A pénz ugyan nem boldogít, de jó, ha sok van belőle – hangzik a régi mondás. Az tény, hogy a pénz szabadságot biztosít, és olykor megkönnyíti a döntéseinket, de vajon mennyi szükséges belőle a valódi boldogsághoz? Horváth Judit pszichológussal, biblioterapeutával beszélgettünk.

A boldogság és a pénz összefüggéseit feltáró kutatások már az 1970-es évek elején elkezdődtek. A szakemberek akkor arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek nagy része nem a „jó-léte” miatt érzi magát igazán elégedettnek. Sokkal több örömöt nyújtanak a társas kapcsolatok, a szeretet és az elfogadás érzése. Ezek a kutatások ma is folynak és az eredmény mindig ugyanaz: életünk örömét nem a tömött pénztárca, a duzzadó bankszámla vagy a megszerzett ingatlan, újabb ruha, cipő vagy táska adja meg nekünk.

Mi lehet a kulcsa annak, hogy a fogyasztásunk során ne csak a jelenben éljünk?

„A pénz jó szolgáló, de zsarnok úr. Ha a pénzed nem a szolgád, akkor az urad lesz”. Ez a régi szállóige ma is éppoly igaz, mint több száz évvel ezelőtt. Mégis, a világon nagyon sok ember a pénz szolgája ahelyett, hogy az ura lenne. A pénz túl gyakran válik eszközből céllá, megszerzéséért ádáz harc, kíméletlen verseny folyik, s eközben tönkremegy az egészség, az idő megállíthatatlanul rohan, akárha egy vonatablakból néznénk saját életünket… Végre megvan a ház, a házak, az autók, a trendi nyaralások, nyaraló a Bahamákon, luxuscikkek sora. Csak egy-egy fasort vágnak ki, hogy lakóparkokat építsenek, csak elűzik az állatokat az élőhelyeikről, csak gyűlik örökéletű anyagokból a szeméthalom, csak épp pillanatragasztóval van a kézhez rögzítve a mobiltelefon, éppen csak egyre kevesebb és silányabb a kommunikáció. Hogy mi lehet a kulcsa annak, hogy ne így történjen? Én nem hiszek a nagy, mindent nyitó kulcsban. Nyilván nagyon fontos, hogy legyenek koncepciók, mentési tervek, de én inkább a saját kis kulcsokban hiszek, a személyes változtatásokban, a pénz mindenhatóságáról vallott hibás elvek átgondolásában, az ésszerű mértékben és abban, hogy a még sokáig megmaradó (ha megtartható) Földdel mindenki törődjön. A zengzetes, különféle érdekek mentén megfogalmazott üres szólamok, hatástalan kezdeményezések mit sem érnek. Világunk a jövőé is: át kell gondolnunk, hogy amit most tönkreteszünk, azzal a jövő generációknak nemcsak az értékrendjét, de életterét is összezúzzuk. A saját gyermekeinkét, egyszer majd megszülető unokáinkét is.

Mi lehet az egészséges viszony a pénzhez?

Van egy zseniális kifejezés, a homeosztázis, ami az adott szervezet viszonylagos külső-belső egyensúlyát jelenti. Ezt a kifejezést kölcsönöztem most a kérdésben lévő viszony érzékeltetésére. Semmiképpen nem szeretném azt mondani, nem fontos a pénz, hiszen valamennyien tudjuk, hogy ez butácska közhely. Akkor van baj, ha ez mindenek felett álló hatalommá válik, és az illető kényszeres megtakarítóvá, boltkórossá, folyamatos pénzteremtővé, pénzszóróvá, függővé, állandóan szorongó Harpagon-ná lesz. Vagyis: a kiegyensúlyozatlan, a státuszt csak pénzben mérő, a pénz miatt gyilkos szorongást érző vagy épp az állandó versengést preferáló, a pénzhez mániákusan kötődő személyiségek attitűdjén kellene változtatni, amelynek csírái sajnos sokszor már egész kisgyermek korban felbukkannak. S ez a néha már rögeszmévé változó függés a pénztől komoly hatással lehet az egészségre is, akár pszichoszomatikus betegségek formájában, akár a súlyos testi betegségek létrejöttében. Meg kellene próbálni lassítani, törekedve a belső egyensúlyra, hiszen csupán egy életünk van. Az újrajátszásra nincs lehetőség…

Milyen olvasnivalót ajánlana a témához kapcsolódóan?

Az alábbi nagyszerű művek arról (is) szólnak, hogy igenis létezik szeretet, gyengéd figyelem, boldogság akkor is, ha nem túl rózsásak a körülmények, ha olykor járhatatlannak tűnik is az út. A boldogság másutt, másként is meglelhető. Ilyen témákról szólnak az alábbi irodalmi alkotások: Dickens: Karácsonyi ének; Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg; Jókai Mór: Az arany ember; Petőfi Sándor: János vitéz; Balzac: Goriot apó; Móricz Zsigmond: Hét krajcár; Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője; Mark Twain: Az egymillió fontos bankjegy; Emily Bronte: Jane Eyre; Jane Austin: Büszkeség és balítélet.

Tud olyan személyt említeni, akinek a magatartása példaként szolgálhat mindannyiunk számára?

Az irodalom hihetetlenül gazdag olyan hősökben, akik emberi nagyságukkal, szeretetükkel, jóságukkal példák lehetnek számunkra. Egy fiatal házaspár karácsonyáról szóló novellát – O’Henry: Háromkirályok ajándéka – ajánlanék a figyelmükbe, amely a szerelemről, a harmóniáról, az áldozatkészségről, szeretetről mesélő, a lelket felvidító csodálatos történet. Bízom abban, hogy ez a történet ma is él, élhet – mert élnie kell. Kérem, olvassák el a kedvemért!

Vízer Helga

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/16. számában.