A Czóbel-Modok ház almáskertje
A festő házaspár szentendrei házáról és kertjéről számos feljegyzés, visszaemlékezés maradt fent. „Neki, az eleven művészettörténetnek módja volt rá, hogy a teleket Párizsban töltse, s évente rendezzen ott kiállítást” – írta Frank János művészettörténész Czóbel Béláról (1883-1976). A „legfranciább magyar festő” számára Szentendre és Párizs más és más miatt, de egyaránt fontos volt. Szentendrei kertjük és benne az almafák, az évről évre aggódva várt almatermés a művész életének szerves részévé vált: „Rengeteg almánk van még, úgy tápláléknak, mint csendéletnek. Cézanne is dúskálhatna” – írta Párizsba egyik barátjának. Féltett almafái metszését az ötvenes években több alkalommal a huszadik század nagy filozófus írója, Hamvas Béla értő kezeire bízta. Modok Mária (1896-1971) pedig „buzgón vagdalta, hámozta a legkülönbözőbb kerti termékeket, amikből meglepő leveket possajtott, különösen a „cidre”-nek nevezett furcsaság tett rám mély benyomást, nem-igen volt rokona a francia almabornak” – Szántó Piroska festőművész emlékei szerint. A Czóbel-Modok ház kertjét a hozzá fűződő kedves történetek mellett a festő házaspár több nagyértékű festménye is megőrizte az utókor számára.
Ismerve Ilosvai kert és növények iránti szenvedélyét, Modok Mária egy alkalommal Párizsból hazatérve itthon ismeretlen különleges muskátlikkal lepte meg a művészt.
Kocsis Imre japán kertre emlékeztető kertje
A haláláig a Szentendrei Új Művésztelepen élő Kocsis Imre (1940-1975) festő és grafikusművészt a kövek, a köves területek iránti vonzalma vezette oda, hogy építsen magának egy japán hangulatú kertet. Azért nem kifejezetten japán kertet, mert szerinte azok zárványok maradtak, ha idegen környezetbe kerültek, nem tudtak szervesülni az ottani vidékkel, környezettel. Ő viszont fontosnak tartotta, hogy az egzóták alá a Pilisből begyűjtött aljnövényzetet telepítsen. Ötlete oly annyira sikeres volt, hogy a szomszédos kertekben is elterjedtek maguktól ezek a vadon élő növények. Elérte azt, amit szeretett volna, kertje nem szakadt le a környezetéről. Nagyon tudatosan válogatta össze a környék vadnövényeit, kertje napos részére a füves rétek növényeit telepítette, az árnyékba az árnyékkedvelőket.
Kátai Mihály György mediterrán jellegű kertje
A Pismány déli oldalán fekvő meredek, akkor még vadrózsával és kökénnyel benőtt mediterrán jellegű kertjének kialakításához 1985-ben kezdett hozzá Kátai Mihály György (1935-2020) festőművész. Víz akkor még nem volt a telken. Teraszokat alakított ki, amik aztán az évek során mediterrán növények szimbiózisának adtak életteret. Télen is zöld kertjét cédrusok, ciprusok, tuják, borókafélék, örökzöld tölgyek, pálmafák, óriásjukkák, babérmeggy bokrok, télálló kaktuszok, gránátalma, kiwi, datolyaszilva népesítették be.
Kátai Mihályt kertje egy botanikai szenzációval is megajándékozta.Több mint harminc évvel ezelőtt kapott valakitől az Észak- és Közép Amerikában, Mexikóban, a Mojave-kősivatagban őshonos Agave Parryi magot. Cserépbe elültette és nevelgette. Amikor a nyolcvanas évek elején kiköltöztek Pismányba a szélsőséges időjárást jól tűrő növényt kiültette a kertjébe. Az Agave elfogadta új helyét, életben maradt, s szép csendesen hatvan cm átmérőjűvé növekedett. Majd évekkel ezelőtt júniusban három hét leforgása alatt méternél magasabb virágot növesztett. Dr. Velich István professzor, amikor tudomást szerzett a harmincéves növény első virágzásáról (hazai körülmények között!), azt mondta, hogy „ez a világ nyolcadik csodája”.
Pirk János és Remsey Ágnes vadregényes pismányi kertje
Pirk János (1903-1989) festőművész számára a kertjükben évről évre virágzó és megfestett Japonica-bokor, a pismányi kertek virágzó gyümölcsfái, a Kőhegy alatti piros-pipacsos, hajladozó kalászú búzamezők, az elárvult tengerik, a napraforgók kifogyhatatlan témát nyújtottak. „A földből áradó finom költészet az életem fenntartója” – fogalmazott az 1943-ban írt egyik levelében.
Felesége, Remsey Ágnes (1915-2010) iparművész, író még kislány korában kezdett el virágokat festeni édesanyja, Frey Vilma mellett, őt követve, tőle tanulva. Aztán a felnőtt élet küzdelmes évtizedei után idős korára adatott meg újra, hogy gyerekkori kedvtelésének hódoljon. Vagy a kertbe kiülve, vagy a szobában a vázába helyezett kerti virágait örökítette meg lehelet finom akvarell „virág portrékon”.
Az egy-egy művészhez köthető, saját kialakítású kertek mellett volt és még mindig van Szentendrének egy olyan híres kertje, amely évtizedeken keresztül a plenerező festők tucatjainak nyújtott kifogyhatatlan témát ártéri buja növényzetével, rezgőnyárfáival, óriás platánjaival. Ez a különleges hely nem más, mint az idén százéves Szentendrei Régi Művésztelep kertje. Számos archív fotó örökítette meg a kertben egyedül vagy csoportosan festőállványa mögött álló művészt, amint éppen vászonra szegezi ecsetével az őt megihlető látványt. Csupán néhány név a hosszú névsorból: Bánáti Sverák József, Paizs Goebel Jenő, Rozgonyi László, Bánovszky Miklós, Deli Antal, Gálffy Lola, Ilosvai Varga István, Tornyai János, Kmetty János, Miháltz Pál, Diener Dénes Rudolf.
Befejezésül álljon itt, igaz kicsit kakukktojásként, a legegyedibb „szentendrei kert”: Jávor Piroska festőművész kertje. A 2005-ben festett Kert ciklus eltér a plenerező szentendrei festők kert tematikájú műveitől, mert azok valóságos szentendrei kertek látványából születtek, s eltér a festőtársai által létesített valóságos kertektől is. Jávor Piroska viruló kertje – ahova behordta, beültette jókedve virágait, kedvenc vonalait és formáit, köröket, karikákat, pontokat és pöttyöket, kis és nagy háromszögeket, négyszögeket, személyes és egyetemes szimbólumokat, a madár röptét, a fa lombját – a művész legbelsőbb világát jeleníti meg. A festmények fehér hátterének köszönhetően mindent átjár a levegő, minden lebeg, szabad, üde és szellős. A Kert sorozat magával ragadó líraisága, könnyedsége, életigenlése, jókedvre-hangoló kisugárzása azt üzeni a nézőnek, hogy örömre születtünk.
Török Katalin
