Ugrás a tartalomhoz

HETI PROGRAMAJÁNLÓ

Programajánló június 20-tól 26-ig

A héten köszönt ránk az év legrövidebb éjszakája, amit Szentendrén június 24-én, szombaton ünneplünk. Lesz gyertyagyújtás, fiesta, zene és tánc, ráadásul ekkor lesz a Múzeumok Éjszakája is!

 

Ivan dan

A dalmát közösség Keresztelő Szent János ünnepén látványos eseményre várja a szentendreieket és a turistákat. Este fél hétkor száz önkéntes segítségével több ezer mécses gyullad majd ki az óváros közterein, trombiták harsannak majd fel, és megkezdődik a fiesta. A dunai pontonon a Vigad együttes játszik majd, a város főterén a Horvát Hagyományőrző Együttes tagjai spliti táncokat mutatnak be, és a Duna korzón vásár és nemzetiségi ételek kóstolója lesz. Este tíz után pedig Szent Iván-éji városi séta indul az óváros mécsesekkel díszített helyeire, ahol elültetik a boszorkányok és a gonosz szellemek elűzésére a középkori kultikus növényt, az Immortellát.

Helyszín: Szentendre

Időpont: 2023. június 24.

Múzeumok éjszakája

A Ferenczy Múzeum Centrum programjai között lesz Barcsay-kiállítás megnyitó jazzkoncerttel, játék illatokkal és képekkel Zólyomi Zsolt parfümőrrel, könyvesboltavató és Lovecraft könyvbemutató pezsgős koccintással, tárlatvezetés csokikóstolóval, zseblámpás felfedező helytörténeti túra, utcakőfestés, párkapcsolati meseest, tárlatvezetések, antropológiai előadás és afrotánc, Ott Anna olvass könyvklubjában ezen az estén Závada Péterrel beszélget. A Múzeumok Éjszakáján a kulisszák mögé is bepillanthatunk egy különleges raktártúra keretében, amelyen a Ferenczy Múzeumi Centrum grafikai gyűjteményével ismerkedhetnek az érdeklődők.

További információk: ITT

Az utolsó valcer

A The Band együttes búcsúfellépéséről szól ez a film, amelyet a magyarok 1979-ben láthatták először. Tavaly Scorsese jóváhagyásával a filmet felújítva mutatták be, amit most a kertmoziban is vetítenek – feliratosan, a hagyományokhoz híven. A The Band mellett Ronnie Hawkins, Michael McClure, Dr. John, Neil Young, Neil Diamond, Joni Mitchell, Paul Butterfield, Muddy Waters, Eric Clapton, Van Morrison és Bob Dylan is felléptek azon az egykori búcsúesten. Az alkotás kiegészül interjúkkal és kulisszák mögötti felvételekkel Scorsese rendezésében.

Helyszín: Barlang, Szentendre, Duna korzó 18.

Időpont: 2023. június 20. 21.00

Balaton koncert

A zenekar első koncertjét az URH zenekarral közösen adta 1980-ban, a Kulich Gyula téri pszichiátriai intézet udvarán. Ez után a Balaton a magyar underground színtér fontos szereplőjévé vált, egy időben szorosan együttműködött az Európa Kiadó zenekarral, illetve a Trabanttal, s hosszabb-rövidebb szünetek és tagcserék után ma is működik.

Helyszín: Barlang, Szentendre, Duna korzó 18.

Időpont: 2023. június 23. 20.00

A Pirk Múzeum ünnepélyes megnyitása

Pirk János születésének 120 éves évfordulója alkalmából adják át ünnepélyes keretek között a Pirk Múzeum teljes épületegyüttesét. A Munkácsy-díjas festőművész kiállítása mellett megnyílik a művész fiának, a szintén Munkácsy-díjas Pirk Lászólónak is a kiállítása 70 éves születésnapja alkalmából. A megnyitón beszédet mond Fülöp Zsolt polgármester és Vitályos Eszter országgyűlési képviselő. A kiállítást Bodonyi Emőke, művészettörténész nyitja meg.

Helyszín: Pirk Múzeum, Szentendre, Bogdányi út. 34.

Időpont: 2023. június 23. 17.00

Csányi Sándor estje

Csányi Sándor ezen az estén az együttélés nehézségeiről, szépségeiről, de leginkább a kihívásairól mesél majd, például arról, hogy mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem?  Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka; nyolc különböző karakter, nyolcvan percben.
Egy részben, szünet nélkül.

Helyszín: HBPMK, Szentendre, Pártiárka u. 7.

Időpont: 2023. június 24. 19.00

 

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.