A Városháza dísztermében gyülekeztek 2025. április 9-én a középiskolások helytörténeti vetélkedőjének résztvevői, hogy Szentendre testvérvárosi kapcsolatairól és a testvérvárosokról összegyűjtött tudásukról adjanak számot. Szentendre tizenkét településsel ápol testvérvárosi kapcsolatokat, az első megállapodások megkötésének immár közel harminc éve.
A Petzelt iskola csapata az angliai Godmanchesterről és Huntingdonról, a Móricz Gimnáziumé a vietnami Hoi-anról, a Ferences Gimnázium diákjai a németországi Wertheimről, a Rákóczi iskolából érkezettek az olasz Gubbióról, a Református Gimnázium tanulói Kézdivásárhelyről készítettek egy-egy prezentációt a megadott szempontok alapján.
A szervezők a felkészülést ezúttal nem kötötték konkrét anyagokhoz, a versenyzők szabadon válogathattak az interneten és a könyvtárakban fellelhető források között. Segítségül egy szempontrendszert kaptak az ismertető elkészítéséhez. E szerint a bemutató fontos, de nem túlhangsúlyozott része lehetett a település története, akár a római kortól (vagy még régebbről) egészen a legújabb korig. Szerepet kaphattak a városhoz köthető jelentős személyek, az adott város gazdasága, ipara, műemlékei, múzeumai, turisztikai látványosságai, természeti értékei is. Ajánlott szempont volt a hagyományőrzés, a néprajzi vonatkozások, a fesztiválok, a gasztronómia, a testvérváros egyedi érdekességei és a felkészülés során a versenyzőkben kialakult összbenyomás.
Elvárás volt, hogy minden csapattag aktívan vegyen részt a felkészülésben, az előadást pedig sűrítsék tizenöt percbe a csapatok. A felkészülést az idén huszonöt éves Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete segítette.
A verseny szoros volt, minden csapat kiválóan teljesített, köztük a petzeltesek, akik a nehezített feltételek mellett is helyt álltak: egyik erősségük kórházba került, és nem tudott részt venni a bemutatón.
A 2025. évi helytörténeti vetélkedő testvérvárosi fordulójának első helyezettje a Református Gimnázium, második helyezettje a Ferences Gimnázium csapata lett. A Rákóczi Gimnázium és a Móricz Zsigmond Gimnázium holtversenyben a harmadik helyen végzett, negyedik lett a Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola csapata, akik a betegség miatt csökkent létszámmal, beugrós csapattaggal is tiszteletre méltóan teljesítették feladatukat.
Valamennyi résztvevőnek gratulálunk a munkájához, köszönjük a Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete vezetőjének és tagjainak, Jolanda Willemsének, Csigéné Várnay Juditnak és Krizbainé Szabó Évának a felkészüléshez nyújtott segítséget, valamint a forduló főszervezőjének, Spanyol Évának a mindenre kiterjedő figyelmét és gondosságát.