„Talán a kis Pogányé volt a legszebb. A csatáré, aki később a Fradi szurkolók egyik kedvencévé vált, mi több, az olimpiai válogatottban is szerephez jutott.”
Kamasz fejjel az ember fia már nagyon is hajlamos nézni, nézegetni a lányokat, asszonyokat. Erre a legalkalmasabb helyszínnek akkoriban leginkább a Pap-szigeti strand tűnt, ahol városunk apraja-nagyja megfordult egy-egy hétvégén, talpalatnyi helyet sem hagyva vadidegen emberek bokájához, tarkójához simulva. Mámorító élmény volt megmártózni a nagymedencében és az élet sűrűjében, s álmodozni arról, hogy néhány év múlva sok-sok pénzzel a zsebben majd ott sétál mellettünk a Duna-parton, a Görögkancsóban elfogyasztott gulyásleves után, a város legjobb vagy a második legjobb nője. Hiú ábránd volt mindez, mert ehhez legalább úgy kellett volna futballozni, mint ahogy a kis Pogány tette. Alighanem a szentendrei futballtörténelem legvirtuózabb játékosáról, legnagyobb közönség-kedvencéről beszélünk. Ő volt a cselgép a laktanyában. És az a néhány száz, olykor ezer-ezerötszáz városlakó, környékbeli, aki kiment a Kossuth KFSE meccseit nézni 1975 és 1976 között, az nem győzte csodálni, ahogy Pogány Laci trükközik, leheletfinom mozdulatokat mutat be, ámulatba ejtve a közönséget. De ez még mind semmi. Ha a Pap-szigeten gyönyörű nők fordultak meg, akkor mit mondjunk a Kossuth játékosainak menyasszonyairól, barátnőiről. merthogy a meccsek után már jólfésülten, kimenő ruhában ott álltak a kis bakák útra készen, és valamennyit egy-egy csinibaba várta.
Talán a kis Pogányé volt a legszebb. A csatáré, aki később a Fradi szurkolók egyik kedvencévé vált, mi több, az olimpiai válogatottban is szerephez jutott. S ami a gazdagság utáni vágyat illeti: nem könnyű elérni, utolérni mindezt. Pogány Lászlóról azt lehetett olvasni az elmúlt években, hogy parkőrként dolgozik.
– sg –
