„A Festők Városa” – Szentendre fő identitásjelzője ez, évtizedek óta tábla is hirdeti a főút mellett. De mi a szlogen mögötti valóság? A meglévő múzeumi struktúrán kívül hol találkozik az itt élő művész a saját közönségével; rátalál-e egy idetévedő turista? A művészeti ág néhány szereplőjével beszélgettünk.

„A külső szemlélők szerint ma már nincs ilyen korona a fejünkön – szembesít rögtön a valósággal a Lakástárlat egyik alapítója, Musza Györgyi. – Én is azt gondolom, hogy a „festők városa” titulus mostanra inkább a Régi Művésztelep alapítói előtti tisztelgés. Sokan kérdezik persze, hogy hol van az a sok művész, merre találják őket – de hát ez nem egy rezervátum, ahova bejön a látogató művészt nézni!” – teszi hozzá nevetve.

„Ennek a nosztalgiának azért van alapja” – teszi hozzá a Lakástárlat művészeti menedzsere. Sulyok Györgyi régi nyarakat idéz fel, amikor hétvégenként a Templomdombon vagy a Duna-parton festők, szobrászok alkottak a korzózók között – „óriási élmény volt gyerekként bámészkodni köztük. De lássuk be, a festők tényleg nem zsiráfok vagy orrszarvúak; az alkotófolyamat nem igazán nyilvános tevékenység, még a művésztelepen sincs így.”

„Ha a kifejezést úgy kell érteni, hogy itt él és dolgozik egy fiatal művészgeneráció, a szlogen sajnos akkor sem igaz” – pontosít tovább Musza Györgyi. „A legifjabbak jelenleg az ötvenesek, utána síri csend, pedig számos fiatal itt nevelődik ki, gondoljunk csak a művészcsaládokra. De aztán elmennek, többek között azért, mert sem a műtermet, sem a lakhatásukat nem tudják finanszírozni.

Sulyok Györgyi azt is az okok közé sorolja, hogy alig akad bemutatkozási lehetőség számukra – „a szentendrei múzeumoknak nem feltétlenül feladatuk a pályakezdők bemutatása, ezen kívül pedig csak egy-két galéria működik a városban, ők azonban nem ezzel foglalkoznak” – állítja. „Az lenne az ideális, ha sok-sok galéria működne, együttműködve, egymást erősítve, ahogy erre számos példa van külföldön. De ilyen bérleti díj és rezsiárak mellett ki az, aki kockáztatni tud?”

A Lakástárlat sem klasszikus galériaként működik, de számos lehetőséget próbál teremteni arra, hogy a helyi művészeket minél nagyobb közönséghez „eljuttassa”. A tárlatokon kívül nyári táborokat, kiállításokat, találkozókat, külföldi bemutatkozásokat szervez – utóbbira friss példa Farkas Zsófia üvegművész tárlata a Prágai Magyar Intézetben. A szervezők bíznak abban, hogy a prágai bemutatkozás után más európai városok magyar intézeteibe is el tudják majd juttatni a szentendrei képzőművészet értékeit.

„Művészeti menedzserként is ez a dolgom – mondja Sulyok Györgyi –, hiszen a művésznek nem feladata, hogy saját magát menedzselje.”

„A fiatalok persze ezt már jobban tudják – vág közbe Musza Gyöngyi – Krizbai Gergely, Krizbót Szentendrén mindenki ismeri, a budapesti Szőke Lilit pedig nagyon szeretnénk bemutatni az itteni közönségnek, ők igazán jól tudják magukat képviselni.”

Sulyok Györgyi szerint segíteni kell a fiatalabb generációt, „tudva, hogy mit és hogyan szeretnének, legyen szó a kiállítótér kiválasztásáról, a kommunikációról, a művek szállításáról, az értékesítésről. Ez egyfajta küldetés is, amit az ember nem munkaként fog fel, hanem elhivatottságból teszi a dolgát. És ne felejtsük el, fontos a nevelő, a kortárs művészetet értő és szerető közönség megteremtése is – ebben szerintem erős a Lakástárlat.”

A Lakástárlat működését elsősorban céges és egyéni támogatók biztosítják. A városvezetés a Művésztea című programukat támogatja, melynek keretében rendszeresen kortárs szentendrei festők műveivel díszítik fel a Polgármesteri Hivatal helyiségeit. „Nem tudják kellőképpen kiaknázni a város művészeti életében rejlő lehetőségeket” – jegyzi meg lakonikusan Musza Györgyi. Pedig a Lakástárlat alapítói a támogató összefogásban hisznek, legyen szó a városról, a Ferenczy Múzeumról, az Új Műhely Galériáról vagy akár a szentendrei Tourinformról.

A helyi művészeket a hétköznapokba becsempésző kis „kalóztárlatokkal” a város számos kávézójában, éttermében is találkozhatunk – rendszeresek a kiállítások például a Folt kávézóban, a Művész étteremben, vagy éppen a Dorothea Bisztróban. De hogy egy művész kiüljön az alkotásaival a Duna-partra vagy a Fő térre – mint ahogy a Múzeumok Éjszakáján Bihon Győző és Gulyás Andrea tették – ma már ritkán történik meg.

Pedig a közvetlen találkozásra művész és közönsége között ma is lenne igény. Sikeres akció a legendás Szentendrei Szabadtéri Tárlat újragondolása a Bükkös-patak partján, lehetne több belőle. Az eredeti tárlatot ef Zámbó István és feLugossy László hívta életre 1968-ban a Templomdomb falánál, mely a Vajda Lajos Stúdió megszületésének előképe is egyben – a VLS ma is működik, de már korántsem olyan aktivitással, mint 50 évvel ezelőtt.

 

A FESTŐK VÁROSA CSAK EGY SZLOGEN

De egyáltalán: akar-e találkozni a művész a közönségével a kiállításokon kívül? Mit gondol az itt alkotó az őt körülvevő városról, a „festők városa” közönségéről, kulturális intézményeiről és mindenkori vezetésének kötelezettégeiről?

A Vajda Lajos Stúdió hűvös pinceműhelyében keressük a választ a szentendrei művészet képviselőivel köztük néhány ikonikus alkotóval. A találkozóra eljött Baksai József, Aknay János, Bereznai Péter, Nagy Barbara és Margit Szabolcs.

„45 éven át tanítottam eddig, tapasztalatból mondom, hogy a profi oktatáson kívül nagyon nagy szükség van a művészeti ágak megismertetésére, hogy az terápiaszerűen segíthessen az egyes embernek” – reagál elsőként Baksai József. – „Szakkörökre, iskolán kívüli foglalkozásokra, „szabadegyetemre” gondolok, ilyenek szerencsére ma is működnek – az alkotást közelebbről megismerőkből válik később kiállításra járó, a kortárs művészetet értő közönség. Profi gyűjtő- és érdeklődő réteg mindig lesz, de az ún. „amatőr” kíváncsiságot is nagyon meg kell becsülni. Én ebben a kapcsolatépítésben hiszek. 

„Én három évig tanítottam a zeneiskolában, akkor hoztuk létre a festő-grafika szakot, mentünk a gyerekekkel különböző kiállításokra, nagyon élvezték, szerették” – meséli saját példáját Nagy Barbara. – „A gyerekek értik a kortársat, csak legyen tanár, aki elviszi őket!”

Mint laikus újságíró megjegyzem, hogy bár kétségtelen, hogy ez is egyfajta kapcsolódás művész és közönsége között, de régen látványosabb akciók zajlottak. Aki a városba látogatott, kikerülni sem tudott egy-egy megmozdulást, eseményt…

„Igen, évtizedekig működött például egy összművészeti fesztivál, zenészek, táncosok, filmesek együtt – hatalmas érdeklődés és lelkesedés övezte őket – válaszol Baksai József. – Aztán megszűnt az anyagi támogatás, nem rendeztek több fesztivált, pedig milyen jó lenne hasonló esemény most is.”

„Azért nem minden a pénzen múlik, bár ma divat ennek hiányára hivatkozni – szól közbe Aknay János. Lehet nagy és reprezentatív eseményeket csinálni sok pénzből, amik ugyanakkor nem színvonalasak, művészileg nincs súlyuk, gyakran irányítottak és silányak. De ennél nagyobb a baj! Úgy érzem, hogy a város és lakói eltávolodtak attól a szellemiségtől, ami sokáig egyedivé tette Szentendrét. Ilyen értelemben kiürült a város, csak egy szűk közönsége maradt az művészeti eseményeknek. Az itt élők már nem ismerik a városukat, a művészekeit. Kritikus, a műfajt lefitymáló hangok régen is voltak, ma is vannak – most épp Deim Pál új köztéri szobra körül megy a vita –, de nem erről beszélek. Sok minden devalválódott, és nemcsak a közízlésben, hanem a szakmán belül is. Hogy mást ne mondjak, ízléstelennek és felháborítónak tartom, hogy most a Barcsay-kiállítást a Kmetty Múzeumban rendezték meg – erre nincs elfogadható magyarázat.”

Nagy Barbara szerint az is befolyásolja a közízlést, hogy egy város vezetése miként reagál a saját művészeire. Nagyon árulkodó jel, ahogy nem törődnek a művésztelepekkel, hagyják lepusztulni azokat. [A régi művésztelep állami tulajdon – a szerk.]

„A Vajda Lajos Stúdió műemlékvédelmi épülete is esik szét – egészíti ki Aknay János. – A dolgokhoz való viszonyulás hogyanja, a stílus, a hozzáértés, a városról való tudás hiánya vagy megléte a döntéshozók esetében egyfajta minőséget is megad – ebben nagyon rosszak a tapasztalataim.”

„Szóval az, hogy Szentendre „a festők városa”, csupán csak egy szlogen” – összegez Barbara.

De vajon mit várnának az itt élő alkotók a város vezetésétől vagy kulturális intézményeitől a munkájuk támogatása érdekében?

„Várni lehet bármit, de ha mi magunk nem szervezzük meg, akkor nem nagyon történik semmi” – reagál ismét elsőként a felvetésemre Baksai József.

„A Vajda Stúdió például abszolút csak önmagára számíthat. A városi támogatás kimerül abban, hogy ezt a pincét megkaptuk. Ezen kívül semmi – veszi át a szót Margit Szabolcs. – Úgy látom, hogy csak az intézményi szint tud működni valamennyire, például a Skanzen, ahol volt erőforrás és infrastruktúra János [Aknay János – a szerk.] kiállítására, prospektusra. De ilyen a Ferenczy Múzeum is, bár ott már hiányolom az évtizedekig sikeres Szentendrei- és Pest Megyei Tárlatok megszervezését, ahol anno évről-évre be tudtak mutatkozni a kortárs és kezdő képzőművészek. Vagy a kollektív tárlatokat, ahol időről-időre megjelenhettek a város művészeinek új munkái.”

„A Malom is hasonló kezdeményezésnek indult, és látjuk, mára hogy hullt szét – fűzi tovább a gondolatokat Baksai József, majd az addig csendben figyelő Bereznai Péter is bekapcsolódik a beszélgetésbe, és azt mondja, szerinte a fordulat akkor történt, amikor a város úgy döntött, hogy összevonja a kulturális intézményeket. „Addig a pillanatig a Malom – egy kuratóriummal az élén – önállóan működött, mindent mi művészek szerveztünk. De így járt a Szentendrei Grafikai Műhely is. Minden, amit évtizedeken keresztül nagy lelkesedéssel csináltunk, az 1-2 év alatt tönkrement. Ki kell mondani: nagyon rossz minőségű szellemi kapacitású vezetés irányítja már hosszú ideje a várost.  Az intézményvezetők is képtelenek felnőni odáig, hogy egyáltalán tudomásul vegyék, hogy hol élnek. Akkor, amikor a város nem érzi magára nézve kötelezőnek, hogy tudja, ki volt egy Deim Pál, ki volt egy Barcsay Jenő, akkor nem tudunk miről beszélni. Vége.”

Bereznai Péter is osztja azt a véleményt, hogy nem lehet mindent a pénzhiánnyal indokolni. Példát is mond: „annak idején, ha nem kaptunk pénzt javításra, akkor szereztünk rá máshonnan, vagy mi magunk álltunk neki a munkának. Gyakran megesett, hogy saját alkotással fizettük ki a vállalkozót, mert a Vajda Stúdiónak volt ázsiója egy vállalkozó szemében is. Persze ma már nem így működik a világ. A kisvárosi lét előnye volt, hogy mindenki ismerte egymást, körülbelül 15 ezren élhettek itt. A kérdés az, hogy ma van-e még vállalkozó, aki elfogadna egy művet a munkája fizetségeként.”

„Nincsen olyan galériarendszer, ami a szentendrei művészekkel foglalkozna” – vet fel egy másik problémát Nagy Barbara, Aknay János pedig azt a fajta kommunikációs támogatást hiányolja, amit a város biztosíthatna művészei menedzselésére. Baksai József a Ferenczy Múzeumtól vár el nagyobb nyitottságot a helyi kortárs művészet iránt, Margit Szabolcs a kollektív kiállítások újjáéledését szeretné látni az FMC-ben – az IKON kiállítótere (a régi Szentendrei Képtár) ilyen lehetne, de ott egyelőre egyéni kiállítások szerepelnek, vagy a MűvészetMalom, ahol e tárlatok korábban is szerepeltek.

Beszélgetésünk utolsó nagy témája az utánpótlás kérdése. A Vajda Lajos Stúdió legfiatalabb tagja jelenleg Deim Balázs, aki a 30-as korosztályt képviseli.

Margit Szabolcs nem lát jönni 30 év alatti, képzőművészettel foglalkozó generációt. „Pár évvel ezelőtt szerveztünk egy kiállítást frissen végzett képzősöknek, közülük egy volt szentendrei, de már ő is Budapesten él. A fiatal tehetségek a fővárosban maradnak, de leginkább külföldre mennek” – mondja, s Nagy Barbara ezt csak megerősíteni tudja, a tapasztalata szerint manapság a Képzőművészeti Egyetemre is sokkal könnyebb bekerülni, mert sok fiatal eleve külföldön kezdi az egyetemi tanulmányait. 

Bereznai Péter szerint alapvető félreértés az, hogy az idősebbeknek kellene megoldaniuk a fiatalok problémáját. Állítását indokolva azt mondja, „a mi indulásunkkor nagyon sokat jelentett az a szellemi támogatás, amit Barcsay mestertől vagy Deim Palitól kaptunk, de soha nem szóltak bele, hogy mit akarjunk, mit csináljunk”.

Nagy Barbara erre válaszul saját példát hoz: „nekem nagyon sokat jelentett, hogy még a képző előtt Vajdás voltam, és vihettem a munkáimat Vincze Ottóhoz, Deim Pali bácsihoz, és a többiekhez…”.

A beszélgetés végéhez közeledve Bereznai Péter azt mondja, megkerülhetetlen, hogy végre kimondjuk és felvállaljuk, hogy mi az érték és mi nem – szemben azzal az állásponttal, miszerint azt kell nyújtani, amit az ún. tömegigény megkíván. „Folyton azzal jönnek, hogy ki kell szolgálni a turizmust, vagyis olyan szintre kell lehozni a művészetet, hogy csak eladható legyen. Ez egyszerűen nem igaz, hazugság.  Akkor lesz itt ismét ázsiója a művészetnek, ha az egyben a minőséget jelenti.” 

Többekben felmerül, hogy többet kellene beszélgetni ezekről a problémákról, de a végszó Bereznai Péteré: „Mi meg addig is reménykedünk, hogy egyszer végre lesz egy olyan városvezetés, amelyik felnő ehhez a városhoz.”

A témában megkerestük a város képzőművészetekért felelős intézményeit is, így a Ferenczy Múzeumi Centrumot, a MANK-ot, valamint Lang Andrást, a Kulturális és Civil Bizottság elnökét is. Arra kerestük a választ, hogy a saját feladat- és hatáskörük adta keretek közt, mit tudnak tenni Szentendre művészei jelenlétének és ismertségének erősítéséért.

 

„FESTŐK VÁROSA” – AHOGY A VÁROSVEZETÉS LÁTJA

Mit tehet egy gazdag művészeti hagyományokkal rendelkező város vezetése a kortárs művészet támogatása érdekében? – erre kértünk választ Lang Andrástól, az önkormányzat kulturális bizottságának vezetőjétől.

Fontosnak tartja-e Szentendre vezetése a helyi képzőművészek és intézményeik ma is kiemelt jelentőségét, mint szentendrei sajátosságot?

Természetesen igen. A Ferenczy Múzeum és projektjeinek finanszírozásában való részvétel prioritás a városvezetés számára. Ezen felül támogatja és teret ad a különböző helyi művészeti kezdeményezéseknek.

Milyen konkrét eszközei vannak a város vezetésének a képzőművészet, az itt élő művészek munkájának támogatására? Tud-e kézzelfogható segítséget nyújtani e művészeti csoportoknak?

Amennyiben összeáll egy művészeti csoport és megkeresi a várost, próbáljuk segíteni őket terveik megvalósításában. Ilyen pozitív példa a patakparti „Szabadtéri Tárlat” segítése, a nemrég létrejött Fotós kör segítése, de a Ferenczy Múzeumban is több programban vesznek részt szentendrei művészek. Sajnos a város anyagi lehetőségei igen korlátozottak.

Lehetősége van-e a városnak a fiatalabb művészgeneráció itthon-tartására? Például lakhatási támogatással, kedvezményes bérleti díj felajánlásával… stb.?

Sajnos erre a városnak jelenleg nincsenek forrásai, a legtöbb, amit tehet, hogy folyamatosan bevonja fiatal művészeit a különböző projektjeibe.

Mi a város álláspontja a „festők városa” szlogenről, különösen a Brand stratégia fényében?

A Brand stratégia és az eddigi tapasztalatok alapján Szentendre különösen gazdag történelmi, művészeti, nemzetiségi, természeti sokszínűsége alapján nem jó irány egy bizonyos területet, mint „valaminek” a városát kijelölni, hiszen nagyon sok mindennek a városa Szentendre, és ha kiemelünk egy területet, háttérbe szorul a többi. Idézet a Brand stratégiából: „A sokszínűség keretrendszerbe helyezése és elérhetővé tétele adja a Szentendre brand és a városmarketing alapját. A város brandjének legfontosabb eleme az, hogy segít kapcsolódni a múlt értékeihez és elérhetővé teszi a jelen történéseit. Inspirálja az alkotni, fejlődni, a közösségért tenni szándékozókat. Segíti megélni, fenntartani és továbbadni a szentendrei identitást. Így válnak érthetővé azok az értékek, amelyekre büszkék vagyunk és a jövő nemzedékei büszkék lehetnek és így ismerheti meg az idelátogató a városban élők történetét, válhat részesévé a történetnek.” Vagyis a javasolt megközelítés, melyből – közös munka során – akár szlogen is születhet: „Szentendre – Élvezd és válj a részévé”

 

 

Kortárs szentendrei művészek a városi múzeumokban

Balogh László, Tzortzoglou Yorgos, Vincze Ottó, Hajdú László, Pacsika Rudolf, Bácsi Róbert László, Aknay Csaba, Deim Balázs, Csontó Lajos, Regős Benedek – szentendrei kortárs művészek, akiknek az elmúlt években önálló kiállítást rendezett a Ferenczy Múzeumi Centrum.

A Ferenczy Múzeumi Centrum tavaly nyílt, új kiállítóhelye, a PhotoLab elsősorban szentendrei fotóművészek bemutatását és népszerűsítését tűzte ki feladatául. A kiállítóhely kurátora, Kopin Katalin művészettörténész 2022-ben Bácsi Róbert László, Aknay Csaba és Kotchy Gábor (The Orbital Strangers Project), Deim Balázs, Csontó Lajos, 2023 elején Regős Benedek kiállítását rendezte meg a PhotoLab-ban.

Az IKON-kiállítások szintén Szentendréhez kötődő és helyi művészek kortárs alkotásait mutatják be. A tárlatokhoz kapcsolódva az FMC saját kiadású grafikai mappákat ad ki. 2021-ben a nemrég elhunyt szentendrei festőművész, Balogh László kiállítása nyílt meg elsőként az IKON-ban, és ugyancsak itt láthattuk Tzortzoglou Yorgos, Vincze Ottó és Hajdú László kiállítását. A kiállítóhely kurátora Muladi Brigitta.

Az utóbbi három évben a felújításra váró Barcsay Múzeum ad teret nyaranként az FMC művésztelep alkotóinak, köztük szentendrei művészeknek. A művésztelep résztvevői között volt Regős Benedek, Farkas Zsófia, Hugyecsek Balázs, Vincze Ottó, Csontó Lajos. A kortárs művészek a teljes ellátás mellett szakmai támogatást kapnak, illetve megismertetjük velük a város helytörténetét és művészeti életét. 

Sok év után, idén tavasszal, a Ferenczy Múzeumban nyílt gyűjteményes állandó kiállítás több mint hatvan kiállított műve a helyi művészeti örökséget, a szentendrei művészek munkáit mutatja be, a nagy elődök – Ámos Imre, Anna Margit, Bálint Endre, Balogh László, Bánáti Sverák József, Barcsay Jenő, Bartl József, Bornemissza Géza, Boromisza Tibor, Czimra Gyula, Czóbel Béla, Deim Pál, Deli Antal, Egyed László, Ferenczy Béni, Ferenczy Károly, Ferenczy Valér, Gálffy Lola, Heintz Henrik, Ilosvai Varga István, Jeges Ernő, Kmetty János, Korniss Dezső, Kósza Sipos László, Matyófalvi Gábor, Miháltz Pál, Modok Mária, Paizs Goebel Jenő, Perlrott Csaba Vilmos, Vajda Júlia, Vajda Lajos, Vaszkó Erzsébet – mellett a kortárs helyi művészek alkotásait: Aknay János, Anna Mark, Asszonyi Tamás, Ásztai Csaba, Bereznai Péter, Bukta Imre, Czakó Margit, Csontó Lajos, Deim Balázs, Farkas Ádám, feLugossy László, Haász István, Holdas György, Jávor Piroska, Keserü Ilona, Klimó Károly, Lois Viktor, Lukoviczky Endre, Szentirmai Zoltán, Vincze Ottó. Az évente megújuló állandó kiállításon évről-évre újabb kortárs szentendrei művészek munkáival találkozhat a közönség.

A múzeum fontosnak tartja, hogy az itt élők megismerjék a szentendrei művészetet. Ennek érdekében a helyi oktatási intézmények évek óta ingyenesen vehetnek részt a kiállításaikhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

Ismerje meg Ön is Szentendrét és az ide kötődő művészeket! A Ferenczy Múzeumi Centrum új bérletkonstrukciót állított össze a szentendreieknek, amivel a városi múzeumokat kedvezményesen látogathatják. 

Ferenczy Múzeumi Centrum

MANK és ÚjMűhely Galéria

A Petőfi Kulturális Ügynökség égisze alatt működő szentendrei MANK Galéria és ÚjMűhely Galéria nemcsak Szentendrén, de országosan is rendszeresen szervez olyan kortárs művészeti tárlatokat, amelyek keretében megjelenési lehetőséget biztosít a Régi és Új Művésztelepen dolgozó, valamint a városban és környékén élő további alkotóművészek számára. 2022-ben a két szentendrei galériánkban mindösszesen 17 tárlatot valósítottunk meg, és további 18 vidéki kiállítást nyitottunk meg más helyszíneken az együttműködő partnereinkkel közösen. Galériáinkban a rendkívül gazdag kiállítási programokon túl – melyek között évről-évre számos szentendrei művész önálló vagy épp csoportos tárlata is mindig helyet kap – számtalan egyéb kiegészítő eseménnyel is vártuk és várjuk idén is az érdeklődőket. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mind a szűkebb, mind pedig a szélesebb közönséggel legyen alkalmuk találkozni mindig az alkotóknak; így rendszeresen tartunk tárlatvezetéseket, művészetpedagógiai és kézműves foglalkozásokat vagy épp workshopokat és képzéseket. Legutóbb a Régi Művésztelep Alkotóinak éves tárlata keretében június elején a helyi iskoláknak meghirdetett ingyenes múzeumpedagógiai hetünkön 9 szentendrei iskolai osztály vett részt a foglalkozásainkon.

Külön hangsúlyt fektetünk a vidéki és külföldi kapcsolataink folyamatos építésére is. Az ennek köszönhetően létrejövő számos rendezvény megvalósítása során kifejezetten a szentendrei művészeknek kívánunk új tereket és lehetőségeket megnyitni. Ezért vagyunk ott minden évben az Art Marketen és a kapolcsi Művészetek Völgye Fesztiválon, és ezért szervezzük meg időről-időre újra a Nyitott Műtermek elnevezésű programunkat és a szentendrei kortárs művészeti vásárunkat. Utóbbi jelenleg is egy futó program és tárlat az ÚjMűhely Galériában, ami egészen nyár végéig elérhető, ezzel párhuzamosan pedig a Régi Művésztelep kiállító terében és kertjében jelenleg is egy-egy helyi szobrászművész alkotásai tekinthetőek meg. Nagy szeretettel várunk mindenkit ezeken a tárlatokon, vagyis Pistyur Imre Pistyur70 című ünnepi kiállításán, illetve Pokorny Attila Avartánc című tárlatán!

Petőfi Kulturális Ügynökség

Összeállította: Koltai Andrea és Gálfi Sarolta

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. július 5-ei lapszámában jelent meg.

Fotók: Deim Balázs

Kiemelt kép: Weszelits András