Ugrás a tartalomhoz

INTERJÚ

A harmónia mestere

Szakács Imre 1978 óta él Szentendrén, azóta rengeteget dolgozott a városért. Neki köszönhető, hogy a Szentendrei Régi Művésztelepet a kilencvenes években elkerülte a privatizációt. Nem szívesen beszél önmagáról, de most lapunkkal kivételt tett.

– Hogyan emlékszik a gyerekkorára, hogyan vált fontossá a festés, a rajzolás, ki inspirálta ebben? 

– A család a biztonságot, szeretetet és a hitet jelentette számomra. Megpróbálni a lehetetlent, hogy legalább a lehetségest elérjük, még akkor is, ha ez így leírva közhelynek tűnik. Gondtalan, kiegyensúlyozott gyermekkorom volt minden nehézség és hétköznapi gondok ellenére, mivel édesanyám megteremtette az otthon melegét, édesapám pedig a biztonságot. A festészettel is általa ismerkedhettem meg. Rendkívül sokoldalú ember volt, többek között festett, faragott is. Gyermekkorom óta örömforrás volt számomra a színes ceruzák, a festékkel való tevékenység. Szép lassan az életemmé vált a festészet. Édesanyám zenei őstehetség volt és gyönyörűen énekelt, ezért a zene világa is közel állt hozzám, tizenhat éves koromig klasszikus gitárt tanultam. Az azonban egy pillanatig sem volt kérdés, hogy melyik úton induljak el.

– Ifjúkori éveiben kijutott külföldre is. Mit adott ez önnek? És miért tért vissza, mikor a legtöbben disszidáltak?

– Igen, viszonylag sokat jártam, járok külföldön, hogy ez mit adott nekem, az egy külön beszélgetés témája lehetne. Soha nem égettem föl magam mögött hidakat, ezért az ismételt visszatérések természetesek voltak. Magyar vagyok, ez a hazám.

– Hogyan került a Régi Szentendrei Művésztelepre? 

 – A Szentendrei Régi Művésztelepen megüresedett műterem megpályázására Hegyi György, idős kollégám beszélt rá. A mai napig boldog vagyok, hogy hallgattam rá és beadtam a pályázatot. Annál is inkább, mert így egy alapító tag, Bánovszky Miklós műtermét kaptam meg, aki százéves korában hagyott itt minket, és akihez szoros barátság fűzött. Sokat jelentett ez nekem. A mai napig kijárok a sírjához.

– 1996-ban, amikor veszélybe került a művésztelep, hogyan sikerült megmenteni?

– A művésztelep megmentésének történetére egy nagyon hosszú beszélgetés sem lenne elegendő. A tény az, hogy a megmaradás a Szentendrei Régi Művésztelep Kulturális Egyesületnek köszönhető, melynek huszonkét évig elnöke voltam. Erről az időről, egyben a művésztelep alapításának kilencvenedik évfordulójára készült egy kiadvány, melyben sok dokumentum található ezekről az évekről. A küzdelemben nagyon sokan álltak mellénk és segítettek, utólag is köszönet érte, mert a művésztelep teljes felújítása, amit mi kezdtünk el – például az új galéria elkészülése – azóta befejeződött, és ma is működik.

– A régi szentendrei festők közül ki az, aki különösen inspirálta?

– A művészettörténészek közül sokan írták rólam, hogy az útját egyedül járó magányos farkas vagyok. Ebből egyenesen következik, nem csapódtam semmilyen társasághoz, művészeti csoporthoz. Sokan, sokféleképpen hatottak rám az alapítók közül is, talán ezért született meg a „Tisztelet az alapítóknak” című sorozatom is. Külön egyet kiemelni a szentendrei festők közül azonban nem tudnék.

–  Nagyon jól ismeri és szoros kapcsolatba került az európai művésztelepekkel. Melyik hatott önre leginkább és hogyan jelenik ez meg a művészetében?

Életfa

– Ez egy igazán kedves téma számomra. A művésztelep megmentése kapcsán kerestem nemzetközi támogatást is, és így született meg a gondolat, hogy felvételt kérünk az Európai Művésztelepek Szövetségébe, mely Európa legnagyobb ilyen szervezete. 2004-ben még az uniós csatlakozásunk előtt meg is kaptuk, később bekerültem a szervezet vezetőségébe, majd tizenhárom évig alelnöke is voltam. Többek között ezért is ismerhettem meg Európa legjelentősebb történelmi művésztelepeit. A művésztelepek hatása rendkívüli volt számomra. Szentendréről már beszéltünk. Ez a művésztelep valójában második otthonommá vált, és minden nap új energiával töltött fel. Fontossági sorrendet nem tudnék felállítani a telepeket illetően, ezért vegyük öket ABC szerint, természetesen a teljesség igénye nélkül. A németországi Ahrenshoop azért jelentős, mert ott mutattam be a Szentendrei Régi Művésztelepet az Európai Művésztelepek Szövetségének éves közgyűlésén azzal a céllal, hogy írásban is beadjam a felvételi kérelmünket ebbe a fontos szövetségbe. Ezért a művésztelepek sorában Ahrenshoop nagyon megkülönböztetett hely. A festők számára ez egy varázslatos északi táj, egy csodálatos félsziget a Balti tengerben. A norvégiai Balestrand azért fontos számomra, mert mindig nagyon vonzódtam északra. Az a tisztaság, azok a fények olyan kivételes élményt nyújtanak, amit szerettem volna személyesen is megélni. Amikor Svédországban rendeztük meg a szövetség éves közgyűlését, úgy gondoltam, hogy innen már nincs messze Balestrand. Ez a település szintén tagja a szövetségnek, melynek vezetőjét és a város polgármesterét is ismertem. Egy kollégával elmentünk Oslóba és onnan tovább északra. Mesébe illő utazás volt, míg elérkeztünk erre a csodálatos helyre, Norvégia legnagyobb fjordjához, amely a világörökség része. A festők ráéreztek arra, hol érdemes letelepedni. Balestrand renkívül megfogott, nagyon sokat dolgoztam ott. A francia Barbizonról köztudott, hogy a művésztelepek bölcsője, hatása megkérdőjelezhetetlen az európai művészetre. Mindig is a festők álma volt ide eljutni. Olyan neveket említhetnék, mint Paál László, Munkácsy Mihály, de most inkább szentendrei alapítókra hivatkozom, közülük is sokan megfordultak ott. Amikor Jeges Ernő Onódi Bélával ráfordult a Párizsból Barbizonba vezető útra, letérdeltek, és megcsókolták a földet – írta Onódi Béla visszaemlékezéseiben. Ezt jelentette és jelenti Barbizon. A sort természetesen lehetne még folytatni Murnauval, de mindenekelőtt Nagybányával.

– A képein gyakran feltűnik az életfa, a (csoda)madár motívuma egyfajta álomszerű köntösben. Mi az, amit keres ezekben a képekben, vagy mi az, amit láttatni, vagy inkább éreztetni, sejtetni szeretne?

Angyal a művésztelep fölött

– A fa ábrázolása szimbólumként és a valóságban is nagyon fontos számomra. A régi művésztelep kertjében, volt két óriás platán, melyeket igen sok variációban megfestettem, “mint Filemon és Baucis. A fát nagyon sokféleképpen értelmezhetjük a gyökértől a lombkoronáig. Sok üzenetet hordoznak az égigérő fák. A szolnoki művésztelepen rendezték meg a “Szárik világa” című kiállításomat 2015-ben. Ezen a kiállításon a fa lényegében életfa. A fa középpontjában akár egy ér, egy szalag, vagy egy fénysugár látható, mely a földtől az égig vezető utat szimbolizálja. Ezt a témát számtalanszor megfestettem. A madarak a fáktól elválaszthatatlanok, a madárvilág egy különös álomvilág. Ezt szimbólumként már a kezdetektől fogva használom, és szorosan kapcsolódik a tizennyolc részből álló “Életfa” című sorozatomhoz is.

 – Még a sötét hangulatú képeiből is egyfajta harmóniára törekvés árad. Ez a harmóniára törekvés az ars poeticájának a lényege?

– Az elmúlt esztendőben nyílt meg “Ha megdobnak kővel…” című kiállításom Budapesten a Párbeszéd Házában (a kiállításról egy rövid film is készült, mely a honlapomon is megtalálható). Mondhatnám, mindig szerettem volna, és szeretném az életfilozófiámmá tenni és megtartani azt, amit “Ha megdobnak kővel…” című képemen megfestettem. Az életben azt hiszem, mindenkit bántottak, megdobtak, valószínű nem jóindulatból, de hogy erre hogyan válaszolunk, ez a lényeg. A festmény erről szól. Vallom én is a mondást, a festészet nem más, mint néma költészet, ezért nehéz erről beszélnem, de a festményből minden kiolvasható. 

– Mi foglalkoztatja mostanában, milyen titkokat és sejtelmeket kell még megfejteni?

– Nagyon sok tervem van még. Nemrég nyílt meg a Magyar Tudományos Akadémia Kodály- és Vörösmaty-termében egy kiállításom, amely január 20-ig tekinthető meg. Két másik nagyon fontos kiállításra is készülök, egyik Budapesten, a másik Németországban lesz, ha az égiek is úgy akarják. A kérdés második felére pedig annyit tudnék válaszolni, hogy a véges emberi elmével hogyan fejthetnénk meg a végtelen titkait. Erre soha nem élt bennem vágy.

R.L.

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. december 6-ai lapszámában jelent meg.

Fotó: Szakács Imre saját fotói

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Advent a színházban című bejegyzéshez

Advent a színházban

A hangulatos vásár és az adventi gyertyagyújtások mellett színvonalas koncertekre és színházi bemutatókra is számíthatunk.

Kiemelt kép a Vajda Lajos motívumainak nyomában című bejegyzéshez

Vajda Lajos motívumainak nyomában

A Ferenczy Múzeumi Centrum Vajda Szentendréje című kiállítása a művész egy-egy alkotását kapcsolja össze Szentendre ikonikus részleteivel