nem lazsál, összefog barátaival (Kovács Zoltán, Ferenczi Attila, Sápi Viktória), és inkább a szentendrei mentőállomás dolgozóit támogatja meleg étellel. Emellett vásárolt maszkot, kesztyűt, amit az egészségügyi ellátóknak juttatott el. Amikor arról kérdezem, miért csinálja, nem sokat gondolkodik a válaszon. „ Ilyenkor kell összefogni, és ezzel talán kicsit jobbá tesszük a mentősök napját. De az sem baj, ha megkérdezzük a szomszédot, vagy idősebb rokont, hogy szüksége van-e a segítségre, kell-e neki valami. Mert ez nem kerül semmibe, csak időbe.” Lászlóhoz csatlakozott Sütő Dávid, a Christine étterem konyhafőnöke is, aki Balla Gergő segítségével takarította ki egy speciális fertőtlenítővel a gyerekorvosi rendelő várótermét és egy belső részét. „Ameddig a keretek engedik, addig segítek. Ez nem kérdés.”

További cikkeink a témában