– A szentendrei pályafutása a MANK vezetésével indult, mi motiválta abban, hogy kulturális területre lépjen? 

– A végzettségem irodalom- és kultúratudomány, ez a legfőbb érdeklődési köröm is. A portfóliómban végül a képzőművészet lett a leghangsúlyosabb. A MANK-ot megelőző években az Emberi Erőforrások Minisztériumában dolgoztam, ahol átfogó képet kaptam a kultúra egészéről. Amikor lejárt Hóvári János mandátuma, én kaptam meg a MANK vezetését, és onnan indult a kaland, kifejezetten a képzőművészettel és a vizuális művészetekkel. 

– Milyen feladatai voltak a MANK-nál? 

– A legnagyobb kihívást nem a képzőművészet specialitása, vagy a vizuális művészetek külön világa okozta, hanem azok a menedzsment problémák, amelyek intézményi, működési nehézségeket, problémákat eredményeztek, és amelyeket ki kellett javítani. A MANK-nál a legizgalmasabb feladat az volt, hogy hogyan rendezzük össze egy egységes portfólióba azt a lehetőséget, amit akkor állami vagyonként biztosítottak a művészeknek. Azt hiszem, jól sikerült, egy népszerű, izgalmas, folyamatosan pulzáló kulturális intézményt hoztunk létre, és bízom abban, hogy hasonló eredményt érek el a múzeumainkban is.

– A TDM-ben tavaly a kinevezése után nem kevés feladattal szembesült, mind gazdasági, mind kulturális téren. 

– Egy rossz állapotban lévő társaságot kellett átvennünk, de most már kijelenthetjük, hogy sikerült rendezni a sorainkat, és most egy stabil, kiszámítható működéssel és naprakész adminisztrációval rendelkező intézményt vezetünk. Amiket bevezettünk, azzal nap mint nap, hétről-hétre találkozhattak a szentendreiek. A programkínálatot, az események elérhetőségét javítottuk, és bevezettük a Bükkös-patak parti piacon is a kulturális programokat. Sok kommunikációs változás történt, kiadványokat adtunk ki, delegációkat fogadtunk, képviseltük EU-s meghallgatáson a várost. Nagyon aktív év van mögöttünk, és a legnagyobb kihívás még előttünk van, mert az idei évben együtt szervezzük az Adventi Vásárt a Szentendrei Kulturális Központtal. 

– Mi motiválta abban, hogy pályázzon a Ferenczy Múzeum igazgatói posztjára? 

– A MANK-ban megszerzett tudást és tapasztalatot szeretném kamatoztatni. Az, hogy szentendrei képzőművészettel foglalkozó intézményt vezethettem, olyan pályaismeretet és kapcsolati hálót ad, ami nagyon egyedi, és ami itt szolgálja leginkább a közösség érdekeit.  Ez volt a legfőbb motiváció. A Ferenczy Múzeumi Centrum fantasztikus intézmény, és csodálatos lehetőség egy kulturális menedzsernek. Ezer ötletem volt eddig is a múzeumokkal kapcsolatban, és végtelenül boldog és büszke vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy ezeket az ötleteket, lépésről-lépésre, ha lassan is, de megvalósítsam. 

– Milyen változásokat tervez a jövőben a múzeumokban? 

– Nagyon fontos a szemléletbeli változás, szeretném, ha ez egy nyitott múzeumi hálózat lenne, mind a szentendrei közösség számára, mind a különböző társadalmi csoportok, vagy bármilyen nehézséggel élők számára. Nyitott lenne szellemiségében, abban a művészetszemléletben, amelyet bemutat. Szeretném, ha fizikailag is nyitott lenne, ennek az első lépése az, hogy a Ferenczy Múzeum bejáratát szélesre tárjuk, ha a kert megújítása is engedi. A múzeum tereit élettel töltjük meg.

– A kiállítások tekintetében mire számíthatunk? 

– Izgalmasabbnál-izgalmasabb ötleteket gyűjtöttek össze a kurátor kollégák. Az elmúlt években picit túlsúlyba került a képzőművészet, ami nem probléma, hiszen a festők városa vagyunk, mégis a múzeumot egyfajta kortárs galériaként láttatta, és ez nem helyes, mert közben nagyon fontos kutatómunka zajlik a múzeum falai között, aminek szintén helyet kell adni. Jövőre tervezünk régészeti kiállítást és bízunk benne, hogy a helytörténettel is tudunk foglalkozni. Új megközelítéssel az irodalmi gyűjteményünknek is lesz egy kifejezetten dedikált irodalmi kiállítása. Mind csoportos, mind pedig egyéni tárlatra teret fogunk engedni a szentendrei művészetnek. Mindezt pedig egy kiterjedt kommunikációs kampánnyal is kísérni fogjuk, hogy aki éppen nem a múzeumokban látható kiállító művészként, azzal írásban, szóban, videóban többet tudjanak találkozni, akár a szentendreiek, akár a máshonnan érkező művészetbarátok.

– Hogyan értékeli Szentendre jelenlegi programjait? 

– Nagyon elégedett vagyok a kulturális életünkkel, mert számtalan programot találunk, tulajdonképpen nagyon kevés dologért kell elindulni Budapestre. A mozink remekül működik, a színházi előadások legjavát a kapunkhoz szállítja a Teátrum. Azt gondolom, már az önmagáért beszél, hogy mennyi és milyen színvonalas tárlatot rendeznek évente és hány izgalmas program kapcsolódik ezekhez. Szerintem minden szentendrei elégedett lehet azzal a pulzálással, ami a kulturális életünket jellemzi. 

– Milyennek látja a jövőbeli együttműködést a Szentendrei Kulturális Központtal? 

– Egyedülálló lehetőséget kaptunk, és nagyon szerencsés konstelláció az, ami most segítheti a kulturális élet közös szervezését. Lőrinczy Györggyel szemléletben, intenzitásban, sokban hasonlítunk, így sok alapja van egy gördülékeny, együttműködésen alapuló közös munkának a jövőben. Az biztos, hogy azzal a szemléletbeli változással, ami már az elmúlt hónapokban megmutatkozott, sokkal hatékonyabban és az erőforrásainkat sokkal ügyesebben kihasználó módon tudunk odafordulni a projektjeinkhez. A mostani nehéz gazdasági körülmények között ez létfontosságú. Számomra is izgalmas és intellektuális kihívás, hogy hogyan szőjük össze a különböző kulturális szálakat a jövőben.

– Akkor a nagyobb kulturális intézmények összefonódása jelenti a jövőt Szentendrén? 

– Igen, legalábbis a nagyoknak az összehangolása. Azzal biztosan nem kell számolnunk, hogy egymásra szervezünk programokat, és ugyanazokért a látogatókért többen küzdünk, ezt kivezettük a rendszerből. Minden intézménynek és entitásnak megvan a saját kommunikációs felülete. A kihívás az, hogy ezeket hogyan tudjuk jól összevezetni. 

– Mit jelent Önnek Szentendre? 

– Itt élek, Szentendre választott otthonom, meghatározza az életemet, a kisfiam itt született. Ez az a hely, ahol a családunk végül megtalálta a helyét. Nagy felelősséget érzek azzal kapcsolatban, hogy a kisfiamnak mi marad addigra, mire ő önálló kultúrafogyasztóvá válik. Ez a valódi felelőssége egy kulturális térnek, hogy mi az, ami fenn tud maradni, mi az, amit tovább tudunk hagyományozni. Szentendrének nagyon izgalmas a helytörténete, izgalmas a művészeti élete, a kortárs képzőművészei is, de ami a számomra talán legizgalmasabb, az a szellemisége. Ez az a hely, ahol egymás mellett tudott és tud élni nemzetiségek sora, különböző vallással, különböző világnézetek itt szót tudnak érteni egymással. Ez a nyitottság, ez a befogadó képesség és békés egymás mellett élés nekem Szentendréből mindennél fontosabb. A személyes szabadság megélésének lehetősége az, amit tényleg szeretnék őrizni, elsősorban magamban, másodsorban pedig mindenben, amit csinálok, vagy amit szervezek. 

Gergály Judith

Fotó: Deim Balázs, Isza Ferenc