Szeptember 5-én, pénteken délután A piros esernyő feliratú lufikkal telt meg a Barlang kertje. A színpadon felsorakoztak a sajtó munkatársai előtt a produkció megálmodói és a Kolibri Színház korábbi színészei, akik újra életre keltik a kedves mesefigurákat, köztük Pirkó cicát vagy éppen Teknős Tónit. Az előadást a Lepkegyűjtő Produkció állítja színpadra, producerei: Ferenczi Orsolya és Bereczki Zoltán. A rendező Vidovszky György. A sajtótájékoztatóra két legendás meglepetésvendég is érkezett az egykori rádiójáték szereplői közül: Hűvösvölgyi Ildikó és Máté Gábor, valamint aki felkarolta és befogadta Szentendrére a produkciót: Lőrinczy György, a Szentendrei Kulturális Központ és a Teátrum ügyvezető igazgatója. Ez az öt név garantálta az újságírók számára, hogy itt valami igazán különleges előadás készülődik.

„Ez a darab mentőövet jelentett számunkra”

Interjú Vidovszky György rendezővel

Azonnal elfogadta a felkérést a mesejáték rendezésére?

Ferenczi Orsolya és Bereczki Zoltán kerestek meg Lőkös Ildikó dramaturgon keresztül, hogy a Lepkegyűjtő Produkció A piros esernyő című rádiójátékból színpadi előadást tervez a Kolibri Színházból távozó színészekkel, művészekkel, aminek rendezésére engem kérnek fel. Nagyon örültem a lehetőségnek, ugyanis ez néhány héttel azután történt, hogy az igazgatóváltás miatt tömeges felmondás volt a színházban. Szinte mentőöv volt számunkra a felkérés, érzelmileg is sokat jelentett, hogy rövid időn belül újra együtt dolgozhatunk, és az a műhely, amiben addig gondolkodtunk, nem esik szét.  Másrészt természetesen minden felkérésnek örül az ember, különösen úgy, hogy rögtön kiderült, szabad kezet kapunk és valóban, a mi alkotói kreatív energiánkra kíváncsiak.

Bevallom, sajnos nem ismertem ezt a darabot. Érdekes, hogy nem vált olyan ismertté, mint például a Padlás. 

Igen, mert ezt nem játszották színházban. Illetve volt színházi, színpadi bemutatója egy-két vidéki városban, de valamiért rövid életűek lettek. Közben a rádiójáték változata viszont – ami a mai technikának megfelelően már a Youtube-on mindenki számára elérhető –megőrizte a népszerűségét. Mondhatjuk, hogy itt Szentendrén azért is lesz különleges az ősbemutató, mert színpadon, ilyen volumenben korábban soha nem láthatták a nézők ezt a darabot.

Miben lesz más?

A változtatás elsősorban műfaji különbséget jelent. Amíg a rádiójáték mindent hangban mesélt el, vagyis mindent ki kellett mondani, hogy a gyerekek, a hallgatók értsék, addig egy bábszínházi előadás a vizualitásra, az akciókra épít, ott nagyon sok mindent nem kell kimondani, ami csökkentette a szöveg mennyiségét. A bábszínházban eleve „szabály”, hogy a bábok nem sokat beszélnek. A másik változtatás, hogy frissítettünk a szövegen, mert azért mégiscsak eltelt negyven év, és ez a mese az akkori kortárs nyelvezetet, szlenget is használta, ami ennyi idő alatt elég sokat változott. A gyerekek számára úgy kell előadást létrehozni, hogy az az ő nyelvükön szólaljon meg.

Legendás volt már az akkori szereposztás is. A jelenlegi színészeket bemutatná?

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház volt színészei szerepelnek az előadásban. A művészek legtöbbje tizenéve dolgozott a színházban, de a gyerekszínház sajátossága az, hogy nagyon sokszor elmaszkírozva, a bábok mögé bújva jelennek meg a színészek, éppen ezért a népszerűségük, az ismertségük egészen más, mint egy prózai színésznek. Ők soha nem arra törekedtek, hogy a saját karrierjüket építgessék és a saját népszerűségüket növeljék, hanem arra, hogy jó színvonalon, fontos produkciókat adjanak elő a gyerekeknek. Bízom abban, hogy most ezzel az előadással kicsit kikerülnek abból a közegből, amit a Kolibri jelentett eddig. Egytől-egyig nagyon tehetségesek. A producereknek ez volt az egyik fő szempontja, hogy olyan színészekre bízzák az előadást, akik értenek a műfajhoz, tudják, hogy mi az a gyerekszínház és mi az a bábelőadás.

 

„Az érték megtalálja a helyét és megáll az időben”

Interjú Hűvösvölgyi Ildikó színűvésszel

Nagy öröm találkozni a művésznővel itt Szentendrén. Milyen emlékei vannak a városunkról? 

Volt itt egy kis nyaralónk, amit nagyon szerettünk, de a városnak a miliője és a Duna-part is fantasztikus. És nagy megtiszteltetés ért, amikor elnyertem Szentendre város díját 1982-ben, a Három a kislányban, Médi szerepéért. Két nyáron át játszottunk itt, az is csodálatos volt. Sok szép emlék fűz engem Szentendréhez, nagyon szeretek itt lenni. 

Hogyan érezte magát annak idején Pirkó cica szerepében? 

Fiatal színésznő koromban sok mesejátékban játszottam, gondoljunk akár a Süsüre, Csukás István Ágacskájára, a Hupikék törpikéknek a főcímdalát én énekeltem. Tulajdonképpen nekem akkor ez egy feladat volt a többi közül. Persze nagyon szerettem, nagyon kedves volt, de a legjobban a közös játékot élveztem a partnerekkel. Azt szokták mondani, hogy a naiva vagy a hősnő sosem olyan hálás szerep, mint egy karakteresebb, gonosz szerep, vagy éppen egy humoros udvari bolond. 

Izgalmas lehetett olyan kollégákkal együtt játszani mint például Máté Gábor, Esztergályos Cecília, Benedek Miklós, Csákányi Eszter és Rudolf Péter. 

Igen, és én majdnem mindenkivel találkoztam, mert a főszereplő kiscica mindenhová elment. Már akkor is szájtátva néztem, hogy micsoda színészek a kollégáim. Mert nagyon nehéz mindenféle eszköz, látvány nélkül csak hanggal eljátszani egy történetet, hogy mi történik, ki az illető, milyen állapotban van. Ők mind csodálatos színészek, és mertek játszani! Akkor, 1988-ban én még nem annyira mertem, de nem is ez volt a feladata a kis Pirkónak, hanem hogy bámuljon, örüljön, lelkesedjen, így az egész feladat nagyon színes volt. 

Mit gondol arról, hogy ezt a darabot ennyi év után feldolgozzák? 

Örültem neki, nálunk otthon azért időről-időre előkerült, otthon az unokáimmal meghallgattam. És rendeztem is a Táncművészeti Egyetemen. Hála Istennek ez is azt mutatja, hogy az érték mindig megtalálja a helyét és megáll az időben.

Hogy tetszett az unokáinak? 

Tetszett, de valahogy a mai kisgyerekek már valahol máshol tartanak, mint amikor mi voltunk ennyi idősek. Ezért is nagyon izgalmas, hogy bábelőadás formájában adják majd elő. Én mindig csodáltam a bábszínészeket, hogy micsoda kézügyesség, micsoda technika kell ahhoz, hogy ugyanazt bábbal érje el, amit egyébként én a teljes testemmel előadok. 

A mai napon (2025. szeptember 5. – szerk.) vette át az Aranydiplomáját a Színház és Filmművészeti Egyetemen, amihez szeretettel gratulálunk! Akkor ez a mai nap dupla ünnep? 

Igen, és visszaigazolás az embernek az ötvenéves diplomája és ez a majdnem negyvenéves sikerszéria is, hogy érdemes volt ezt a pályát választani. Az Urániában a főiskolások elénekelték a Hegedűs a háztetőn című musicalből a Hajnal, alkony című dalt, és az jutott az eszembe, hogy ők a hajnal, és mi vagyunk az alkony, akik az arany diplomát átvettük. És ez mind gyönyörű, de a kettő között, ami történt, az a lényeg! Ott is elmondtam, hogy azt kívánom nekik, hogy olyan sikerrel, örömmel és szeretettel éljék meg, ahogy én szerettem és mai napig szenvedélyesen szerettem a hivatásomat. Tehát ők a hajnal, most indulnak, mi pedig lealkonyodunk egy kicsit, de a kettő között van az élet.

 

Interjúk: Gergály Judith 

Fotók: Lepkegyűjtő Produkció