Lyka Károly még jól emlékezett arra az időre, amikor a szentendrei művésztelep alapítása lázba hozta az akkori hazai képzőművészeti közéletet. Ennek elsődleges okát az a remény táplálta, hogy a trianoni békediktátumok következtében határon kívülre került nagybányai művésztelepet itthon pótolni lehet. De ez csak az egyik összetevője volt annak a szerencsés csillagállásnak, ami elősegítette a szentendrei telepalapítást. Az alapító művészek valamennyien a Lyka Károly-féle főiskolai reform bevezetése idején fejezték be a tanulmányaikat, melynek kötelező része volt a nyári művésztelepi gyakorlat. Így magától értetődőnek tekintették a közös alkotással járó szellemi és közösségi létet, ami annyira hiányzott pár évvel korábban éppen itt, Szentendrén, a magányosan alkotó Ferenczy Károlynak. Szentendre azonban többet jelentett alkalmi nyári művésztelepi helyszínnél – köszönhetően a város akkori polgármesterének, dr. Starzsinszky Lászlónak, aki ehetőséget látott a művésztelepben, hiszen az idegenforgalom fellendülését várta az itt készült művektől és az itt letelepedő művészektől. A művésztelep története ettől kezdve szervesen összefonódott a város történetével.
A telepalapítás iránt a helyi képviselőtestületen kívül a Képzőművészeti Főiskola, a Kultuszminisztérium és a művészközösségek képviselői is nagyfokú érdeklődést mutattak. Tagjaikból verbuválódott delegáció kereste a telep leendő helyét, de már a végleges helykijelölés előtt a művésztelep 1926 nyarán megkezdte működését. Először a városon kívül, az egykori járványkórház elhagyatott épületét biztosították a művészek számára, és még ugyanebben az évben, 1926 augusztusában megnyílt a szentendrei művésztelep első hivatalos kiállítása a település akkori legreprezentatívabb helyén, a Városháza dísztermében. 1929-ben pedig a telepalapítók birtokba vehették a Bogdányi úti egykori tüdőszanatórium használaton kívüli épületeit a Dunával szomszédos, ősfás parkkal, gyümölcsössel együtt. Mind a mai napig itt működik a művésztelep. Átvészelte a nehezebb időszakokat, léte mégis a rendszerváltozás után került a legnagyobb veszélybe, de aláírások, ellenszavazatok gyűjtésével sikerült megakadályozni a telep megszüntetését. 1997-ben megalapították érdekvédelmét képviselő Szentendrei Régi Művésztelep Kulturális Egyesületet. A kezdeti veszélyhelyzet után a festőkolónia történetében igazi sikerperiódus kezdődött. Az egyesület elnökének, Szakács Imre festőművésznek kezdeményezésére a művésztelep 2004-ben tagja lett az EuroArt-nak (Európai Művésztelepek Szövetségének), mely fokozatosan szélesedő kapcsolatrendszert eredményezett. Ennek részeként 2003–2007 között számos európai városban nyitották meg a művésztelep kiállítását, és ezzel együtt Szentendre híre is eljutott Finnországtól Észtországon át Olaszországig. Szintén ehhez az időszakhoz kötődik a művésztelep legújabb, 2008-ban befejezett átépítése és korszerűsítése, melynek során nyerte el a ma ismert arculatát.
Ekkor már egyre kevesebben emlékeztek az egykori tüdőszanatórium épületeire, melyeket még 1968-ban, a korábbi átépítések idején tüntettek el az itt alkotók tiltakozása ellenére. 1972-ben, az akkori új műtermek átadásakor kapta meg a telep a ma is hivatalos, a Szentendrei Régi Művésztelep elnevezését. Ekkor nyílt meg az utcafronti Művésztelepi Galéria, mely elsősorban a telepi művészek munkáinak bemutatására épült, de hamarosan a város különböző pontjain élő képzőművészek is szívesen állítottak itt ki, így fokozatosan Szentendre művészeti életének egyik legfontosabb fórumává vált.
A művésztelep jogi képviseletét ellátó, az 1928-ban létrehozott Szentendrei Festők Társasága tagságát eleinte csak szűkre szabottan bővítették, mégis már az első évektől kezdve fogadtak művészvendégeket, sőt a szabadiskola növendékei számára is megnyitották a telepet. 1929-ben elsőként Barcsay Jenőt választották be új tagként. Művészete merőben eltért a telepalapítók nagybányai szellemiségű felfogásától, ezért is tekinthetjük jelképesnek megválasztását, mert ez a gesztus azt a nyitottságot és befogadóképességet képviselte, ami a művésztelep későbbi működését jellemezte. Az egykori alapító tagok – Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos, Rozgonyi László – közül legkorábban Paizs Goebel Jenő hunyt el, három művész tagságát pedig megszüntették az 1945 utáni változások idején. A frissen beválasztott művészek közül kiemelkedik az akkor már nemzetközi hírnévnek örvendő Czóbel Béla és Korniss Dezső. Az 1930-as évek szentendrei programját újragondolva Korniss addigi életműve legjelentősebb műveit festette meg 1945–1949 között. Személye összekötő kapocs volt a fiatalabb művészek irányába. Ugyanakkor az a szellemi örökség, amit a Vajda Lajossal közös szentendrei program továbbvitele reprezentált, túlmutatott a művésztelep falain, valamint szervezeti keretein és a hagyomány hasonlóan tágabb értelmezése működik a jelenben is az itt alkotók, többek között Aknay János, Bereznai Péter, Baksai József, Krizbai Sándor, Buhály József festészetében. A fiatalabb művészek pedig továbbra is a folytonos megújulás biztosítékát képviselik. A művésztelep lassan százéves történetét az egymás mellett tevékenykedő és az egymást váltó festőgenerációk alakították, melynek folyamata a jelenben is tart.
FELHIVÁS
A Szentendrei Régi Művésztelep fennállásának századik évfordulója alkalmából a Ferenczy Múzeumi Centrum 2026-ban egy nagyszabású kiállítás megrendezésére készül a MűvészetMalomban. A kiállítást előkészítő kutatócsoport köszönettel fogad minden, a művészteleppel kapcsolatos személyes emléket, dokumentumot, archív fotót, ami a művésztelep százéves történetének feldolgozását elősegítheti és kiegészítheti. A következő címen várjuk a jelentkezéseket: Emoke.Bodonyi@muzeumicentrum.hu
Bodonyi Emőke
