Egy álmatlan éjszakával indult az egész. Egy forró nyári éjen, amikor az ember ébren várja a pirkadást, azon gondolkodtam, miként találhatnám meg azokat az embereket, éljenek bárhol is a világon, akik aggódnak a természet értékeiért és javítanának környezetük állapotán is.
„Az ember óriás, aki képes legyőzni a természetet!” – harsogta a fősodratú filozófia abban az időben. 1989-et írtunk akkor, és a természet legyőzése volt dicsőséges cél. Aki ezzel ellentétes elveket hirdetett, az vagy veszélyesen ellenzéki volt, vagy naiv. Ez utóbbihoz tartoztam én is. Ezen az éjszakán találtam ki annak a mozgalomnak a felépítését, ahogy a mai napig is működik. A lényeg, hogy alakuljanak zöldszíves csoportok, s a saját környezetükben válasszanak maguknak természeti értéket, amit örökbe fogadnak, megfigyelnek és megvédenek, ha kell. Ez lehet akár egy patak, folyószakasz, rét, erdő, öreg fa, vagy éppen egy facsemete, amit ők maguk ültetnek el. Reggel megírtam az ötletemet és elküldtem számos újságnak, ahol megjelentek a felhívások. Ezzel beindult a levelek áradata. Az ország minden tájáról jelezték részvételi szándékukat óvodák, iskolák, családok és magánszemélyek. Elkezdett dobogni a Zöld Szív! Hamarosan kétszáznál is több településen és tizennyolc más országban alakultak zöldszíves csoportok az Egyesült Államoktól az afrikai Kamerunig, Angliától és Hollandiától a Fülöp-szigetekig.
A pomázi gyerekekkel végigjártuk a Barát-patak medrét a forrástól kezdve, Budakalászon át, a Dunába való befolyásáig. Közben számos szennyezőforrásra bukkantunk. A legnagyobb szennyező a Budaflax Lenfonógyár volt Budakalászon, mely tisztítatlanul öntötte szennyvizét a patakba. Közbenjárásunkra derítőt építettek, majd becsatlakoztak a szennyvíz hálózatba, így sokat javult a patak, s ezáltal a Duna állapota is. A sikeren felbuzdulva beindítottuk Duna-figyelő vízvizsgálati hálózatunkat a Fekete erdőtől a Fekete tengerig. A Duna forrásától indulva több zöldszíves csoportunkat is felkerestünk többek között Ulmban, Regensburgban, Passauban, Purkersdorfban, Bécsben, Csicsón, Szentendrén, Budapesten, Pakson, Kalocsán, Baján és számos más helyen, és a helyi gyerekekkel együtt végeztük el minilabor vizsgálatainkat. Ugyanerre kértük a más patakok folyók vagy tavak mellett élő zöldszíveseket is.
Tevékenységünk híre Cousteau kapitányhoz is eljutott, aki Duna-kutató expedíciója során meghívott bennünket a hajójára, ahol két napig a vendégei lehettünk és betekinthettünk a munkájába. Ő is zöldszíves lett! Akárcsak Balogh János professzor, aki szintén sokat segített nekünk szakmailag. Zöldszíves Nagytanácsunknak ma is számos ökológus, csillagász, vízkémikus, környezetpedagógus és környezeti újságíró a tagja.
A 30 éves jubileumi találkozót Pomázon rendezzük meg a művelődési házban, 2019. március 23-án. Szeretettel várjuk a természetet szerető, környezetét óvni kívánó gyerekeket, felnőtteket, iskolai és óvodai csoportokat!
Orgoványi Anikó
a Zöld Szív Mozgalom megálmodója, elnöke
„30 éves a Zöld Szív” Országos Találkozó – 2019. március 23.
Pomáz, Művelődési Ház (2013 Pomáz, Huszár u. 2.)
Program
10:00 Vendégek fogadása, regisztráció a pomázi Művelődési Házban
11:00 Himnusz
11:05 Vicsi László, Pomáz város polgármesterének köszöntője
11:10 Zöldszíves dal éneklése furulyaszóval
11:15 Orgoványi Anikó és Victor András, a Zöld Szív elnöke és alelnöke köszöntik a résztvevőket
11: 35 Zöldszíves film megtekintése
12:05 „Halld a Föld szabad dalát” – daltanulás gitárkísérettel
12:15 Gyermekrajz pályázat eredményhirdetése „Legszebb zöldszíves élményem” címmel
12:20 Új zöldszívesek avatása
12:30 „Én is zöldszíves voltam!” – egykori zöldszívesek beszámolói
13:00 Ebédszünet
13:30 Poszterbemutató
14:00 Táncház
15:00 Zöldszíves emlékfa ültetése
16:00 A találkozó zárása. Elköszönés
ZÖLD SZÍV
Ifjúsági Természetvédő Mozgalom
Környezetünkért díjas, Közhasznú Egyesület
2013 Pomáz, Jankovich Gyula u. 31/A
Mobil: 30-562-8146
T/ Fax: 26-785-593