Kérlek, mesélj kicsit a júniusi erdélyi turnétokról, különös tekintettel arra, hogy volt idő, amikor kétlaki életet élve oda is tartoztál.

A Sárik Péter Trió négyéves Bartók-műsorával voltunk Erdélyben. A járvány miatt többször el kellett halasztani a turnét, így a szokásosnál is jobban vártuk. Bő két hét alatt tizenkét koncertet adtunk, fantasztikus élmény volt. Igen, a feleségem anno magyarországiként egyszer csak úgy döntött, hogy kiköltözik Csíkszeredába. Engem is valami megmagyarázhatatlan vonzódás kötött ahhoz a vidékhez, így miután összejöttünk, kétlaki életet kezdtünk élni, aminek szintén a covid vetett véget. Így nekem olyan, mintha kicsit hazamennék, ha arra járok.

Napok óta hallgatom a triótok Bartók-zenéit, zseniális. A Kékszakállút még nem sikerült, de majd… Sokszor elmondtad már, hogy a jazz és Bartók muzsikája tökéletes párosítás.

A mai jazz nagyon sokat merített Bartók zenéjéből, így egy jazz-zenésznek abszolút otthonos a bartóki világ. Egy magyar jazz-zenésznek meg főleg, hisz sok más nép, ország zenéje mellett, ahol Bartók járt, a magyar népzene is meghatározó alapja a művészetének, ez pedig – ha tudunk róla, ha nem – benne van mélyen a vérünkben, ismerős, ősi kód.

Azért nem egy szokványos, mindennapi dolog ez. Emlékszel az első inspirációra, amikor elindultál ezen az úton? Mi motivált, mi hajtott azon a szándékon túl, hogy közelebb hozd mindkét műfajt a közönséghez?

Még 2010-ben kezdtük el a Jazz kívánságműsor című koncertsorozatunkat. Ennek lényege, hogy a közönség kérhetett számokat, azt mondtuk, bármit, csak ne jazzt. Ezeket a műveket mi átdolgoztuk a saját stílusunkra. Klasszikus zenei kívánságok is érkeztek, így kezdődött a kalandunk a műfajjal. Majd felkérést kaptunk a Beethoven Budán Fesztiválra, és akkor született a Beethoven-, majd később a Bartók-lemezünk. Amellett, hogy imádjuk játszani ezeket a fantasztikus zenéket, egyben misszió is lett a komolyzene jazzesítése, hisz a mi koncertjeinken sokkal lazább a hangulat, mint egy hagyományos hangversenyen. Egy jazz-klubban vagy egy fűben fekvős nyári fesztiválon is hallgathat Bartókot a közönség, és ez a kötetlenebb megközelítés nagyon sok olyan embert vonz, akik egyébként nem ülnének be a Zeneakadémiára.

Voltam jó néhány koncerteden, és tapasztaltam, mennyire közvetlen személyiség vagy a színpadon – beszélgetsz, megszólítasz minket két produkció között, sőt, néha be is vonsz a zenélésbe. Számodra mi a fontos ebben?

Nekem borzasztó fontos, hogy a közönség minimum jól érezze magát a koncertjeinken, de az a legjobb – és legtöbbször valóban így is történik –, ha olyan a hangulat, mintha nem jazz-, hanem pop- vagy rock-bulin lennénk. A színpadon kívül is szeretek új ismeretségeket kötni, érdekes emberekkel találkozni, beszélgetni, így ott is ezt teszem. Az emberek azért mennek koncertre, hogy élményt kapjanak, hogy kiszakadhassanak a hétköznapi gondjaikból, mi pedig boldogan varázsoljuk el őket, és igen, együtt éneklünk, sokat nevetünk, és néha becsúszik egy kis pityergés is, de hát a zene ilyen. Annyira mélyen tud hatni bennünk, mint talán semmilyen másik művészeti ág sem.

Az Artisjus-díj laudációja reneszánsz emberként emleget. Te hogy látod magad?

Az biztos, hogy az átlagnál nyitottabb ember vagyok és szeretem az őszinte dolgokat, ezekből következik minden más. Azért játszom vagy írok annyiféle zenét, mert szeretem Bartókot, az Abbát, de a Parno Grasztot is, és azért nem járnak sznobok a koncertjeinkre, mert nem játsszuk el a „művész úr” szerepet. A sikereink ellenére vagy mellett is normális, hétköznapi emberek maradtunk. Nagyon fontos a többes szám, hisz mindaz, amit elértem, csak úgy volt lehetséges, hogy megtaláltam a társaimat, akik nem csak nagyszerű zenészek, de igaz emberek is. Fonay Tiborral és Gálfi Attilával igazi csapatot alkotunk.

Sokféle területen: irodalom, sport, cirkusz, mesejáték bizonyított már a zenéd és a játékod, mindig megtalálod a kapcsolódást. Ha nem próbálsz vagy koncertezel éppen, akkor mi az, amit szívesen csinálsz? Mi az, ami kikapcsol, ami feltölt?

A csend. Hatalmas pörgésben élek, így, ha tehetem, elmenekülök a természetbe, ami lehet, hogy épp csak a kertünk, de a kedvenc az erdő, a tenger, és persze a Balaton. Szeretem a tüzet, nálunk gyakran van használatban a bogrács, és télen minden nap begyújtok a cserépkályhánkba. És igen, én hasogatom a fát, és nem vágom le a kezem!

Milyen fontos fellépésekre készülsz még idén?

A legfontosabb a Sárik Péter Trió tizenötödik születésnapi koncertje, ami szeptember 8-án lesz a MOMkultban, és amelyen Falusi Mariann, Illényi Katica, Berki Tamás, Szőke Nikoletta, a romániai Luiza Zan és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus lesz a vendégünk. Szóval igazi jazz-sztárparádé lesz. E mellett készül az új Bartók-lemez, Mariannal az új Jazz-kívánságműsor CD és Luizával is dolgozunk egy új anyagon. Én nagyon érzékeny vagyok az emberi tényezőre, azaz legyen bármilyen fantasztikus zenész valaki, ha emberileg nem passzolunk, akkor biztos, hogy rendszeresen nem fogunk együtt játszani. Nem tudok és nem is akarok érdekkapcsolatokat működtetni sem az életben, sem a színpadon. Az érvényesülésben ez sokszor hátrány, de mindennél többet ad, hogy ami van, az igaz.

Falusi Mariannal régóta sikeres sorozatot képviseltek. Milyen vele együtt dolgozni?

Csodás! Mariskával a közös zenélésen túl barátok is vagyunk, rajongok a tehetségéért, a művészetéért, így nagyon egyszerű bármit is együtt csinálni. Tulajdonképp nem is nevezhetjük ezt munkának, bár a nem zenész emberek számára talán megterhelőnek tűnik, amit csinálunk, de nekünk annyi élményt, örömet és extázist ad a hivatásunk, hogy az mindenért kárpótol, főleg, ha olyan fantasztikus művészekkel játszhatunk, mint Mariann.

Mariannal lép fel majd a Trió itt is, a korzó nagyszínpadán, augusztus 27-én 19 órától.

A Jazz kívánságműsor magyarul programot fogjuk játszani, azaz magyar slágerek jazz-feldolgozásai szólnak majd. Ezeket mindenki szereti. Hatalmas közös éneklések szoktak lenni ezeken a koncerteken. Azoknak is ajánlom a műsort, akik amúgy nem szoktak jazz-koncertre járni, de természetesen a jazz-rajongóknak is, hiszen jazz lesz a javából. Nemcsak amerikai jazz-standardek, hanem új, magyar számok is elhangzanak majd.

Évek óta Szentendrén élsz a családoddal. Milyennek látod a várost, az itt élőket?

Nagyon szeretek itt élni! Még egyáltalán nem szoktam meg a látványt, nem lett „hétköznapi”, így minden alkalommal, ha lemegyek az óvárosba, úgy rácsodálkozom a szépségére, mint a turisták. Kevés város van, ahol a mindennapi ügyintézés ilyen csodás környezetben zajlik! Nem idevalósi barátaimnak szoktam mondani, hogy én oda járok kenyérért, ahová ti kirándulni. Azt már látom, hogy még jó sokáig „gyüttmentek” leszünk, ahogy az őslakosok nevezik az újonnan beköltözötteket, de remélem, hogy egyre több szentendrei barátunk lesz, és hasznos tagjai leszünk az itteni közösségnek.

-ka-

Az cikk a Szentendre és Vidéke 2022. augusztus 3-i számában jelent meg.
Címlapkép: Sárik Péter | Fotó: Deim Balázs