A homlokzatával a Szamárhegy legmagasabb pontján álló Tabakosok keresztje felé néző templomot 1741-ben kezdték el építeni a környéken lakó, szorgos munkából meggazdagodott tabakosok, tímárok pénzén. Az 1746 júliusára elkészült templomot az „Úr színeváltozása” tiszteletére szentelték fel. Az egyházi ünnepet a katolikusok augusztus 6-án, az ortodox egyház augusztus 19-én tartja.
Az evangéliumok egyik központi eseményének, Krisztus színeváltozásának méltó megünnepléséről szóló, talán legkorábbi szentendrei szöveg-emlék éppen a tabakos céh 1698-ban kelt, I. Lipót császár által megerősített és 28 artikulusból álló kiváltságlevelében található. Az 5. artikulus kimondja, hogy az Úr színeváltozásának ünnepén a céhmesterek kötelesek a templomi zászlók alatt a körmenetben „tisztes rendben és illő tisztelettel…mindaddig haladni, amíg a keresztet a templomba vissza nem kísérték”. Ne feledjük, hogy ezt az ünnepi körmenetet nem a most fennálló templom, hanem fából épült elődje körül tették meg a tisztes tímárok és családjaik. A fatemplomot több mint kétszázötven évvel ezelőtt felváltotta a kőből épült Preobrazsenszka. Azóta falai között zajlanak az augusztus 19-i egyházi szertartások, majd azt követően a templom kertjében, magas kerítés mögött és nagy lombos fák alatt tamburazenére verik fel sebesen pattogó lábukkal a port a mindig vidám kólótáncosok.
A délszláv nemzeti táncot, a kólót kört alkotva vagy sort képezve, egymással összekapaszkodva táncolják, legkevesebben hárman. A világrekordot 2005-ben Pécsett állították fel, ahol és amikor 846 táncossal kígyózott a kólósor a tamburán, bőgőn, furulyán, harmonikán játszó zenekar muzsikájára.
A két világháború között nyaranta a városban dolgozó festők figyelmét is felkeltette a szentendrei szerb búcsú, nem is csekély mértékben. Vajda Lajos például 1936-ban a feleségéhez Pozsonyba küldött egyik levelében az alábbiakat írta:
„Holnapután, azaz szerdán az egyik szerb templom tartja a búcsúját (szerbül: slava), és ennek már előre örülök, mert délután mindig táncolnak (kólót) az udvaron, és szól a zene, ami csodálatosan szép, s ilyenkor mindig eszembe jutnak a gyermekkori emlékek, jaj, de boldog lennék, ha te is itt lennél akkor, ilyent még soha nem hallottál, az biztos. Minderről kellene egy hangosfilmet készíteni, orosz technikával, a fejemben van az egésznek az anyaga, csak fel kellene dolgozni á la Pudovkin.”
Bálint Endre 1940-ben a Népszava hasábjain osztotta meg olvasóival szentendrei élményeit a Preobrazsenszka szerb búcsújáról, ám mind között a legízesebb és legjobban átélhető visszaemlékezés Szántó Piroska tollából maradt ránk. „Augusztus 19-e van, a Preobrazsenszka-templom ünnepe. Vagy a templom védőszentjének az ünnepe? Szentendrén azt mondják: a szerb búcsú. Mi azt mondjuk: a kóló. Kitódul a nép a templomból a délutáni istentisztelet után a templom udvarára. A portikuszban hordókat ütnek csapra, az egyházfi felesége poharakkal és bögrékkel szaladgál, a pópa kijön és megáll az udvar közepén, s ráköszönti a poharát mindenekre. Még pesti autó is áll a templom kapuja előtt, jöttek Pestről, Pomázról, Csobánkáról a kólóra, nyakukba akasztották a rózsaszín-sárga mézeskalács olvasót, eszik a mézes mogyorót, cserregő szerb beszéd, a különböző szerb közösségekből összejött ismerősök nagyokat csapkodnak egymás hátára, ragyogó fekete szemű lányok, nagy darab barna férfiak és fekete selyemkendős nénik között rengeteg gyerek bújócskázik…”
(Török Katalinnak a Szentendre és Vidékében 2009. augusztusban megjelent, Ritmusa a tamburából pattog a bokák közé…A szerb búcsú és a kóló című írásának rövidített változata)
