A nyárral 2019 augusztusának utolsó hétvégéjén a 2019-es Art Capital is elbúcsúzik. A záró hétvégén fesztiválsétával, különleges tárlatvezetésekkel, irodalmi és zenei programokkal, családi kalandjátékkal, felnőtteknek szóló meseterápiás foglalkozással, stand-up esttel és egy rendhagyó színházi előadással várnak mindenkit a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállításain – ahol az Art Capital tárlatai meghosszabbított nyitvatartással lesznek majd látogathatók. (Augusztus 30–31-én, pénteken és szombaton 10-től 21 óráig, szeptember 1-jén, vasárnap pedig 10-től 19 óráig.)
Szentendre turistáktól nyüzsgő belvárosa május végétől ismét a kortárs művészet helyszínévé vált. Az idei Art Capital fesztivál a műfajok kitágításával, a kiállítások és programok sokszínűségével vélhetően az eddiginél szélesebb közönség számára is vonzó lesz. Gulyás Gáborral, a szervező Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatójával, a fesztivál főkurátorával a szeptember elejéig nyitva tartó rendezvényről beszélgettünk.
Az Art Capital fesztivál idei tematikája az álmok köré szerveződik. Szentendre belvárosában 73 művész, 18 tematikus kiállítása nyílik meg május és szeptember között, ezekhez kapcsolódóan pedig 52 önálló program – tárlatvezetés, színházi előadás, filmvetítés, múzeumpedagógiai esemény – várja a látogatókat ezen a nyáron. Az Art Capital ünnepélyes megnyitójára 2019. május 25-én került sor a Fő téren.
Az Art Capital fesztivál idei címe: Régi és új álmok. Szentendre belvárosában 18 tematikus kiállítás…
A május 25-én kezdődő idei Art Capital programsorozatáról tartott sajtótájékoztatót a Pesti Megyeháza épületében március 20-án Gulyás Gábor, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója, Gyürk Dorottya alpolgármester és Sardar Tagirovsky rendező, aki Madách klasszikusát, az Ember tragédiáját állítja színpadra a Laboratorium Animae Műhellyel és az Art Capitallal együttműködésben.