„A szentendrei Régi Művésztelep és a szentendrei Vajda Lajos Stúdió”

Mikor és hogyan alakult ki szervezett formában kapcsolata a Régi Művészteleppel?

Aknay János: A rendszerváltást követően a szentendrei Régi Művésztelep struktúrája is
lassan a változás felé indult. 1992-ben a MAOE meghirdetett több műtermet, melyre én is beadtam a pályázatomat, és többedmagammal (Aknay János, Bereznai Péter, Vincze Ottó, Szirtes János) kaptunk ezekből a kiutalt műtermekből. Így lehetőség nyílt arra, hogy ott alkotni tudjunk.

Baksai József: A régi művésztelepi galériába 2002-ben hívtak meg egy egyéni kiállításra.

Balogh István Vilmos: 2022-ben tudomásomra jutott, hogy a Régi Művésztelepen az állandó vendégműterem éppen üresen áll. Kérelmet nyújtottam be a MANK akkori igazgatójához, Tardy Annához, hogy három-négy hónapra szeretném kibérelni. Tardy Anna igent mondott, a műteremben dolgozhattam négy hónapig, és olyannyira megszerettem a Művésztelep szellemiségét, a kollegákat, hogy a következő évre ismét kérelmeztem, hogy ott dolgozhassak. Az ott készült műveim jelentős hányadából a Fő téri ÚjMűhely Galériában 2023-ban önálló kiállításom nyílt. Ekkor pályázatot adtam be, hogy üresedés esetén állandó bérlője lehessek a Művésztelep egyik műtermének. 2024 áprilisától, Csáki Róbert kiköltözése után, tagja lettem a Művésztelepnek.

Bereznai Péter: Valamikor a kilencvenes évek közepén három évig Vincze Ottóval közösen vettük igénybe a Művésztelep egyik műtermét. Olyan rossz állapotban volt, hogy nem tudtuk tovább használni, ezért közös elhatározással elhagytuk a műtermet és a Művésztelepet. Ez a műterem a nagy felújításig (2014-ig) nem is lett kiutalva.

A felújítás után, 2014-től ismét a művésztelepen dolgozom.

Krizbai Sándor: A műtermek felújítása után, 2014-ben benyújtottam a kérelmemet, amit elfogadtak, azóta folyamatosan tagja vagyok a telepnek. 

 

Miben rejlenek a Vajda Lajos Stúdió tagjai és a Régi Művésztelep közötti korábbi elszigeteltség okai? 

Aknay János: Új helyzet alakult ki: az akkori művésztelep tagjainak nagy része finoman fogalmazva távolságtartó volt velünk szemben.

Baksai József: Amikor 2014-ben kaptam egy műtermet a felújított Régi Művésztelepen, már nem éreztem a korábbi elszigeteltséget. 

Balogh István Vilmos: A Vajda Lajos Stúdió autodidakta alkotóinak tudomásom szerint a totális kirekesztettség, ellenséges lenézés jutott a Művésztelep akkori, professzionálisan képzett, jó káder alkotóinak részéről. Jómagam sokáig nem is tudtam, hol, merre van a Művésztelep, tehát fel sem merült bennem, hogy valaha egyszer tagja lehetek…

Bereznai Péter: A VLS részéről nem volt semmiféle távolságtartás vagy ellenérzés, hiszen a nyolcvanas évek elején gyakran jártunk Bukta Imrével Klimó Károly műtermében, ami az utcafronton volt: ő a kerítést megbontva egy kaput szereltetett fel, így nem kellett a gondnokhoz becsengetni, hogy beengedjen minket. Klimó is utálta a rendes bejáratot használni, mert két-három ugató kutya védte a Művésztelepet a nem kívánt idegenekkel szemben. Komoly kirekesztettségnek éreztük ezt a helyzetet, amit bizonyos értelemben a politikai hatalom megnyilvánulásának tekintettünk. 1990-től jelentős fordulat állt be a Művészteleppel kapcsolatos helyzetben, amikor Hann Ferenc és Aknay János a Szövetség vezetőiként rendkívül fontos lépéseket tettek annak érdekében, hogy az addigi gyakorlat megváltozzon, és nyitott szellemű művészteleppé válhasson. Bár szerintem ez a helyzet csak a nagy felújítás után, 2014-től valósulhatott meg.

Krizbai Sándor: Szerintem mindkét részről egyértelmű és egyforma volt az elzárkózás. A felújítást megelőző időszakban az ott alkotó tagok többsége – nagyrészt idősebb művészek – semmilyen érdeklődést nem mutattak a VLS munkássága (kiállításai) iránt, sőt inkább lenézéssel kezelték az autodidaktákat. Ezen az sem változtatott, hogy Aknay János (Margit Szabolccsal közös) műtermet kapott, rövid ideig Bereznai Péter is a telepen dolgozott, és – tudomásom szerint – bár nem használta rendeltetésszerűen, Szirtes Jánosnak is volt egy műterme. Egyszer én is benyújtottam pályázatot, de elutasítottak. Ezért az akkor kialakult kapcsolatokról nem tudok nyilatkozni. A VLS szellemisége annyira eltérő volt a művésztelepiek – valójában a szentendrei művésztársadalom „felkent” alkotói többségének – gondolkodásától, hogy a csoport tagjai sem nagyon érdeklődtek irántuk. Természetesen ez alól kivételnek számított néhány olyan – régi- és új művésztelepi tag vagy pusztán a városban lakó – művész, akiket a VLS egyhangúan elismert. Nem látom, hogy 2014-től lett volna bármiféle „oldódás”: a régi tagokat kiköltöztették, többen nagyon meg is sértődtek emiatt (az előző garnitúrából csak Buhály és Aknay maradt bent); a távozók nagy része nem is szentendrei volt, emiatt többségük el is tűnt a helyi művészeti közéletből. Oldódás akkor történt volna, ha pl. a Szentendrei Régi Művésztelep Kulturális Egyesület az újonnan bekerülteket is integrálja, de ez nem történt meg: ma az egyesület a teleptől teljesen függetlenül működik. Ez azért is furcsa, mert a Régi Művésztelep tagja a legrégebben megalapított és ma is működő európai művésztelepeket összefogó EuroArtnak, de ebből semmi nem érzékelhető, mert a kapcsolatokat az egyesület kezeli. 

 

Hogyan tekintett a Régi Művésztelepre és alkotóira a művésztelepi tagsága előtti időszakban? Kikkel állt szorosabb vagy lazább kapcsolatban, kiknek a munkásságát követte kiemelten?

Aknay János: Teljesen természetes volt számomra, amikor 1970-ben kiköltöztem Szentendrére (a megelőző művészeti gimnáziumi tanulmányaim során is), hogy létezik ez a szentendrei Régi Művésztelep. Korábban a művészeti gimnáziumban tanító kiváló művészettörténészektől (M. Kiss Páltól) nagyon sok muníciót kaptunk, hogy a Trianon után Nagybányáról Szentendrére átjött művészek munkásságáról és személyiségükről többet megtudhassunk. Lehet, hogy a véleményemmel egyedül leszek, de az az időszak, amikor Szentendre város hivatalosan is átadta a telepet az ide érkező művészeknek (1926-ban ők már itt dolgoztak), volt a Művésztelep aranykora.

Baksai József: A felújítás előtti Régi Művésztelep tagjai közül Aknay Jánossal voltam szorosabb kapcsolatban. 

Balogh István Vilmos: Semmilyen kapcsolatom nem volt a Művésztelep alkotóival. Nem tudtam, hogy kik dolgoznak ott.

Bereznai Péter: Az volt a nagy szerencsénk, hogy 1979-ben megalakult a Szentendrei Grafikai Műhely, ahol együtt dolgozhattunk a művésztelep tagjaival. Így több művésztelepi taggal személyes kapcsolat alakulhatott ki, ami számomra nagyon meghatározóvá vált az életem során. Nagyon jó emlékeim vannak Bánovszky Miklós bácsiról, aki az alapítók egyike volt, Korniss Dezsőről és Barcsay Jenőről, aki akkor már nem dolgozott a művésztelepen, de a szomszédos utcában építette fel a műtermes házát. Szentendrei tartózkodása alatt rendszeresen bejárt a Művésztelepre, szinte napi kapcsolatot tartott az ott dolgozó barátaival. Rendszeresen megjelent a Grafikai Műhelyben is. Ő az egyik, akinek a munkásságát nagy tisztelettel követtem, illetve nagy hatással van rám a mai napig. A másik nagyszerű művész Bartl József, akivel szintén a Grafikai Műhelyben ismerkedtem meg, és baráti kapcsolatot tartottunk haláláig. Mint művészt és mint embert is nagyra becsülöm, munkásságát kiemelten követtem.

Krizbai Sándor: Én a többieknél később jöttem Szentendrére, csak 1985 óta élek itt, de múzeumi gyűjteménykezelőként a saját kezemben fogva, nagyon alaposan ismerhettem meg a telep alkotóinak műveit, az alapítóktól a kortársakig. Bár ebben az időszakban én is erősen a posztavantgárd és a kísérleti művészet iránt voltam elkötelezve, a múzeumban megtanultam tisztelni azoknak a művészeknek a munkásságát is, akik távol álltak a saját elképzeléseimtől. A Régi Művésztelep akkori tagjai közül egyedül Klimó Károllyal alakult ki személyes kapcsolatom, ő afféle atyai jóbarát volt. 

 

Mely, a művésztelepen korábban dolgozó alkotókra tekint úgy, mint jelentős elődökre, a szentendrei művészetben kiemelkedő művészegyéniségekre?

Aknay János: Természetesen a két háború között és alatt, de inkább a második világháború után számos kiemelkedő művész töltött több-kevesebb időt a művésztelepen. Akkori munkásságuk a 20. század és a mai nap művészetére is pozitívan rányomta bélyegét.

Baksai József: A művésztelepen (illetve Szentendrén) korábban dolgozó alkotók közül hatással volt rám Czóbel Béla, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Jeges Ernő, Vajda Lajos, Barcsay Jenő. 

Balogh István Vilmos: Miután a Művésztelep akkori és korábbi tagjai után érdeklődtem, számomra nem volt senki, aki inspiráló lett volna. Már akkor outsider voltam, amikor az abszolút nem volt divatban. Első Outsider című művemet 1978-ban készítettem, amely több munkámmal együtt a Ferenczy Múzeum tulajdonában van. Nagyon nagyra becsülöm Barcsay mestert, Kondor Bélát, Korniss Dezsőt, akik korábban a Művésztelepen alkottak, valamint Deim Pált (aki tudtommal nem dolgozott a Régi Művésztelepen).

Bereznai Péter: Nekem az alapító nyolc művész mindegyike fontos volt már a kezdeti időkben is, amikor Szentendrére kerültem, bár elég keveset tudtam róluk, és sokan már nem éltek közülük. A szentendrei művészvilág által elbeszélt történet révén és a szentendrei Ferenczy Múzeumban őrzött munkáikon keresztül kerülhettem közelebb ezeknek a nagyszerű művészeknek a szellemiségéhez. Rám a Barcsay- és Deim-életmű tette a legnagyobb hatást; természetesen a kezdeti években Korniss Dezső művészete is fontos inspirációt jelentett számomra.

Krizbai Sándor: Főként Barcsay Jenő, Korniss Dezső, Miháltz Pál, de nagyon tisztelem az alapító „nyolcak” (köztük leginkább Paizs Goebel Jenő, Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Jeges Ernő) munkásságát is. 

 

Az alkotói körülményeken túl milyen egymástól eltérő vagy egymással azonos inspirációkat adott a Vajda Lajos Stúdió és a Régi Művésztelep?

Aknay János (válaszolva egyúttal a 6. kérdésre is): A Vajda Lajos Stúdió tagjai a hetvenes évektől kezdve mind identitásukból, autodidakta attitűdjükből, mind gondolkodásukból fakadóan és művészetük révén is megtűrt kategóriát jelentettek. Kakukktojás volt ez a jelenség Szentendrén és az országban. Ez nem zárta ki azt, hogy az akkori művésztelepen voltak képzőművészek, akik jelentős kisebbséget alkottak, és rokonszenveztek a Stúdió tagjaival. Le kell szögeznem, hogy a művésztelepen kívül alkotók – bár volt, aki részben még ott is alkotott valamennyit – megalakulásunktól kezdve rokonszenvvel viseltettek felénk, nagyon sokat segítettek, és példát mutattak mind szakmai, mind emberi téren. Meg kell említenem azokat a számomra ikonokat jelentő művészeket, Barcsay Jenőt, Pirk Jánost, Deim Pált, akiknek nemcsak jómagam, de, mondhatnám, az egész Vajda Stúdió nagyon sokat köszönhetett, hogy megtalálta az akkori és a mai magyar képzőművészetben a helyét. (A mai napig számomra nagy jelentőséggel bír és nagyon fontos, hogy a felsorolt művészek – bizonyára lehetne többet is említeni – példát adnak a hagyományaink tiszteletéről, ami természetesen azt is jelenti, hogy nekünk ezt a gazdag hagyományt tehetségünkhöz mérten is kötelességünk továbbadni.)

Baksai József: A Régi Művésztelepen is és a Vajda Lajos Stúdióban is több generáció alkot együtt, hatással vannak egymásra. 

Balogh István Vilmos: A VLS akkori jelentős tagjai képezik a gerincét a mai Művésztelepnek, meghatározó alakjai a mai magyar művészeti életnek is.

Bereznai Péter: A Vajda Lajos Stúdió tagjaival való szoros kapcsolat volt mindig is a legfontosabb inspirációs erő, ami meghatározta eddigi munkásságomat. Lényegében egymással azonos inspirációt adott a VLS és a Művésztelep, más-más életszakaszban. A Régi Művésztelep korábban a megvalósulhatatlannak látszó, mára a megvalósult álom realitását jelenti.

Krizbai Sándor: A VLS-sel már akkor volt kapcsolatom, amikor még Erdélyben éltem. Később a vezetőség tagja is voltam, ekkor a Stúdió számomra személyes ügy volt: a csoport, a közeg, a szellemiség és a hely, ahová (régi és új MAMŰ-tagként is) tartozom. Számomra a művésztelep egészen addig pusztán történelem volt, amíg meg nem kaptam a műtermet, azóta mi folytatjuk a történetet. Itt nem a korábbi alkotók, hanem maga a hely, a kert, a fák azok, amik inspirálnak, épp úgy, mint a régieket is. De kétségtelenül érzem a fák között a hajdani művészek még mindig itt lebegő szellemét is. 

 

Röviden összefoglalva mi jellemezte, mi jellemzi a VLS-szellemiséget, és volt-e korábban, van-e napjainkban valamifajta művészeti szellemisége a Régi Művésztelep alkotóközösségének?

Baksai József: A vezetőség a fiatalabb vagy a középgenerációhoz tartozott. A VLS tagjai mindig fontosnak tartották az együtt gondolkodást és az elfogadást. A VLS történetében voltak nehezebb időszakok, de mindig képesek voltak a megújulásra. 

Balogh István Vilmos: A Vajda Lajos Stúdió olyan volt nekem (legtöbbünknek) 1986-os emigrálásomig, mint a Pál Utcai Fiúknak a grund… Egy életérzés, halálosan komoly harc… Szoros barátságok, véd- és dacszövetség, magas szellemiség, egymás segítése, megbecsülése jellemezte a VLS szellemiségét. Ez a szellemiség tovább él a mai művésztelep
alkotóközösségében.

Bereznai Péter: Először is meg kellene határozni, hogy mit is értünk ma a Vajda Lajos Stúdió alatt. Ugyanis a kilencvenes évek elején a szentendrei Vajda Lajos Stúdió átalakult, szentendrei Vajda Lajos Stúdió Kulturális Egyesület néven egyesületté vált, úgy is fogalmazhatnék, hogy megváltozott. Azok a mozgatóerők, amik korábban a Stúdió szellemiségét meghatározták (a szabad létezés utáni vágy, a hiteles, tiszta művészetbe vetett hit) a későbbi időkben nagyrészt érvényüket vesztették. Megváltozott a politikai helyzet, más lett körülöttünk a világ. Ma már inkább a rend fontosságát hangsúlyoznám – számomra elsődleges, a szabadságot is csak a rendben találhatom meg. Páran itt a művésztelepen azt reméljük, hogy ebben a mai, értékét vesztett világban meg kell próbálni átemelni a falaink közé azt a tiszta ideát, amit valamikor a VLS testesített meg.

Krizbai Sándor: A Régi Művésztelep szellemiségével kapcsolatban jól ismert a történet: 1926-ban, az alapításkor a nyolc Réti-tanítvány azonos indíttatással érkezett ide, ezért ekkor még egyértelműen beszélhetünk közös művészeti szellemiségről. Pusztán csak a múzeum gyűjteményébe került, itt keletkezett művek alapján is megállapítható, hogy – bár az évek során hatalmas változások történtek – több régi teleptagnak köszönhetően a posztnagybányai művészeti koncepció a hetvenes évekig folytatódott. Az 1972-ben megépült új műtermekbe a tárgyias festészettől már teljesen elszakadó, „modern” és Szentendrével addig semmilyen kapcsolatban nem álló művészek is kerültek, de – köszönhetően annak, hogy a Régi Művésztelep egésze egy, a nagyközönségtől és magától a várostól is erősen elzárt terület maradt –, ha nem is a művészeti, de a közösségi hagyomány és kohézió, úgy tudom, tovább élt. A Vajda Lajos Stúdió megalapításakor én még nem laktam Szentendrén, ezért az akkori eseményeket, történéseket, elképzeléseket csak elmondásokból ismerhetem. Amikor azonban 1984-ben felvettek a tagok közé, egyből otthon éreztem magam, mert ugyanazokkal az elképzelésekkel találkoztam, mint az áttelepülésem előtti MAMŰ-ben: az abszolút művészeti szabadság megélésének, a rögzült művészeti kánonok meghaladásának igényével. Úgy gondolom, ez „tartotta össze” a VLS-t is, annak ellenére, hogy addigra már a csoporton belül egymástól nagyon eltérő művészeti koncepciók, személyiségek és klikkek alakultak ki. Napjaink szellemiségéről: 2014-ben az öt VLS-tag és Buhály József mellett négy budapesti művész kapott műtermet, a társas és baráti kapcsolatrendszerbe többségük könnyen és gyorsan integrálódott, de ezen felül közös művészeti szellemiséget jómagam ma nem érzékelek. Jelen korunk szerintem nem a nagy csoportos egymásra találásoknak, hanem az autonóm életmű- (és karrier-) építésnek kedvez. Bár az is igaz, hogy ez generációs kérdés is, és én a VLS-ben és a Régi Művésztelepen is mindig külön utakat jártam…  

 

Megfelelőnek ítéli-e a Vajda Lajos Stúdió és tagjai szerepvállalását a Régi Művésztelep működésében – jelentőségéhez mérten – napjainkban?

Aknay János: A mai Régi Művésztelepen dolgozó képzőművészek nem kimondottan
alkotóközösségként, hanem mint egyéni művészek működnek. Az én véleményem szerint a Régi Művésztelep szellemisége és művészeti életben betöltött szerepe jelentősen erodálódik, és félő, hogy a századik évfordulóra (amely 2026-ben lesz) elveszti azt a régi jelentős szerepét, amelyet az alapítók hagytak ránk.

Balogh István Vilmos: Igen, abszolút meghatározó a VLS-tagok szerepe a Művésztelep működésében.

Bereznai Péter: Ma már azért is harcolnunk kell, hogy a szentendrei Régi Művésztelep ne csak nevében, hanem valóban az immár százéves hagyományait tovább éltetve működhessen. Én ezt érzem talán a legfontosabb feladatnak: amit az itt alkotó valamikori VLS-tagok (Aknay János, Baksai József, Balogh István Vilmos, Krizbai Sándor) a művésztelep sorsát illetően egységesen képviselnek.

Krizbai Sándor: Én úgy látom, hogy 2014-ben komoly szemléletváltás is történt: a VLS-tagok egy része, akik kezdetben autodidaktaként (a hetvenes, nyolcvanas és kicsit még a kilencvenes években is) a csoport többi tagjával együtt a „bevett művészek” mellett bizonyos mértékben perifériára szorultak, mára olyan életműveket építettek fel, hogy természetes jogot szereztek ahhoz, hogy a Régi Művésztelep tagjai legyenek. Az a tény, hogy 2014-ben a tíz egyénileg bérelhető műteremből ötbe VLS-tag került, majd Nagy Barbara távozása után, 2026-tól, Balogh István Vilmos felvételével ugyanez az arány, számomra azt jelzi, hogy a Vajda Lajos Stúdió a szentendrei művészetben most már a megérdemelt helyére került. 

 

Fotók: Deim Balázs