Felismerni a felismerhetetlent?
A Mesél a szemünk kezdeményezés célja a társadalom egyre nagyobb hányadát érintő gyermekkori rövidlátás és látásromlás visszaszorítása, aminek fontos lépcsője az arra utaló jelek korai felismerése. Éppen ezért a Mesél a szemünk szemész szakemberek közreműködésével megalkotott, egyedülálló mesevilága, valamint a Plukkido pszichológusainak játékos megoldásai már ebben is segítik a szülőket. Az új mesebeli kaland, a Fényles olyan hétköznapi helyzeteket és tevékenységeket foglal mesés keretbe, amik során a látásromlás jelei célzottan felismerhetők. „A játékos próbatételek lehetőséget adnak a szülőknek, hogy a gyerekekkel közösen, akár már óvodás korban azonosítsák az esetleges szemproblémákat. Ezáltal pedig időben szakemberhez fordulhatnak, ami egyes esetekben rendkívül fontos az adott kezelés eredményességének szempontjából” – fűzte hozzá Dr. Serfőző Csilla, gyermekszemész szakorvos.
Tippek a mindennapokra
A doktornő szerint a rövidlátás hazánkban is egyre több gyermeket érint, ezért különösen fontos, hogy időben felismerjük a megjelenését, hiszen minél korábban derül fény egy problémára, általában annál több lehetőség van a megoldására. De mégis, hogy működik ez a hétköznapokban?
Ha egy gyerek
- szokatlanul sokat hunyorog,
- gyakran dörzsöli a szemét,
- sokszor panaszkodik fejfájásra,
- feltűnően közelről nézi a TV-t, a tabletet, a telefont, szinte belebújik a könyvekbe,
- a korábban messzebbről is jól észlelt tárgyakhoz egyre közelebb igyekszik kerülni,
- játék közben vagy különböző feladatok megoldása során nehezen fókuszál, koncentrációs nehézségekkel küzd és fáradékonyabb, mint általában,
- esetleg rajzolni sem szeret már igazán,
akkor érdemes minél hamarabb szakemberhez fordulni, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben.
Életmódváltás játékosan
A Mesél a szemünk kezdeményezés játékos megoldásai lehetőséget adnak arra, hogy már óvodás korban is felismerjük a látásromlás jeleit. A mesék azonban nemcsak a felismerésben, hanem a megelőzésben is segítenek. A mesebeli fénygömböcök változatos kihívásokon keresztül motiválják a kisgyerekeket a sokszor leginkább nyűgnek tűnő életmódbeli ajánlások elsajátításában. Az interaktív küldetések, a Fényleckék mesés keretbe foglalva ösztönzik, hogy minél több időt töltsenek a szabadban mozgással, emellett a gyerekek nyelvén felhívják a figyelmet a távolba nézés jótékony hatásaira és a közelre nézés alapvető szabályaira. Így támogatva, hogy a látásromlás megelőzését, illetve lassítását segítő életmódbeli ajánlások könnyedén beépüljenek a gyerekek mindennapjaiba.
Fényjáték az óvodában
A kisgyerekek hétköznapjai azonban javarészt az óvodában telnek, ezért a Plukkido pszichológusai szemész szakemberek életmódbeli ajánlásait beépítve kifejezetten óvodák számára is készítettek egy varázslatos küldetést, ami a Fényjáték az óvodában pályázat részeként a Plukkido meseszövő applikációjában érhető el. Az óvodások határtalan képzeletvilágára építve ugyanis nagyon sokat tehetünk a szem egészségének védelméért nemcsak otthon, hanem közösségben is. Az óvodai csoportok ráadásul a fénygömböcök küldetésének teljesítésével most a látás hónapjának alkalmából közel 2 millió Ft összértékű ajándékokat is nyerhetnek. A Fényjáték az óvodában pályázat részletei a Mesél a szemünk weboldalon érhetőek el.
További információ és interjúszervezés:
Táncsics Judit
sajto@plukkido.hu
+36 20 440 85 90
Képek és forrás: plukkido.hu